Az Élet és Irodalom új számát a kulturális cikkek rövid részleteivel ajánljuk.
FEUILLETON
Bacsó Béla Szöveg–test című esszéje Jean Starobinski (1920-2019) emlékére íródott.
„Az egyik legkorábbi – most új német kiadásban hozzáférhető vált – művében, A melankóliakezelés történetében állítja, hogy a melankólia nem más, mint az érzékileg izgatható, irritálható lét megbetegedése, míg egy szöveg éppen ezt az izgató, olykor végsőkig feszített helyzetet teszi az ábrázolás tárgyává. A beteg állapot éppen azt mutatja meg, hogy amíg itt nem tudunk minden tünetet visszavezetni egyetlen és kizárólagos eredetre, addig a szöveg eleve eredetvesztő kiindulás, és nem ad ésszerű magyarázatot arra, ami az alakban megtestesül. „A logika soha nem hatolhat el addig, ahol az őrületet kiváltó eszme gyökerezik.” A műalkotás körüljárhatja megképződésének pontjait. Műve végén Starobinski kiemelte, hogy az orvoslás szerénységet tanúsít, éppen azért, mert egy pontig tudja feltárni a tünet-együttest, sőt itt vigasztalan coenaeisthesisről beszél, ami nyilván úgy értendő, hogy az egymást fedő, zavaró érzékelések – amelyektől egy irodalmi szöveg nem riad vissza – itt nem engedik a dolgok transzparens észlelését. Hogy mennyire meghatározó ez az együttes érzékelés és észlelet, azt Baudelaire Utazás Cytherébe című verse kapcsán is megmutatta.”
KÖVETÉSI TÁVOLSÁG
Selyem Zsuzsa Vígjátékoktól A végső kocsmáig című kritikája Clara Royer Kertész Imre élete és halálai című kötetéről szól.
„Pontosság és spontaneitás – Clara Royer életrajz-esszéjét jól jellemzik Nádas Péter jelzői a Helen című esszéjének az Henri-Pierre Roché „franciaságát” kifejtő részéből. Lenyűgöző a hivatkozások sokasága és sokszínűsége, megtaláljuk közöttük a korszakra vonatkozó legkeményebb történeti munkákat, a soáról szóló filozófiai és történelmi tanulmányokat, ugyanakkor egy-egy korszak efemer cikkecskéit is. A bevezetőben a szerző megemlíti, hogy Kertész egy adott ponton „kis ávósomnak” nevezi őt. Amiben benne van az a mérhetetlen sok információ, amit egy professzionális megfigyelő összeszed egy személyről, ami többnyire meghaladja a megfigyelt személy saját magáról való ismereteit, ugyanakkor benne van ebben a „kis ávósban” Kertész gyilkos humora, amit Clara Royer pontosan ért, és spontánul röhög rajta.”
ÉS-KVARTETT
Kemény István Nílus című verseskötetéről Károlyi Csaba Arató Lászlóval, Bazsányi Sándorral és Margócsy Istvánnal beszélgetett 2019. április 24-én, szerdán az Írók Boltjában. A felvételt meg lehet nézni a jövő héttől a YouTube-on, az Írók Boltja csatornáján. Legközelebb május 29-én, szerdán Kálmán Gábor Janega Kornél szép élete című regényéről fogunk beszélgetni.
VERS
A versrovatban Molnár Krisztina Rita Lenkönyv című számozott „szalagjainak” első két darabját olvashatjuk, két verset, továbbá Tőzsér Árpád három versét. Ez utóbbiak közül mutatjuk meg az egyiket:
Sartre&Bahtyin
Tél-cafat, hófolt: spermacsöppek
Uranosz „hereműtéte” után,
a földben a magvakon hamis csírák:
férgek, kukacok rángnak bután.
A pásztorköltészet zöld mezejében
szívként legalább jambus dobog,
e télutóban, tolakvó nyárban
csak a tudatlan fák boldogok.
Undorodhatnál te is, à la Sartre,
valamelyiknek a gyökérzetétől,
de itt gyökér sincs, azt láthatod csak,
hogy valami roppant üstben a lét fő.
De a kínban, a kényszeres nyárban
a gesztenyefa gránátalmát hoz,
ősanyag, lételv, formák megtérnek
a könyörülő esztétikához.
PRÓZA
Csobánka Zsuzsa, Frideczky Katalin, Lévai Júlia Mira és Szánthó Erika Emma prózája. Tárcatár: Turi Tímea.
Részlet Csobánka Zsuzsa Emese: Téli álom című írásából:
„Van egy buszmegálló valahol egy szigeten, hosszú út vezet el odáig. A buszmegállóban nincsen senki, egyetlen falfirka jelzi, hogy járt már erre ember, na, meg a buszmegálló maga, hiszen valaki meg kellett, hogy építse, csak úgy a semmiből hogyan is teremhetne ott. A palatetőn hangosan dobol az eső, dobogása szívritmusra emlékeztet, mindegy, mekkora sugárban is ömlik vagy épp csak cseperészik, mindentől függetlenül ugyanazt játssza. Mint egy lemezjátszó elakadt tűje, visszaugrik egy korábbi dallamra. Az út ott ér véget a buszmegálló mellett. A falba torkollik, pedig messziről érkezik bárki, aki eljut idáig.
Látok egy férfit a pala alatt gubbasztani, az út a térde mellett szélesedik ki, pedig nincs egymáshoz közük, mindössze annyi, hogy a végigjárt utakat megszereti az ember. Megszokja, és azt hiszi, lett köze hozzá, sőt, akár azt is, hogy az övé. Pedig az út senkié, esetleg az éppen rajta haladóé, a talpaké és a lábnyomé, azé az egyetlen pillanaté, amíg és ami érinti.
Mit jelent az, hogy az út egy falba ütközik?”
ZENE
Csengery Kristóf Grigorij Szokolov zongoraestjéről írt.
„Szokolovot tehát több mint másfél évtizede, minden évben meghallgathatjuk, s ez mostanáig másfél tucatnyi hangversenyt jelent. Bachtól Chopinig, Mozarttól Prokofjevig, Schuberttől Szkrjabinig nagyon sok és sokféle zeneszerző műveit játszotta már ezekben az években, előbb a Zeneakadémián, utóbb azonban, immár sok esztendő óta, a Müpa zsúfolásig megtelt nagytermében. (…) Szólóestjein valóban nagyon gazdag repertoárból válogat, ugyanakkor a műsor sokszínűsége ellenére, a művész jelentőségének megkérdőjelezése nélkül elmondható, hogy bármilyen zeneszerző művét játssza is, bizonyos értelemben mindig ugyanazt nyújtja. Ő nem »fejlődő«, nem »változó« művész, hanem statikus, végérvényes, állócsillagszerű.”
TELEVÍZIÓ
Siba Antal televíziókritikájának témája: A valóság a köztévében és az RTL Klub Híradójában.
„Ami a kereskedelmi televíziókat illeti, a közéleti hírek az adás második felében kezdődnek, ha úgy vesszük, az első fele tisztán bulvár. Javaslom, ne vegyük úgy! Hogy mi történik Magyarországon, és hogy az emberek jelentős része hogyan él, annak pontos lenyomata például az RTL Klub Híradója.”
Mindez és még sok jó írás olvasható az eheti Élet és Irodalomban.
Az ÉS elérhető online is: www.es.hu
