+ Történelem

Egy félelmetes karmesterpálca került az Auschwitz Múzeumba

Új történelmi relikviával, az egykori foglyok zenekarának karmesteri pálcájával bővült az auschwitzi emlékhely gyűjteménye.

A fából és elefántcsontból készült 32 centiméteres pálca, amelyen az F. Nierychlo 1940 (A) felirat olvasható, egy magánszemélytől került az egykori náci haláltábor múzeumába.

Franciszek Nierychlo postai alkalmazott és zenész 1940 júniusában került Auschwitzba egy lengyelekből álló fogolyszállítmánnyal, és a láger konyhájának kápója lett. Túlélők tanúvallomásai szerint a férfi kegyetlen, és a németekkel együttműködő volt.

A zenekar, amelyet Nierychlo a nácik parancsára szervezett meg, vidám, lendületes számokat játszott, miközben a láger foglyait verték vagy kínozták. A hosszú órákig tartó kényszermunka után a foglyoknak sietniük kellett, hogy időben odaérjenek meghallgatni a zenekar játékát. Túlélők szerint a zenekar tagjai több élelmet és tiszta ruhát kaptak.

A lágerzenekar ellentmondásos szerepet játszott a rabok életében – állapította meg Piotr M.A. Cywinski múzeumigazgató a pálca beszerzéséről kiadott  közleményében.

A zenekar egyfelől segített megmenteni több kiváló zenészt a legkeményebb fizikai munkáktól, és némi érzelmi élményt nyújtott a próbák és a vasárnapi koncertek alkalmával, másfelől a megalázás és a terror eszköze volt.

Nierychlo 1944-ben kiszabadult, vélhetően azért, mert aláírta a Volkslistét, a nyilatkozatot német származásáról. A háború után börtönbe került auschwitzi tetteiért, később oboás lett a lodzi operettszínházban. 1977-ben hunyt el.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Népszerűek

To Top