Jü Hua (Yu Hua): Kína tíz szóban – Magvető kiadó, 2018 – fordította Zombory Klára – 320 oldal, flexibilis kötés – ISBN 978-963-1437-56-0
Jü Hua nem ismeretlen a magyar olvasók előtt, néhány évvel ezelőtt már megjelent egy regénye magyarul, s aki azt kedvelte, az most sem fog csalódni, főleg, mert az akkori regény és a mostani kötet között vannak bizonyos áthallások. Testvérek. Bár a most megjelent kötet nem regény, közelről sem az, ha az lenne, akkor talán Kínában is megjelenhetett volna.
A Kína tíz szóban – a cím által sugallt egyszerűséggel szemben – egy bonyolult esszéfüzér, melyben egymást váltják és követik a személyes élmények, az ország egészére vonatkozó meglátások és a másoktól kapott történetek. Meghökkentő, megdöbbentő, itt-ott csillogóan éles elméjű, másutt pedig kegyetlenül őszinte. Személyes történeteket mesél, miközben az általa látott és megismert Kínáról akar elmondani valamit. Valami fontosat! Olyasmit, amit nem „illik”…
Ne tévedjünk el, bár a könyv iránti kíváncsiságot nagyban növeli, hogy Kínában nem jelenhetett meg, ez nem Kínáról mond sokat, hanem inkább a könyvről. Ha valaki megírná a Magyarország tíz szóban című kötetet, s olyan őszinteséggel beszélne az itteni viszonyokról, ahogy azt Jü Hua teszi az ottaniakkal, valószínűleg elég gyorsan pellengérre állítanák a szerzőt, és kikiáltanák a haza árulójának, a nemezt romlására törő idegenszívűnek, sorosbérencnek, vagy bárminek, ami a megjelenés pillanatában aktuális. Persze, ennél valószínűbb forgatókönyv, hogy – a Jü Hua számára megadott reklámlehetőséget elkerülendő – megjelenhetne a könyv itthon, csak éppen erősen agyonhallgatnák: köztünk maradna.
Kína tíz szóban:
nép, vezér, olvasás,
írás, Lu Xun, különbség,
forradalom, kisemberek, utánzat,
kamuzás
Kína hatalmas, számunkra elképzelhetetlen léptékű ország, mely – éppen ezért – a jó és rossz dolgokat is olyan méretben állítja elő, ami hatással van ránk is, itt Közép-Európában. Jó lenne érteni azt, ami ott történik, s ahhoz, hogy értsük, értenünk kellene az elmúlt ötven évet is. Jü Hua ezt tudja, s a Kína tíz szóban legalább annyira szól nekünk, mint a kínaiaknak. A szerző bepillantást enged a saját valóságába, s akárhogy forgatjuk is az általa elmesélt történeteket, érteni értjük, csak fel nem foghatjuk.
„…a lakásomhoz közeli gyalogos-felüljárón megpillantottam a Testvérek kalózkiadását: a könyvem több más kalózkiadású könyvvel együtt hevert a földön. Amikor az utcai könyvárus észrevette, hogy megállok előtte, felemelte és a kezembe nyomta, sőt még barátságosan ajánlgatni is kezdte nekem. belelapoztam, azonnal lerítt róla, hogy kalózkiadás, és ennek hangot is adtam:
– Ez kalózkiadás.
– E nem kalózkiadás – javított ki az árus – ez utánzat-kiadás.”
Jü Hua könyve az elmúlt négy-öt évtized történéseiről szól, a saját maga által megélt időkről, a kisiskolás kortól (majdnem) napjainkig. S olyan dolgokat mesél el, amik – a maguk valóságában – számunkra elképzelhetetlenek. A Mao-kultusz mértéke, a kulturális forradalom mindent átformáló brutalitása, vagy éppen az utóbbi időben Kína gazdaságát emelő utánzat-kultúra. Utóbbinak nem csak arról a szeletéről, ami a műszaki és ruházati cikkek formájában minket is elér, hanem arról, ami ott, Kínában működik. Az élet minden területén!
„Ha egy amerikai meglátná, hogy az elnökük, Obama egy kínai telefonutánzat reklámarca, valószínűleg tátva maradna a szája. De hogyhogy mi, kínaiak semmi furcsát nem találunk ebben?”
A Kína tíz szóban erre a kérdésre is megpróbál választ adni. Kerek, őszinte és a külvilág számára érthető választ! Nem az a cél, hogy tátva maradjon a szánk(*), mégis ez történik.
***
(*) A száj tátva maradása már csak azért is sarkalatos pont, mert Jü Hua,
mielőtt íróként megtalálta volna helyét a világban, fogorvosként dolgozott egy kínai kórházban.
Képzettség nélküli fogorvosként, akinek munka közben kellett elsajátítani a szakmai fogásokat.
És ebben nincs semmi kirívó.
