Molnár Péterné: Ószentannától Nadwornáig / Vitéz Molnár Andor őrnagy Felvidék, Kárpátalja és észak-Erdély visszavételében – Erdélyi Szalon-IAT Kiadó – 204 oldal, kartonált kötés – ISBN 978-615-5068-58-4
Hajlamosak vagyunk arra, hogy a történelmet valamiféle tőlünk távolálló, saját életünkkel kevés összefüggést mutató tudományként szemléljük. Persze, az is, de nem csak az! A történelem itt van, bennünk, körülöttünk, formálja a sorsunkat, átalakítja az életünket. S bár a többség ezeknek a folyamatoknak elsősorban csak elszenvedője (jó esetben haszonélvezője), de ugyanakkor ez a többség az, ami nélkül nem lenne történelem.
Ráadásul, amikor többségről, tömegről beszélünk, akkor ez nem határozható meg másként, mint az egyéni sorsok összessége. Ezek az egyéni sorsok viszont „történelmi szempontból” a legritkább esetben láthatók. Hiszen ahhoz, hogy a „történelem részét képező ember” sorsa megismerhető legyen, a családi emlékezet, a tisztelet és/vagy szeretet által táplált kegyelet példaszerű működésére van szükség. A kegyelet az, ami megőrzi – relikviává teszi/teheti – azokat a jelentéktelen kacatokat, melyekből az idő és a távlat történelmi forrást fabrikálhat. Így lesz kincs a kacatokból…
Molnár Péternének, az Ószentannától Nadwornáig című könyv szerzőjének ebből a szempontból óriási szerencséje volt, hiszen az apósára vonatkozó dokumentumokat és fényképeket megőrizte a család. Szinte ereklyeként. A megőrzött tárgyi emlékek között még olyan furcsaságokat is találhatunk, mint Molnár Andor utolsó otthoni cigarettacsikkjei… ami, ha úgy vesszük tényleg egészen furcsa, hiszen jelzi azt, hogy a frontra induló katona felesége pontosan tudhatta, hogy milyen esélyekkel búcsúzik és indul a családfő. (Nem is valami konkrét megérzést akarnék tukmálni, inkább azt, hogy a második világháborúban katonaként részt vevők tisztában voltak az életesélyeikkel.)
A relikviagyűjtés és -őrzés persze önmagában kevés lenne ahhoz, hogy mi, akiknek semmiféle közvetlen kapcsolatunk nincs Molnárékkal, okulhassunk és tanulhassunk a történetből. Ehhez kellett még Molnár Andor menyének kíváncsisága, odafigyelése és szisztematikusan elvégzett kutatómunkája. Csak így születhetett meg az Ószentannától Nadwornáig című kötet, mely alcímével szemben, de címének megfelelően végigkíséri Molnár Andort a „bölcsőtől a sírig”.
Sőt, többet tesz ennél!
Molnár Andort(1907-1944) – külső források segítségével – elhelyezi a történelemben. Molnár Péterné más forrásokra támaszkodva azt is megmutatja, hogy „hősének” élete miként illeszkedik a korba. Pontos képet rajzol arról, hogy miként/miért választotta és választhatta a későbbi honvédtiszt a katonai pályát, milyen iskolákat végzett, s pályáját miként befolyásolta a trianoni döntés. Szigorúan a tárgyhoz kapcsolódva, konkrét példán keresztül mutatja meg, hogy milyen feltételei voltak a nősülésnek, a családalapításnak, s azt is, hogy a család miként követte az áthelyezések során a családfőt.
Molnár Andor története – éppen részletessége okán – nem csak a családnak, de a laikus olvasónak is fontos, hiszen konkrét valósággá változtatja azt, amit általában csak a tankönyvekből ismerhetünk. Fontosságát pedig a források szokatlan bősége adja, az, ahogy megőrizték és ápolták emlékét.
***
Egy normálisabb világban minden családnak lennének ilyen emlékei, s jó esetben – az elődök életútjának milyenségétől függetlenül – minden család szerkeszthetne egy saját kötetet. De a válóság nem így működik, az ősök emlékei elkallódtak, szétszóródtak, megsemmisültek. Ha másért nem, már csak ezért is több figyelmet érdemelne az Ószentannától Nadwornáig című kötet.
