Sajátos kultusz lengi körül az 1975-ben alakult Vágtázó Halottkémeket (VHK), mely azon kevés magyar underground zenekarok közé tartozik, akik a 70-es, 80-as években – betiltás ide vagy oda – külföldön is telt házas koncerteket adtak. Játszottak Angliában, az Egyesült Államokban, Hollandiában, Németországban, Franciaországban, Finnországban is, és sok nyugati együttes számára viszonyítási pontnak számítottak. Hogy mi lehetett a Grandpierre Attila által vezetett VHK sikerének, varázsának titka, arról az együttes egyik alapító tagja, Czakó Sándor írt könyvet A Valóság, Hit és léleK rejtett csodája címmel. A kötet a Publio Kiadónál jelent meg november végén.
A könyvet a Kiscelli Múzeumban mutatták be, ahol december 17-én nyílik kiállítás Budapest egykori legendás klubjáról, az idén 30 éve megnyílt Fekete Lyukról, mely természetesen a VHK életében is fontos szerepet játszott. Először Rostás Péter, a Kiscelli Múzeum igazgatója köszöntötte a könyvbemutató közönségét. Mint elmondta, várostörténeti múzeumként nem csupán Budapest történetével, hanem a főváros szellemi arculatának alakulásával is foglalkoznak, melyre nagy hatással volt a jelenleg is koncertező VHK.
„Amikor megtudtuk, hogy Czakó Sándor megírta ezt a könyvet, és olvashatunk a VHK mögött kialakult szellemi tartalomról, természetesen nagy örömmel ajánlottuk fel a múzeumot a könyvbemutató helyszínéül”
– mondta Rostás Péter, majd Alcser Norbert, a Publio kiadó ügyvezetője lépett a mikrofonhoz. A kötet szerzőjével a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon találkoztak először személyesen.
„Örülök, hogy Czakó Sándor átküldte a könyvet. Az elmúlt fél évben egy remek alkotás született”.
Czakó Sándor a könyvbemutató megnyitásakor gyertyagyújtással emlékezett meg elhunyt zenésztársairól, Németh Lászlóról, a VHK gitárosáról, Balatoni Endréről, a zenekar üstdobosáról, valamint az együttes jó barátjáról, Grandpierre Károlyról. Czakó szerint a VHK egy spontán megvalósuló, szuggesztív, szabad zeneteremtési folyamatot alkotott meg, mely a belső képalkotáson alapul.
„A tiszta lélek a letisztult lényegi gondolkodás alapköve. A lélek nem más, mint a szakrális, archaikus erőterek forrása. Ha ehhez jól tudunk hozzányúlni, a lélek megmozdul, és képesek vagyunk alkotni, boldoggá tehetjük életünket, ki tudjuk fejezni magunkat, hatást érhetünk el. Manapság a hatás mint élmény egyre inkább kimarad életünkből. Hozzászoktunk a digitális világhoz és annak hidegségéhez”
– mondta a zenekar alapító gitárosa, aki 1990-ig játszott az együttesben.
A VHK egy-egy különösen sok embert megmozgató koncertje után Czakó Sándor azt próbálta papírra vetni, mi hagyott benne nyomot, ebből a gondolatfolyamból született a 244 oldalas könyv, melyben többek között olvashatunk az archaikus bevonódásról is:
„Ha egy hatást elő akarok idézni, létre kell jönnie az archaikus bevonódásnak. Ennek első lépése, hogy belső képfolyamokat adjunk át. Mindig így zenéltünk. Nem zenében, hanem képekben fogalmaztuk meg magunknak, hogy mit szeretnénk előadni a színpadon. A képfolyam átadása volt az első lépés. Ezt követi az erős érzelmi kötődés. Amikor átérzem a képfolyamot, egyre szimpatikusabb lesz, és hinni fogok benne. Ha tömegben vagyunk, akkor létrejön az átlényegülés kollektív élménye, és kialakulhat a módosult tudatállapot”
A kötetben elsősorban a 80-as évekre koncentrál, többek között azért, mert akkor voltak a VHK legnagyobb telt házas koncertjei. Az egyik ilyen VHK-élményéről írt cikket 1983-ban Lugosi „Lugo” László fényképész, művészeti szakíró, a zenekar jó barátja az Artpool alternatív művészeti folyóiratába, melyet fel is olvasott (a teljes szöveget ide kattintva olvashatod):
„Először azt hittem, ilyen zenekar nincs is. Nem hallottam őket sehol játszani. Aztán kiderült, hogy van. Hallottam egyszer. Úgy tűnt, nagyon jó zenekar, bár a szöveget egyáltalán nem lehetett érteni, és a zene teljesen torz volt. Mintha minden ott történt volna a színpadon, a zenekar tagjai közt, de ennek ellenére kifelé, a közönség felé, és mintha semmi nem lett volna előre megírva, csak a szöveg. Aztán később kiderült, hogy mindez pontosan így van, csak néha még a szöveg sincsen megírva. Improvizáció az egész. Minden. Minden hang és minden szó. Csakhogy ez sem igaz. Biztos vagyok abban, hogy ebben a zenében – bármilyen kaotikus, improvizatív, össze-vissza, határozatlan, támadó, erotikus, fajtalan, durva, narkotikus, elborult és tehetetlen is …látszólag – semmi sem kitalálatlan. Egy abszolút pontos, és szavakkal ugyan nem, de magával az előadással és a zene-eseménnyel egyértelműen leírható teste van. Mert kompozícióról nem lehet itt írni. Ez nem kompozíció. Ebben a zenében minden eleve adott, attól a pillanattól fogva, hogy a múltban valakiben megszületett az ötlet: ezt kell csinálni; sőt, sokkal régebben adott minden, mindannyiunk elfojtott kollektív tudatalattijában: ezért olyan ismerős és olyan idegen. Minden adott, mindennek megvan a maga helye, és minden meg is találja helyét az előadás folyamán, és csak ott találja és találhatja meg helyét a gitárokon, a dobon és az énekhangon. Mintha valami hatalmas és erős vár állna a zenekar mögött, vagy egy olyan térkép, amire rá sem kell néznünk, hogy tudjuk, hol vagyunk. aztán hozzáfoghatunk a részletes tanulmányokhoz.”
Mint Czakó Sándor visszaemlékezett, a VHK jó kapcsolatot ápolt az egykori Black Flag énekesével, Henry Rollins-szal, akivel végigturnézták Angliát. Az amerikai zenész a talkshow-turnéja keretében 2010-ben ellátogatott Budapestre, és az A38 Hajón mesélt a Vágtázó Halottkémekről is:
„Sok évvel ezelőtt volt egy koncertügynököm Európában, német volt és egy magyar csajjal járt. Később összeházasodtak. Ezért akkoriban állandóan Magyarországon találtam magamat, mert állandóan ideszervezte a turnékat, hogy találkozhasson a barátnőjével.
Így én és a zenekarom tagjai hozzászoktunk, hogy gyakran Magyarországra jöjjünk. Például az egyik első koncert, amit Európában adtunk, az éppen itt volt Budapesten, mégpedig a Vágtázó Halottkémekkel. Nagyon szeretném kiejteni a nevüket, tudjátok, ahogy azt kéne (magyarul), de bocsánatot kérek, egyszerűen nem megy. De azt szeretném mondani, hogy lehet, hogy az ő nevük, Vágtázó Halottkémek, egy ilyen fiatal közönség számára talán nem ismerős, de a zenéjük leírhatatlan. Fantasztikusak voltak, de képtelen vagyok nektek itt elmondani, hogy miféle zenét is játszottak valójában. Olyan volt, mintha Sun Ra-t rockandrollal vegyítették volna és minden este változott. Elég gyakran turnéztunk együtt Európában, és egyszerűen óriásiak voltak és tényleg minden este más zenét játszottak. Aztán egyszer volt egy szabad estém, és Dietmarnak az a nagyszerű ötlete támadt, hogy menjünk Budapestre. Na erre azt mondtam, na persze, hova máshova, hiszen ott volt a barátnője, későbbi felesége. Szóval idejöttünk egy éjszakára, és persze ez egy kitűnő hely, és aznap éjjel a Vágtázó Halottkémek játszottak éppen. Ez egy olyan koncert volt, ahol egy egész színpados showjuk lehetett, tudjátok, amikor kijönnek emberek olyan nagy jelmezekben. Na, az a koncert az egyik legjobb koncert volt, amit én életemben valaha láttam. Szóval nem tudom, hogy még megtalálhatóak-e a lemezeik, hogy egyáltalán léteznek-e még kiadványaik, vagy hogy a zenekar játszik-e még, de pláne, ha valamelyikőtök ismeri a VHK-t, akkor kérem, kérem, kérem, mondjátok meg nekik, hogy forrón üdvözli őket egy öreg haver, valahonnan az elmúlt századból, Henry.”
A Henry Rollins által említett egész színpados show a VHK Rituális Színháza volt, mely 1982-től lépett fel a zenekarral, és próbálta minél inkább kihasználni a teret, bevonni a közönséget a zenei élménybe. A kötetbemutató közönsége ebből is kapott ízelítőt néhány 90-es évekbeli koncertfelvétel erejéig.
„Ez úgy történt, hogy véletlenül felgyújtottuk a felső szintet, és nagyon gyorsan le kellett jönni, mert égett minden”
– kommentálta a videót a Rituális Színház egyik tagja.
„Minden egyes jelenet a közönség között játszódott a földön és levegőben. Látványos, katartikus volt. Minden mozzanatnak mitológiai jelentősége volt”
– magyarázta. Czakó Sándor egyik régi ismerőse is szót kért, hogy elmondhassa, szerinte miben különbözött a VHK a korszak egyéb zenekaraitól.
„Nem ironizáltak, nem tették magukat idézőjelbe. Amit csináltak, azt halálosan komolyan csinálták. A többi együttesen mindig éreztem valamiféle manírt. Mintha nem vállalták volna azt, akik. Ez nagy különbség. A VHK valamilyen archaikus erőhöz kapcsolódott. Mindez köthető volt a magyar identitáshoz is”
– fejtette ki.
A könyvbemutatót a Platon Karataev együttes két tagjának zenei előadása zárta. A kötet megvásárolható a Líra és a Libri könyvesboltjaiban, vagy megrendelhető a Publio Kiadó weboldalán.
