Alekszej Kalugin: Ház a mocsárban [Алексей Калугин: Дом на болоте] – Metropolis Media Group / Galaktika Fantasztikus Könyvek – fordította Sándor Gábor – 336 oldal, kartonált kötés – ISBN 978-615-5628-83-2
Van abban valami borzongatóan izgalmas, ahogy a számítógépes játékok világa és a szórakoztató irodalom összekapcsolódik és egymásra hat. Jó és viszonylag jól átlátható példa erre a lengyel Andrzej Sapkowski regénysorozata a Wiedźmin, ami angolul, játékként lett világhírű: The Witcher. És ennek köszönhetően jelent meg a játékok farvizén a regényfolyam – sok egyéb nyelv mellett – magyarul is. Magyarul A vaják címen. (A lengyelek még egy feledhető televíziós sorozatot is készítettek a Wiedźmin-ből.) Ebben az esetben még egyértelmű az irodalmi alkotás elsőbbsége, nem úgy, mint a Stalker/S.T.A.L.K.E.R.-történeteknél. Hiszen ott a kiindulás, az „alapmű” a Sztrugackij-fivérek elbeszélése volt, amiből Tarkovszkij forgatott egy filmet. Ezt követően, hosszas csend után az új évezredben robbant a játék, aminek hatására több író is alkotásba kezdett, és hozzátette a magáét a stalker-témához. Ráadásul ez az univerzum – felhasználva a Sztrugackij-féle alapokat – elég messzire rúgta magát az eredetitől, amikor a játékban megkonstruált eredettörténet alapján kezdte meghatározni a Zóna mibenlétét.
„Miután 2006-ban a Csernobili Atomerőmű másodszor is felrobbant, a Zóna nem jelent meg azonnal.[…] Vagyis, talán mégiscsak azonnal létrejött, de közel sem volt akkora, mint mostanában. minden kitörésnél nőtt egy keveset. És ahogy a Zóna növekedett, a megfigyelőpontokat úgy költöztették egyre távolabb és távolabb a központtól. Most tartunk a huszonkettedik állomásnál. Innen a név. 22. Pont. Azelőtt egy szokványos falucska volt ott, a neve Maszlovka.”
– meséli egy mellékszereplő Tüskének, aki mindenáron be akar jutni a katonák által őrzött Zónába, ahol minden másként történik, mint ahogy az megszokott/normális lenne.
„A zónába látogató emberek arról számolnak be, hogy a pszichikum gyorsan változik. És, ami a legérdekesebb, egyetlen beszámoló sem olyan, mint bármelyik másik. Leültethetsz akár tíz embert is egy terrárium köré, figyeljenek egy csupasz köre kitett pszeudobékát, hogy aztán összevesd egymással a beszámolóikat. Az biztos, hogy mindegyik mást fog mondani. mintha mindannyian más-más objektumot figyeltek volna”
– és ez a titok nyitja, ettől vonzó az írók számára a Zóna! A konkrétan meg nem határozott minimális tájékozódási pontok megtartása mellett mindenki azt ír, és úgy ír, ahogy azt tehetsége, képessége és fantáziája engedi. Szabad a pálya! És ezt például a Ház a mocsárban szerzője, Alekszej Kalugin maximálisan ki is használja. Olyan világot épít, mely az ő szabályrendszere szerint működik, és olyan színekkel/szereplőkkel gazdagítja a Zónát, amelyeknek korábban hírük sem volt. A Ház a mocsárban szabadon használja a mások által korábban megalkotott díszleteket, és – nagyfokú írói érettségről tanúságot téve – szerkezetileg és tartalmilag is meglepetésekkel teli történetet nyújt az olvasónak.
- Luxuslakásban farkaskutya sül a telefonkönyvekből rakott tűzön…
- Hazudik, aki azt mondja, nem hazudik
- Intelligens életformára bukkantak Európa mélyén
- Lenyűgöző a trilógiává terebélyesedett magyar sci-fi!
- Kitől tanulták a prágai örömlányok az orális örömszerzést?
- Látták a jövőt a Sztrugackij-fiúk? Vagy csak ábrándoztak?
A regény főszereplője Tüske, az ifjú stalker, aki a gyors meggazdagodás reményében érkezett a Zónába, és igazából fogalma sincs arról, hogy miként működik ez a világ. A történet főhőse viszont a „Doktor”, akinél valószínűleg senki sem tudja jobban, hogy a Zóna még annál is izgalmasabb, mint amilyennek látszik. Például a zombik sem olyan egyszerű „agyatlan” lények, amilyennek gondoljuk őket. Sőt, az egyik zombi, akit a Doktor Benito-nak nevez, a doktor barátja, társa, szövetségese és… beszélgető partnere.
„Ebben a pillanatban ugrándozni kezdett a talpuk alatt a talaj, akár egy csökönyös ló. Tüske felszállt a levegőbe, és a hátára esett. A stalker könyökére támaszkodva felült, és látta, ahogy a guggoló Doktor és Benito mellett a pocsolyából feltör egy vízoszlop. mintha felrobbant volna egy vízi akna. A gödör széle kifordult, akár egy lyuk pereme a páncéllemezen, miután eltalálta egy nehéz lövedék. és ekkor a tócsából felbukkant valami, amit Tüske egyáltalán nem tudott hová tenni. kékeszöld volt, nyálkás, rücskös, teljesen alaktalan. És óriási. Felfoghatatlanul óriási! Sehogy sem fért a fejébe, hogyan tudott kijönni ez a csaknem hat méter átmérőjű óriás abból az apró tócsából. Ráadásul pillanatról pillanatra egyre nagyobb lett, egyre magasabbra nőtt, és egyre jobban kiterjedt minden irányban.”
A Doktor, akié a ház a mocsárban – és akit Tüske szeretne kifosztani – a Zóna tanulmányozója, s miközben nem csak embereket gyógyít, olyan ismeretek birtokába jut, melyek élhető, túlélhetővé teszik a Zónában való tartózkodást. A Doktor olyan lényekkel lép kapcsolatba, melyekkel – mások szerint – nem lehet kommunikálni, sőt bármifajta közeledési kísérlet a stalker halálához vezetne. Alekszej Kalugin regényében személyiséggel rendelkeznek ezek a furcsa, veszélyes lények. És a regény ettől válik különlegessé, a szürreália határán táncoló sztoriban mindenre van ésszerű magyarázat. Ráadásul mellékszálként kibontakozik a főszereplő (Tüske) és a főhős (a Doktor) múltja is. Kiderül, hogy mi hozta Tüskét erre a nem neki való helyre, és mi az, amitől a Doktor nagyon is a helyén van.
Alekszej Kalugin könyve a S.T.A.L.K.E.R.-történetek kiemelkedő darabja, egy olyan önmagában is biztos lábakon álló regény, mely alkalmat teremt a Zónával való ismerkedéshez, és a Sztrugackij-fivérek által megteremtett, de azóta saját életre kelt világ felfedezéséhez. A Ház a mocsárban új nézőpont lehetőségét adja.
„Mindenki biztos volt benne, hogy a Zóna bármelyik lényével összetalálkozva az azonnali támadás a legjobb taktika. Ha te nem ölöd meg, az azt jelenti, hogy az öl meg téged. És mi van akkor, ha ez az egész, alapjában véve teljesen hibás? Mi van, ha a Zóna csak az emberek agressziójával szemben lép fel támadólag?”
