+ Irodalom

Vámos Miklós megidézi a magyar irodalom nagyjait

Hogyan fogadta a fiatal Vámos Miklós, hogy Örkény-epigonnak nevezi egy kritika? Mit kellett tenni, ha valaki aláírást szeretett volna Kodály Zoltántól? Vámos Miklós új kötete a magyar irodalom és művészet ismert alakjait hozza közelebb az olvasóhoz.

fotó: Vámos Miklós Facebook-oldala

Vámos Miklós – Az isten szerelmére – Athenaeum Kiadó, 2019 – 430 oldal, keménytáblás kötés – ISBN 9789632938844

A nosztalgia kétélű fegyver, ám Vámos ügyesen bánik vele Az isten szerelmére című áprilisban megjelent kötetében, melyben a 20. századi magyar irodalom és művészet ismert alakjairól mesél őszinte, sokszor ironikus hangnemben. Olyan neveket idéz meg a könyv, mint Örkény István, Mándy Iván, Kodály Zoltán, Weöres Sándor, Várkonyi Zoltán, Ottlik Géza és Mészöly Miklós, akik munkásságát bár ismerjük, de legföljebb néhány anekdota mesél róla, milyen személyiségek voltak a hétköznapokban, melyik kávézóba jártak, kikkel barátkoztak, milyen jó és rossz szokásaik voltak.

“A magamfajta mellének gyakran nekiszögezik a kérdést az újságírók: Kinek ír? Felelni nehéz. E történetek esetében egyszerűbb. Abban bízva láttam neki, hogy fölkelthetem a fiatal olvasók figyelmét. Elsősorban azokét, kik még meg se születtek, midőn modelljeim döntő többsége már egy következő életére készült. Reménykedem a fiatal írók érdeklődésében is. Amikor én voltam ifjú s bohó szerző, azoktól a nagyszerű emberektől tanulhattam, akikről e könyvben szó esik. Íratlan szabály, hogy amit kaptál, tovább kell adnod. E históriákat tulajdonképp azoktól kaptam ajándékba, akikről szólnak, illendő őket palackpostáznom az utánunk jövőknek””

– olvashatjuk Az isten szerelmére kötet előszavában. Vámos rövid, emberi történetei és portrészerű vallomásai közelebb hozzák a szereplőket az olvasóhoz, egyúttal hiteles képet kapunk arról, milyen is lehetett a nyüzsgő budapesti művészélet részesének lenni a 60-as, 70-es években. Megjelenik lelki szemeink előtt, ahogy egy seregnyi gyerek szolmizál az utcán Kodály Zoltánnak egy aláírás reményében. Szinte halljuk, amint a fiatal, megszeppent Vámos Miklós megszólítja Örkény Istvánt, akinek író-olvasó találkozóján egyedül csak ő jelent meg. A történeteket áthatja a szerző kedvelt művészei iránti rajongása, de mégsem tocsognak a pátoszban, a mesélő ugyanis nem csak a szépre emlékszik, a keserű emlékeket is felidézi, a fanyar humor, az önreflexió is meg-megjelenik a portrékban. A legtöbb visszaemlékezés abból a korszakból származik, amikor Vámos Miklós – akit akkor még Vámos Tibornak hívtak – fiatal, feltörekvő íróként megállás nélkül irodalmi folyóiratokat bombázott műveivel.

Teljesen átérezzük izgalmát, amikor felidézi, hogy tizenkilenc évesen izzadó tenyérrel toporgott a Magvető irodája előtt, vagy amikor az Új Írás szerkesztőségében beszélgetett Zelk Zoltánnal. E kulturális időutazásban elmerülve rendre eszünkbe jut, mennyire szerencsés ember a szerző, hogy ekkora kaliberű művészeket ismerhetett személyesen.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Népszerűek

To Top