+ Irodalom

Végre valaki nem nézi idiótának a kamaszokat!

Az amerikai írónő Emery Lord hihetetlen könnyedséggel feszül neki olyan témáknak, amelyekről nem szoktunk beszélni. Úgy dönti a tabukat, mintha ez a világ legtermészetesebb dolga lenne.

Emery Lord: Amikor összeütköztünk [When we collided] – Menő Könyvek, 2017 – fordította Sziebert Ádám – 360 oldal, kartonált kötés – ISBN  978-963-4034-21-6

Sokan vannak, akik azt állítják, hogy „már minden fontos témát megírtak”, s az egyhelyben toporgó irodalom már legfeljebb az előadás módjában hozhat újat. Emery Lord könyve ékes példája annak, hogy az előző mondatban megfogalmazott állítás szimpla marhaság: vannak még járatlan utak, feldolgozatlan témák, vannak még fontos kérdések.

Nézz körül a világban, és meglátod, hogy mennyi olyan dolog létezik, amiről nem beszélünk. Nem azért, mert nem fontos, hanem mert nem illik. Vagy nem akaródzik. Vagy nincsenek hozzá szavaink – sőt esetleg gondolataink se!

Nem kell Nagy Dolgokra gondolni,

hiszen sokszor észre sem vesszük, hogy miről nem beszélünk (miről nem szól az életünk). Olyan ez, mintha arra szólítana fel valaki, hogy „sorold fel azokat a fontos írókat, akikről még soha nem hallottál!”. Emery Lord – utólag – fontos helyet kapna ezen a listán, hiszen az Amikor összeütköztünk az első magyarul olvasható regénye, és – amikor sikerült hatalmi szóval visszaszereznem a célközönségként funkcionáló kamasz gyerekeimtől, akkor – én sem tudtam letenni. Így kell, így lehet, így érdemes beszélni a Menő Könyvek célközönségéhez, a kamaszokhoz… akikkel azért néha, a hétköznapokban állati nehéz kommunikálni! Márpedig, ha a „ki mosogat el” hatékony és konfliktusmentes megtárgyalása is meghaladja a képességeinket, akkor honnan/hogyan rántsunk elő olyan könyvet, ami nem csak leköti, érdekli, de meg is érinti az idegesítő majdnem-felnőtteket.

Az Amikor összeütköztünk alapján úgy tűnik, Emery Lord pont az a szerző, akiből több kellene. A regény egy kamaszokról szóló szerelmi történet, amiben egyáltalán nem szájbarágós a szerelmi szál, az elköteleződés. A színhely egy óceánparti kisváros Kaliforniában. Itt találkozik egy nyáron Vivi és Jonah. A lány igazán különleges teremtés, a fiú pedig igazán különleges helyzetben van. Egyikük sem sablonos figura, egyikük sem tökéletes. Vivi, aki édesanyjával nyaral Verona Cove-ban, csillogó személyiség, művészi ambíciókkal és óriási szívvel. Nem mellesleg nem tudja, hogy ki volt az apja, és bipoláris betegségben szenved… Jonah a kisvárosban él öt testvérével és gyásztól összetört édesanyjával: édesapjuk, a helyi vendéglő séfje fél évvel korábban halt meg szívinfarktusban, azóta a nagyobb testvérek próbálják – sok lemondással – működésben tartani a családot… és fenntartani a vendéglőt, meg a látszatot.

Most komolyan, ez az érzékenység…! Túl kell lépni rajta, értitek? Nem méltányolom túlzottan, hogy az emberek olyan sokszor véka alá rejtik a sebeiket, a kétségeiket. Mert komolyan mondom, nem fair azokkal szemben, akik kínlódnak, ha továbbra is abban a hitben kell élniük, hogy mindenki más abszolút egyben van, és soha, egyetlenegyszer sem támadnak rossz gondolatai. Mert én tudom ám, hogy néha ti is álmatlanul hevertek az ágyatokon, és a világ borzalmaival gyötritek magatokat, meg a halandósággal, meg azzal, hogy ennek az egésznek mi értelme. Igen, tudom, hogy nem csak arról szoktatok álmodozni, hogy rózsaszín pónilovacskákon vonultok be a munkahelyetekre, ahol minitorta-kóstolóként tevékenykedtek.

Emery Lord regényének – amiben a két fiatal felváltva beszéli el a történetet – nagyszerűsége abban rejlik, hogy szereplői – túllépve a kliséken – képesek hús-vér emberként hitelesen megszólalni. Átélhetővé, átérezhetővé és magával ragadóvá teszi a legyőzhetetlennek tűnő akadályokat. Egyetlen pillanatra sem válik didaktikussá, szájbarágósan tanulságossá, vagy kellemetlenül tanulságossá. Szerelemről és akadályokról beszél, de végre nem olyan akadályokról, amik kívülről adottak (földrajzi távolság, társadalmi különbség, családi viszály…), hanem olyanokról, amelyeket magunkban hordunk/hordhatunk. Olyasmiről van szó, amivel – jó esetben a külvilág segítségével – magunknak kell megküzdenünk. És ez az, ami fontos!

A világ, az élet nem egy felhasználásra váró késztermék, amihez a felnőttek mellékelnek egy elég béna használati utasítást! A világ egy felfedezésre, jobbításra váró hely. Ez az, amit a kamaszoknak elmondhatunk, és ez az, amit a szülőkkel is érdemes lenne megértetni.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Népszerűek

To Top