Szélesi Sándor: Az ellopott troll (Varázslények Ügyosztály I. kötet) – Metropolis Media Group / Galaktika Fantasztikus Könyvek, 2019 – 290 oldal, kartonált kötés – ISBN 978-615-5859-53-3
Érdekes folyamat, hogy míg a mesék, melyek régen elsősorban a felnőtteknek szóltak, átkerültek a „gyermekirodalom” kategóriájába, addig a mesés lények – varázslók, boszorkányok, törpék, tündérek, trollok… – kitörtek a gettóból, és átjutottak a felnőtteknek szánt irodalmi művekbe. Úgy látszik, felvilágosodás ide vagy oda, az embernek elemi igénye van a mágiára, a varázslatra, a csodára.
A magyar olvasóknak joggal lehet évtizedes hiányérzete,
mert miközben külföldről – a nagy érdeklődésre való tekintettel – számolatlanul érkeznek a varázslények, azonközben a magyar írók mintha nem érdeklődnének ezen trend iránt. A mágia alulreprezentált a magyar kortárs irodalomban. Még akkor is így van ez, ha nem próbálunk különbséget tenni a magaskultúra és a populáris irodalom között… Mágiából, pont úgy, mint déligyümölcsből, importra szorultunk eddig. De, míg a déligyümölcs termesztési kísérletek – évtizedes távlatokban nézve, többszöri felesleges nekirugaszkodás ellenére is – kudarcra ítéltettek az éghajlati viszonyok miatt, addig a mágiahiányra nincs ilyen kézenfekvő magyarázat. Sokkal inkább úgy tűnik, hogy az írók megmagyarázhatatlan – mágikus? – okok miatt nem vették komolyan „a feladatot”.
Az ellopott troll, mely szórakoztató volta okán sikerre van ítélve, talán fordít azon a bizonyos kockán!
Vagy legalábbis lekerekíti a kocka élét, s ezzel lehetővé tesz egy jövőbeli fordulatot. Hiszen Szélesi Sándor regénye, melyben ott rejlik a folytatás ígérete/lehetősége, annyira magyar, amennyire egyáltalán magyar lehet.
„A Margit hídon már a gyalogosok is leelőztek, ami mindig felnyomta bennem az ideget. Beszorultam a kilences busz mögé, a bal oldali sávból pedig egy kisteherautó takarta el a kilátást.”
– olvashatjuk a leghétköznapibb, legbudapestibb leírást a varázslényektől hemzsegő regényben, melynek főhőse egy zsaru, aki a Teve utcai rendőrpalotában dolgozik. A könyv végestelen-végig tele van olyan helyszínekkel és helyzetekkel, melyeket mi magunk is ismerhetünk. Szélesi Sándor a mi világunkban helyezte el a varázslényeket és a nyomozás történetét… meg persze a szinte kötelező majdnem-szerelmi szálat, amiben a vonzódás mellett jut hely a gyanakvásnak is.
- Luxuslakásban farkaskutya sül a telefonkönyvekből rakott tűzön…
- Hazudik, aki azt mondja, nem hazudik
- Intelligens életformára bukkantak Európa mélyén
- Lenyűgöző a trilógiává terebélyesedett magyar sci-fi!
- Kitől tanulták a prágai örömlányok az orális örömszerzést?
- Látták a jövőt a Sztrugackij-fiúk? Vagy csak ábrándoztak?
A történet valóságunktól elrugaszkodó vonala – már persze a varázslényektől eltekintve – az ország politikai berendezkedésére. A regényben ugyanis királyság van, de akad utalás arra, hogy volt időszak, amikor Magyarország „király nélküli királyság” volt… ahogy az ügyben is találunk nyomokat, hogy a Quimby abban a világban is létező zenekar.
Érdekes játékot űz Szélesi Sándor,
népmesei elemekkel és népmesei helyzetekkel dolgozik, s ezeket ráadásul nem valami dogmatikus és kényszeres módon építi rá a hétköznapok valóságára, hanem szabadon, sok humorral operálva. hagyja, hogy az olvasó elbóklásszon az ismerős helyszíneken, és megkeresse azt, ami ismerősként ráköszön. ha nem a valóságból, akkor a gyermekkori meseélményekből.
A regény elolvasása után másként, más szemmel mehetünk végig a hétköznapi és szürke és irritáló városon…
