+ Zene

Új ügyvezető igazgató Budapesti Fesztiválzenekar élén

Budapesti Fesztiválzenekar

A Budapesti Fesztiválzenekart a világ egyik legjobb és legújítóbb zenekaraként ismerik az egész világon.

A Berlini Filharmonikusok egykori intendánsa, Martin Hoffmann lesz a Budapesti Fesztiválzenekar (BFZ) ügyvezető igazgatója január 15-étől.

A jogász végzettségű szakember, aki korábban a német SAT1 televíziót is vezette, egyaránt otthonosan mozog a művészvilágban és az üzleti élet területén. Kiterjedt nemzetközi kapcsolatrendszere, a brandépítésben és marketingben szerzett tapasztalata nagyban segítheti a Budapesti Fesztiválzenekar küldetésének megvalósulását.

A Fesztiválzenekar igazgatóhelyettese Erdődy Orsolya marad. A BFZ korábbi ügyvezető igazgatója, Stefan Englert idén júniusban távozott az együttestől.

“Nagyon jól értjük egymást Martinnal. Úgy érzem, teljes harmóniában fogunk együtt dolgozni”

– mondta Fischer Ivánt, a Budapesti Fesztiválzenekar zeneigazgatóját.

“Az, hogy egy ilyen fantasztikus zenekarral és egy ilyen inspiráló karmesterrel dolgozhatok együtt, igazán szép kihívás. Nagyon várom a közös munkát”

– tette hozzá Martin Hoffmann.

A Budapesti Fesztiválzenekart a világ egyik legjobb és legújítóbb zenekaraként ismerik az egész világon. Itthon az együttes hosszútávú stratégiai programba kezdett, új koncertformákat alakított ki a fiatal generáció számára, közösségi tevékenységével pedig új közönséget vont be a zenehallgatók táborába iskolákban, idősotthonokban, templomokban és elhagyatott zsinagógákban.

A terveik közé tartozik egy többéves ciklus Fischer Iván Operatársulatával (FIOT), az évenkénti rezidencia a Vicenzai Operafesztiválon, nemzetközi turnék sora többek között a londoni Proms koncerteken, a New Yorki Carnegie Hallban és Lincoln Centerben, valamint egy rendkívül rangos meghívás a 2020-as amszterdami Mahler-fesztiválra. Az új igazgató fő feladatai közé tartozik majd ennek a sorozatnak a zökkenőmentes menedzselése, valamint a zenekar működési hátterének hosszú távú biztosítása.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Népszerűek

To Top