Charlie Higson: The Enemy / Felnőttek nélkül – Athenaeum Kiadó, 2019 – fordította Horváth Márta Zsanett – 400 oldal, kartonált kötés – ISBN 978-963-2938-67-7
London, valamikor napjainkban vagy a közeljövőben
A brit fővárost személyesen nem ismerők számára is ismerős kulisszák között játszódik Charlie Higson posztapokaliptikus disztópiája, mely véres és kegyetlen volta miatt akár korhatáros olvasmány is lehetne (ha a könyveknél létezne a filmekhez hasonló besorolás), másrészt viszont biztosan a kamaszok között találhatja meg rajongóit, hiszen szereplői legfeljebb tizennégy évesek, de inkább fiatalabbak. A fenti dilemmát persze árnyalja, hogy a mai gyerekeknek – ilyen médianyomás mellett – nehéz lenne újat mondani az erőszakról, másrészt viszont a szereplők jelleme és útja talán elgondolkodtatja a fiatal olvasókat is. Ha így nézzük, akkor Charlie Higson regényciklusának első kötete az ifjúsági regény egy új korszakának nyitódarabjai között lehet.
(A regényíró Charlie „Switch” Higson a nyolcvanas években
a The Higsons nevű zenekar frontembere volt…)
A cím, „Felnőttek nélkül” nélkül kicsit talán félrevezető, mert a regényvilág valóságát nem teljes brutalitásában mutatja, s így az olvasó azt hiheti, hogy A Legyek ura egyik utánérzéséről van szó (William Golding 1954-ben megjelent regényének két magyar fordítása is létezik). De ennél semmi sem áll távolabb Charlie Higsontól, az ő Londonra szűkített univerzuma autonóm, szereplőit sem lehet – nem érdemes – összehasonlítani Golding karaktereivel, ráadásul itt a felnőttek is jelen vannak. Sőt, ők maguk jelentik a legnagyobb problémát. Felnőttek nélkül könnyebb lenne!
- Ez a kalendárium visszarepít a könyvkiadás kézműipari korszakába…
- Felhagytam a drogokkal, amikor megtudtam, hogy terhes vagyok
- Mi történik, ha világunkra rászabadul a mesterséges intelligencia?
Felnőttek nélkül könnyebb lenne
Egy ismeretlen eredetű, csak a tizennégy évesnél idősebbekre ható járvány következtében a felnőttek egy része meghalt, más részük elvesztette szellemi képességeit és kelésekkel borított, oszladozó előhalottként dülöngélve, hordákba rendeződve vadásznak a gyerekekre, akik kénytelenek megszervezni saját védelmüket és ellátásukat. A közművek leállása után, a közvetlenül elérhető készletek apadása és a felnőttek életveszélyes támadásai között egyáltalán nincs könnyű dolguk. Ráadásul azt sem tudják, mi következik, amikor ők is elérik a kritikus életkort. Van-e menekülés egy ilyen helyzetből, megszervezhető-e a gyerekek társadalma és önvédelme?
A fordulatokban és meglepetésekben gazdag regény – életkortól függetlenül – beszippantja az olvasót, a jól kimunkált karakterek pedig lehetőséget adnak az azonosulásra. De vigyázat! Charlie Higson meglehetősen kegyetlen és agyafúrt szerző, aki hajlandó minden további nélkül kinyírni/kinyíratni a legszimpatikusabb szereplőket is, azok után, hogy azok hihetetlenül veszélyes kalandok sorát élték túl. Persze, nem mindenkit, de senkinek nem javaslom, hogy a kötet elején nagyobb összegben fogadjon arra, hogy ki marad életben, s kinek kell meghalnia…
Szerzőnk láthatóan nem hisz abban, és nem is karja elhitetni, hogy az egyes ember életének közvetlen, felfogható és könnyen beazonosítható célja van. Nagyobb egységekben gondolkodik, s jól végiggondolt rendszer szerint működteti a világot, melyben minden ismerős. Ijesztőn, az olvasót megszólító módon ismerős. Végiggondolásra csábítón, (fel)zaklatóan közeli, a „veled is megtörténhet” gondolatát hívja elő.
Ráadásul a kötet úgy ér véget, mintha az olvasó egy csukott ajtónak szaladna neki teljes sebességgel és teljes erőből. Csak remélni lehet, hogy a folytatás hamarosan érkezik… hiszen annál a reális felvetésnél kell megállni, hogy talán a vérengző felnőtteknek nem mindegyike annyira ostoba és esetlen, mint eddig gondolták. Lehet, hogy a felnőttek veszélyesebbek, mint azt a szerző elhitette velünk?
Ez csak a folytatásból fog kiderülni.
(Én várom.)
