Molnár Péterné: Ószentannától Nadwornáig / Vitéz Molnár Andor őrnagy Felvidék, Kárpátalja és észak-Erdély visszavételében – Erdélyi Szalon-IAT Kiadó – 204 oldal, kartonált kötés – ISBN 978-615-5068-58-4
Hajlamosak vagyunk arra, hogy a történelmet valamiféle tőlünk távolálló, saját életünkkel kevés összefüggést mutató tudományként szemléljük. Persze, az is, de nem csak az! A történelem itt van, bennünk, körülöttünk, formálja a sorsunkat, átalakítja az életünket. S bár a többség ezeknek a folyamatoknak elsősorban csak elszenvedője (jó esetben haszonélvezője), de ugyanakkor ez a többség az, ami nélkül nem lenne történelem.
Ráadásul, amikor többségről, tömegről beszélünk, akkor ez nem határozható meg másként, mint az egyéni sorsok összessége. Ezek az egyéni sorsok viszont „történelmi szempontból” a legritkább esetben láthatók. Hiszen ahhoz, hogy a „történelem részét képező ember” sorsa megismerhető legyen, a családi emlékezet, a tisztelet és/vagy szeretet által táplált kegyelet példaszerű működésére van szükség. A kegyelet az, ami megőrzi – relikviává teszi/teheti – azokat a jelentéktelen kacatokat, melyekből az idő és a távlat történelmi forrást fabrikálhat. Így lesz kincs a kacatokból…
Molnár Péternének, az Ószentannától Nadwornáig című könyv szerzőjének ebből a szempontból óriási szerencséje volt, hiszen az apósára vonatkozó dokumentumokat és fényképeket megőrizte a család. Szinte ereklyeként. A megőrzött tárgyi emlékek között még olyan furcsaságokat is találhatunk, mint Molnár Andor utolsó otthoni cigarettacsikkjei… ami, ha úgy vesszük tényleg egészen furcsa, hiszen jelzi azt, hogy a frontra induló katona felesége pontosan tudhatta, hogy milyen esélyekkel búcsúzik és indul a családfő. (Nem is valami konkrét megérzést akarnék tukmálni, inkább azt, hogy a második világháborúban katonaként részt vevők tisztában voltak az életesélyeikkel.)
A relikviagyűjtés és -őrzés persze önmagában kevés lenne ahhoz, hogy mi, akiknek semmiféle közvetlen kapcsolatunk nincs Molnárékkal, okulhassunk és tanulhassunk a történetből. Ehhez kellett még Molnár Andor menyének kíváncsisága, odafigyelése és szisztematikusan elvégzett kutatómunkája. Csak így születhetett meg az Ószentannától Nadwornáig című kötet, mely alcímével szemben, de címének megfelelően végigkíséri Molnár Andort a „bölcsőtől a sírig”.
Sőt, többet tesz ennél!
Molnár Andort(1907-1944) – külső források segítségével – elhelyezi a történelemben. Molnár Péterné más forrásokra támaszkodva azt is megmutatja, hogy „hősének” élete miként illeszkedik a korba. Pontos képet rajzol arról, hogy miként/miért választotta és választhatta a későbbi honvédtiszt a katonai pályát, milyen iskolákat végzett, s pályáját miként befolyásolta a trianoni döntés. Szigorúan a tárgyhoz kapcsolódva, konkrét példán keresztül mutatja meg, hogy milyen feltételei voltak a nősülésnek, a családalapításnak, s azt is, hogy a család miként követte az áthelyezések során a családfőt.
Molnár Andor története – éppen részletessége okán – nem csak a családnak, de a laikus olvasónak is fontos, hiszen konkrét valósággá változtatja azt, amit általában csak a tankönyvekből ismerhetünk. Fontosságát pedig a források szokatlan bősége adja, az, ahogy megőrizték és ápolták emlékét.
***
Egy normálisabb világban minden családnak lennének ilyen emlékei, s jó esetben – az elődök életútjának milyenségétől függetlenül – minden család szerkeszthetne egy saját kötetet. De a válóság nem így működik, az ősök emlékei elkallódtak, szétszóródtak, megsemmisültek. Ha másért nem, már csak ezért is több figyelmet érdemelne az Ószentannától Nadwornáig című kötet.
Tetszik, és hálás vagyok az ismertetésért!