+ Tudomány

Holttestmegfigyelő farmot hoznak létre Nagy-Britanniában

Létrehozza első „holttestfarmját” Nagy-Britannia: a brit törvényszéki szakértők a katonasággal együttműködve alakítják ki a különböző holttestek bomlását megfigyelő létesítményt, hogy így segítsék a rendőrséget a gyilkossági esetek megoldásában. Részleteket egyelőre nem közöltek, a projektvezetők azonban remélik, még idén megnyílhat a farm – közölték a Nature című tudományos folyóiratban.

A holttestfarmok olyan kutatási létesítmények, amelyekben emberi holttesteket ásnak el a talajba, helyeznek vízbe, vagy akasztanak fel egy fára, hogy a szakértők megvizsgálhassák, hogyan bomlanak a testek emberi beavatkozás nélkül.

A kutatások során szerzett ismeretek felhasználhatók bűnesetek alkalmával, segíthetnek azonosítani gyilkosságok áldozatait és kinyomozni, hogyan haltak meg.

A Nature által megszerzett dokumentumok szerint már kiválasztottak egy, a brit védelmi minisztérium tulajdonában lévő területet, és már megkezdődött a létesítmény kialakítása.

A brit törvények lehetővé teszik az emberek számára, hogy orvosi és tudományos célra felajánlják holttestüket. A törvényszéki nyomozók önkénteseket keresnek, akik Nagy-Britannia első holttestfarmjának adományozzák testüket.

Chris Rogers, a Wolverhampton Egyetem törvényszéki kutatója a Nature-nek elmondta, az ilyen létesítmények kiemelt fontosságúak, az emberi maradványokhoz való hozzáférés lehetőségének hiánya ugyanis jelentősen akadályozza a kutatásaikat, és befolyásolja a bíróság munkáját.

„Engem biztosan érdekelne a létesítmény”

– mondta Rogers.

Az Egyesült Államokban már évtizedek óta létezik ilyen létesítmény: a világ első és leghíresebb farmja 1981-ben nyitott meg a Tennessee állambeli Knoxville-ben. Később legalább hat másik hely nyílt az országban. Ausztráliában és Hollandiában is hasonló kezdeményezés indult, Kanadában pedig még idén megnyílik egy holttestfarm.

A kutatók azzal érvelnek, hogy az ilyen holttestfarmok olyan fontos információval szolgálnak a bűnügyi nyomozásokhoz, amelyeket nem lehet egyenértékű állatok tanulmányozásával megszerezni. Bírálói szerint azonban ezek borzalmas intézmények, és nem bizonyított kutatási értékük.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top