Előadják a haláltábor zenekarának egyik dalát

A Michigani Egyetem pénteki koncertjén újra előadják az auschwitz-birkenaui haláltábor foglyainak zenekara által játszott dalok egyikét Patricia Hall, az amerikai egyetem zeneelméleti professzorának kutatásai nyomán.

Hall 2016 óta tanulmányozta az auschwitzi emlékhelyen őrzött kottákat, amelyeken a foglyok lejegyezték az általuk átdolgozott és előadott zeneszámokat. A foglyok maguk nem szereztek zenét, hanem átdolgoztak népszerű dalokat oly módon, hogy a táborban lévő hangszereken elő tudják adni azokat.

Az egyik ilyen dal, amelynek címe Die Schönste Zeit des Lebens (Az élet legszebb ideje), annak idején népszerű foxtrott volt, amelyet 1942-43-ban adták elő a foglyok a táborparancsnok villája előtt rendezett vasárnapi koncerteken – mondta el Hall az AP amerikai hírügynökségnek.

Ezt a dalt fogják megszólaltatni pénteken egy egyetemi koncerten, de a múlt hónapban rögzítették is azt, és a felvételt átadják az auschwitzi emlékhely gyűjteményének, amely a közelmúltban gazdagodott a fogolyzenekar karmesteri pálcájával.

„Ezen kották egyikének tanulmányozása csak a kezdet, azt akarjuk, hogy az emberek hallhassák, miként hangzanak ezek a zeneszámok. Kutatásaim egyik üzenete az, hogy még az olyan szörnyű körülmények között is, mint egy koncentrációs tábor, ezek az emberek képesek voltak ezt a csodálatos zenét előadni”

– magyarázta a zenetudós.

A kéziratokon talált fogolyszámok alapján Hall azonosítani tudott a dalok három átdolgozója közül kettőt: Antoni Gargul volt az egyik, akit 1943-ban szabadon engedtek és Maksymilian Pilat a másik, ő 1945-ben szabadult és később a gdanski szimfonikus zenekarban muzsikált. Mindketten lengyel politikai foglyok voltak.

Megosztás: