+ Irodalom

Egy neurológus negyven halála

A halál, és ami utána következik. Vagy mégsem? David Eagleman szerint így múlik el… Meg így! Meg így! Meg így! Meg így!…

David Eagleman: Így múlik el… [Sum: Forty Tales from the Afterlives] – Latte/Metropolis Media Group, 2018 – fordította Németh Attila – 208 oldal, kartonált kötés – ISBN 978-615-5859-30-4

A halál (Halál?) és ami utána jön, örök és megfejthetetlen kérdés az ember számára. Olyasmi, amiről tudja, hogy nem tud semmit, s mégis furtonfurt ezzel foglalkozik. S jobb híján leginkább hisz. valamit. Némelyeknek a hit által vázolt lehetőségek megnyugvást adnak– persze ilyenkor ott a kérdés, hogy melyik vallás? és miért pont az?. Mások a teljes tagadásba menekülnek, vagy saját képzeteket gyártanak házi használatra. Haldokló nagyszülők ígérnek/fenyegetnek, hogy „fentről” majd figyelnek, s örökké velünk lesznek. De lássuk be, tudásunk az nincs, még akkor sem, ha könyvtárnyi irodalma van a témának.

David Eagleman, az amerikai neurológus és tudományos ismeretterjesztő a szépirodalom eszközeivel nyúl a témához, és gazdagítja képzeletbeli túlvilág-könyvtárunkat. Sum: Forty Tales from the Afterlives már több mint harminc nyelven megjelent, és a siker nem a vakszerencse vagy a marketing műve, hanem az, hogy Eagleman rendelkezik valamivel, ami a túlvilággal foglakozók többségének nincs.

David Eagleman vicces. Halálosan humoros.

Már eleve az a módszer, amivel nekilát, egészen üdítő, hiszen negyven – egymáshoz semmiben nem kötődő – történetet írt arról, hogy milyen a túlvilág. S ráadásul a kötet akkorácska, hogy zsebben magunkkal vihetjük, mint eleink az imakönyvet. Ugyanakkor nem akar senkit semmiről meggyőzni, sőt – ha valamiről, akkor – arról akar meggyőzni, hogy nincs miről meggyőzni. A túlvilág kérdésének boncolgatása a szerző számára kaland, játék, szórakozás és szórakoztatás. És ez így van jól.

Az Így múlik el… című kötet igazi görcsoldó.

Lehetőséget teremt arra, hogy túllépjünk rögzült képzeteinken, s lazítva dogmatikus gondolkodásunk béklyóin egy kicsit kívülről tekintsünk magunkra. Persze, magunkra, hiszen a halál állítólag mindenkit érint – bár aki Eagleman könyvét olvassa, az (még) ebben sem lehet egészen bizonyos.

A túlvilági létet bemutató negyven novella negyven különböző (túl)világba kalauzolja el az olvasót, negyven lehetetlen lehetőséget mutat be, s egy türelmesebb világban ez lehetne negyven ígéretes nagyregény ragyogó kivonata is: egy önálló, negyven kötetes könyvár, ami elfér egy zakózsebben vagy egy női kistáskában, és nem követel többévnyi odafordulást, csak egészen apró figyelemmorzsákat. Közlekedés közben is fel lehet szippantani egy-egy novellát – persze, csak akkor, ha nem mi vezetjük a járművet, mert ez esetben könnyen megeshetik, hogy gyorsan megtapasztalunk egy negyvenegyedik verziót!

A történetekben új köntösbe öltöztetve megjelenik a vallási hagyomány a tudomány, a science fiction és a mese is. Több olyan is akad a negyven történet között, mely gondolkodásra, szembesülésre késztetheti az olvasót. És ez jó. A halál utáni életről való tudásunk minősége feletti gondolkodás már önmagában is javíthat az életminőségen. Lehetőséget teremt arra, hogy saját álláspontunkat megalapozzuk egy ilyen fontos kérdés kapcsán.

Egy neurológus negyven halála
Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Népszerűek

To Top