+ Irodalom

A világ nehezül rám – Csoóri Sándor emlékezete

Csoóri Sándor életművét jó lenne nem elfelejteni, hiszen tudott valamit, amit nekünk nélküle, magunktól kell megtanulnunk, felfedeznünk és megőriznünk. Fehér holló feketében.

Fehér holló feketében / Csoóri Sándor emlékkönyv – Erdélyi Szalon-IAT Kiadó – összeállította Balogh Júlia, szerkesztette Pálfy G. István – 368 oldal, keménytáblás kötés, színes képmelléklettel – ISBN 978-615-5068-36-2

Az Olvasó esendő jószág, így aztán – kár lenne ezen vitázni – nem csak az számít, mi az, amit olvas, de az is, hogy milyen „körítéssel”, milyen pillanatban, mi előtt, és mi után, honnan, kitől, hogyan került kezébe az adott mű. Az Író is esendő, hiszen legyen bármekkora koponya, bármilyen ihlettől hajtott remekíró, a világért/világáért felelősséget érző – vagy nem érző – vátesz, olyan nincs, hogy minden írása minden szempontból hibátlan remekmű. S ráadásul az sem mindegy, hogy egy-egy író/költő/gondolkodó művei milyen interpretációban jut el az olvasókhoz: itt lépnek képbe az esendő Közvetítők.

Ebben az esendőségeket és esetlegességeket halmozó rendszerben van különös, különleges és kiemelt helye Csoóri Sándornak, s ezt a piedesztálnak látszó, kiemelt helyet járja körül a Csoóri Sándor emlékkönyv, melynek címében is ott a feszültség:

Fehér holló feketében.

(S mert egy emlékkönyv szükségszerűen személyes, olvasóként én sem takargatom a versek által belém égetett Csoóri képet, ami – a fenti esendőségek okán – nyilván eltér másokétól.) Szerencsém volt. Szerencsém volt, mert kölyökként, középiskolás koromban kerültek a kezembe Csoóri Sándor írásai. A rendszerváltás előtt, egy egyházi középiskolában, ami akkor sokkal inkább az ellenállás helye volt, mint azóta bármikor. Csoóri költészete ott, akkor fontos tudott lenni: maradandóan fontos. Olyan fontos, hogy ezen a későbbi esetleges balfogások már nem tudtak – visszamenőleges hatállyal – változtatni. Ha Csoóri Sándor, mint a politikai tér szereplője, a nemzetéért fokozottan aggódó gondolkodó tett is olyan kijelentéseket, melyek (szándékosan fogalmazok finoman) meghökkentettek, attól még Költő maradt a költő. Az, amit és ahogyan verseiből addig meríthettem, nem nullázódott, nem vált semmivé.

Az 1988-ban megjelent Csoóri-breviárium most is kézközelben van, s ha nem is veszem elő újra és újra, a lehetőséget mégis fenntartom magamnak. Mert az a könyv, akkor, amikor már ismertem a verseket, fontos tudott lenni/maradni.

Ugyanakkor azt is értem, érteni vélem, hogy azok, akik Csoóri életművével nem így, nem ebben a sorrendben (a versekkel az élen) találkoztak, azoknak lehetnek ellenérzései, kifogásai: a közéleti Csoóri Sándoron keresztül nehezebben jutnak el a költőig, a versekig. Pedig érdemes.

Az Erdélyi Szalon-IAT Kiadó gondozásában útjára indított életműkiadás jó alkalom arra, hogy szembenézzünk saját esendő olvasói létünkkel, saját megrögzöttségeinkkel, saját magunkkal. Már csak azért is, mert az eddig megjelent négy kötet, azt mutatja, hogy a kiadó nem tradicionális úton jár, nem szolgai módon követi a megszokott életmű-kiadási stratégiákat. A kiadó, mint közvetítő, befolyásolni akarja olvasóit, és ezt jól is teszi. Az első kötet, a Csillagkapu felvillantott egy kevésbé ismert Csoóri-arcot. Hiszen kevesen vannak/lehetnek, akik Csoóri Sándort, mint gyermekversek szerzőjét ismerik!

A második kötet, mely egy kevésbé bátor kiadói koncepció esetén nem is lenne/lehetne az életmű-kiadás része, s még bátortalanabb esetben az első kötet kellett volna, hogy legyen, nem Csoóritól való, viszont Csoóriról szól. Olyan alapossággal járja körül szerzőnket, hogy önmagában is elég arra, hogy egy portrét rajzoljon szavakkal. Csak szavakkal. Nem a teljességre törekedve, de nem titkoskodva, nem egy-egy részletet elfeledve, viszont személyes momentumokat részletesen és hitelesen kidolgozva. Úgy, ahogy az csak a halál után, a lezártság után lehetséges. Ahogy a rögök kopognak a lezárt koporsón, úgy koppannak a kötet elejébe gyűjtött gyászbeszédek, melyek szükségszerű emelkedettségükben legalább annyit árulnak el a megszólalóról, mint magáról az elhunytról. Ez ebben az esetben, az utóélet első pillanatában nem – nem lehet! – érdektelen. Főleg, ha Illyés Gyula lánya, vagy Kósa Ferenc filmrendező szól…

A második nagy egység írásai személyes visszaemlékezések, melyek az előbbi pátosz nélkül szólhatnak az emberről, az alkotóról, a gondolkodóról. Olyan írások, melyek, az elleplezés helyett, leleplezést nem ígérve, feltárják azt, amit kívülről, olvasóként, vagy hétköznapokban zúgolódó könnyen-ítélőként nem láthattunk. Persze, lehet, hogy az igény sem volt meg bennünk. De most, két évvel Csoóri Sándor halála után – a „két év” alatt a kötet megjelenését értem, s nem a bármikor bekövetkező olvasást – itt az ideje, hogy, ha kell, akár mesterségesen is felgerjesszük magunkban a kíváncsiságot. Így érdemes a múltba pillantva elolvasni a pályatársak és elemző-befogadók (befogadást segítők) régebbi és újabb írásait. Így találhatjuk meg a kötet címadó írását is, melyet Sütő András vetett papírra 2005-ben:

Fehér holló feketében…

A világ nehezül rám – Csoóri Sándor emlékezete
3 hozzászólás

3 Comments

  1. Mahir Kara

    2019-01-20 - 12:39

    A “költőóriás, esszéista” parasztgyerek, olvashatott, olyan szöveget, melynek értelmét, nem tudta felfogni!
    Prof: Ha a vírusunk megfertőzi! Micsoda cirkusz lesz ebből, gondolj bele. A
    melldöngetőt halála leleplezi, hogy nem volt közénk való! A minket üldöző él, és virul, bizonyítván, hogy fajtiszta magyar!
    Részlet: A sátán vírusa hangjátékból

  2. Mahir Kara

    2019-01-20 - 12:46

    Egy dalos ajkú kismadár köszöntő verse (Rákosi Mátyás elvtársnak 60. születésnapjára)

    Aranyos madaram, sárgatollú madár, merre szálltál eddig? – régen láttalak már
    Régen jártál erre, régen énekeltél – sugaras nyarunkról még nem is meséltél
    Tavasz óta fekszem álnok betegségben és te még csak meg se látogattál engem.
    Gyönyörû madárkám, gyere szállj a fámra, levélejtõ fámról szobám ablakába
    . Biztató éneket dalolj onnan nékem: feledjem a bajom feledjem egészen! Szállj ide és maradj, maradj itt sokáig, ezüstös reggeltõl alkony beálltáig. És hogyha útrakelsz csillaggyúlás elõtt Budapestre repülj, ne is tarts pihenõt! Rákosi elvtársnak szállj az ablakába, s illendõen, szépen kocogtass be nála. Mondd meg neki, mondd meg, – de ne panaszlóan – hogy betegen fekszem, azért nem hall rólam. Mondd meg neki, mondd meg, így, ahogy üzenem: hogyha felépülök, tüstént fölkeresem és a színe elõtt teszek hitet rája: én leszek a leg hûbb ifjú katonája. (A „mû” 1953-ban született, Csoóri Sándor a következõ évben József Attila-díjat kapott… Mivel a vers címe nem lelhetõ fel egyértelmûen az interneten, valaki beküldhetne a szerk(kukac)kuruc.info címre egy fényképet ebbõl, ahol megjelent: Föltámadott a tenger. Szavalókönyv. Ifjúsági Könyvkiadó, Budapest, 1953.) Kapcsolódó: Csurka apja, Csoóri Sándor és társaik: ’56-ban fasizmus volt, a szovjet csapatok segítettek, az ENSZ ne tárgyalja!
    Forrás: https://kuruc.info/r/6/26604/

  3. Mahir Kara

    2019-01-23 - 05:51

    Bab ér „Koszorú költők”!

    Se ritmus, de rím, a versben, ma!
    A világ a pusztulás felé haladva
    A szóvirágos hazug, halandzsa
    Kotló, botló, Csoóri, nagy, juhász
    Gerinc törött, nyakatekert szavak
    Kitekerten, fájdalomtól ordítanak!
    Verslábak sántán döcögnek
    Nyomorék, ortopéd szülöttek
    Paraszt fároszok izzadták!
    Bűzös, Zagyva izzadtság!
    Iroda lomba, elvárt mérce
    Igényük nincs nekik a szépre!
    A futtatott parasztgyerek,
    Híve Ő az új, rendszernek!
    Ostobák, uralta iroda lom
    Miénk minden hatalom
    Elájulva egészen, maguktól
    Minden csak, róluk szól!
    Uralmuk csuda! Jó tétemény
    Zengje minden költemény!
    Dicsérik a sok, híg selejtet.
    Ilyent még, senki se lejtett!
    Eszme bunkó, vitustáncot.
    A majom, velük viháncolt!
    2018. 04. 06.

    Miért nem akartam majmok közt költő lenni!

    Udvari költők

    Ha a fennállót dicséred
    Babér lesz a te béred,
    Áll, ami díjas, koszorús,
    Amolyan se hal, se hús.
    Hatalom ellen, sose lázadsz
    Vajas kenyered az alázat
    Ünnepled vígan a diktátort
    Asztalánál ülhetsz tort.
    Úszol könnyűként boldogan,
    Lesüllyed az, kinek súlya van
    A jövőnek nincsen szavad,
    Cserébe jól érezheted magad.
    Úszkálsz, mint szar a lében
    A magasak elismerésében.
    Jelened van, jövőd nincs,
    Néked többet ér talmi kincs
    Helyed nincs az irodalomban
    Csak ott ahol iroda lom van.
    Megvet a jelen, jövőd jeltelen,
    Az életed kényelmes, értelmetlen
    Hiába a vagy hatalom kegyeltje
    Nem lett hallhatatlan egy se!

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Népszerűek

To Top