Emery Lord: Minden velünk kezdődött [The Start of Me and You] – Menő Könyvek, 2019 – fordította Szieberth Ádám– 368 oldal, kartonált kötés – ISBN 978-963-4036-23-4
Bár régen voltam kamasz, Emery Lord előző magyarul megjelent regénye felkeltette az érdeklődésemet, hiszen az én koromban ilyen könyvek még nem nagyon voltak. Nagyon nem voltak. S mert nem tudtuk, hogy így is lehet írni a kamaszokat szorongató témákról, ezért aztán nem is hiányolhattuk ezt a hangot. De szerencsére nem kell ahhoz kamasznak lenni, hogy az ember értékelni tudja, ha egy könyv ebben a témakörben – és ezzel a célközönséggel – hiteles és őszinte:
Végre valaki nem nézi idiótának a kamaszokat!
Ilyen előzmények után talán nem csoda, hogy az új Emery Lord kötethez hozzájutva néhány dolgot hátrébb soroltam. Illetve ez így nem pontos… Az történt, hogy gondoltam, beleolvasok „soron kívül”… csak egy kicsit, hogy tudjam, mit várjak. Hogy tudjam, mi vár. Aztán valahogy benne ragadtam,
mert…
Emery Lord úgy tudja megragadni az olvasói figyelmet – gyanúm szerint a kamaszokét is –, hogy szinte észrevétlenül sodorja magával az olvasót. Pedig ez most nem annyira éles, nem annyira sarkos, nem annyira kemény, mint az Amikor összeütköztünk.
„Gyászoltam az odaveszett életét, ugyanakkor önző módon gyászoltam magamat is. Gyászoltam magam, mert az első fiú, aki úgy istenigazából észrevett, meghalt egy szörnyű balesetben: vízbe fulladt, így már soha nem ismerhetem meg az ő teljes valójában. Kettőnk kapcsolata még mindig ott lógott a levegőben, mint kósza gondolat, de tudtam, hogy soha nem lehet már belőlünk több, mint néhány aranyba foglalt emlék, meg egy rakás »Mi lett volna, ha?«. Így pedig hogy zárhatna le magában az ember bármit is – pláne, ha az idegenek úgy bánnak vele, mint egy odaadó férj özvegyével? Ott ragadtam a gyász utáni, poszttraumás purgatóriumban, mint az asztal aljára nyomott, megkövült rágó.”
A regény elején, a tanév kezdetén nagyjából ennyit tudhatunk a tizenhét éves Paige Hancock-ról, Emery Lord regényének hőséről, s tapasztalt olvasóként nem lehet kétségünk arról, hogy mielőtt elérnék a hátsó borítót, megoldódik ez a csöppet sem egyszerű élethelyzet. Sőt, más, közben felmerülő gondokkal is megküzd Paige. A könyv, a megtett út mégis izgalmas. Még egy felnőtt számára is.
- Bátor az a szülő, aki ezt megveszi a kamasz lányának
- Ne bánts mást, ha nem muszáj, és ne halj bele egészen!
- Kamasznak lenni tényleg Szívás!
Emery Lord – a tragédiától eltekintve – egy teljesen normális középiskolai közeget ábrázol, ahol Paige számíthat a barátnőire, akikkel megtámasztják egymást,
„mint a ház négy fala, hogy talpon maradjunk akkor is, ha körülöttünk mozog a föld”.
Márpedig mozog, s nem csak azért, mert ott van Paige idegesítő kishúga, s nem csak azért, mert az évekkel korábban elvált szülők újra randizni kezdenek… ráadásul egymással! Ott van a tizenhét évek kamaszlány legfőbb bizalmasa és támasza, a „kezdő alzheimeres” nagymama (aki nem éli meg a tanév/könyv végét). S még nem is szóltunk a kamaszlány forgatókönyvírói ambícióiról, vagy a zavaros – az előzmények tükrében aggodalomra okot adó – fiúügyekről.
Emery Lord egyes szám első személyben megírt regénye nem próbálja megúszni a kamaszkor nagy problémáit, de közben nem feledkezik meg a kamaszlét szépségeiről, s az életkor nyújtotta lehetőségekről sem. Őszinte, tiszta és hiteles könyv, ami tényleg jól eshet a kamaszoknak, s talán a szülőkben is felébreszt olyan emlékeket, melyek segítségével empatikusabban állhatnak hozzá a kamaszság által meggyötört „büdös kölökhöz”.
Azt talán mindegy is, hogy a kamasz adja a könyvet a szülőnek, vagy fordítva. A könyvben szereplő tanárnő szavai érvényesek a Minden velünk kezdődött című regény egészére is, akár Emery Lord is mondhatná:
„…pontosan azt szerettem volna elérni […], hogy úgy tekintsetek az irodalomra, mint embertársaitok megértésének eszközére. Olyan eszközre, amelyben meglelitek az igazság elhintett magvait és a szépség változatos formáit is.”
