+ Interjú

Deák Márta: A kamarazene olyan, mintha pőrére vetkőzne az ember

Idén is folytatódik a Pannon Filharmonikusok kamarazenei sorozata, a Művészbejáró, helyszíne a Kocsis Zoltán terem. Október 18-án Kerry Turner, Franz Scubert, Peter Warlock és Johannes Brahms egy-egy alkotását hallhatják a nézők. Deák Márta, a zenekar koncertmestere az angol Warlock egyik legnépszerűbb darabját, egy vonóskarra írt szvitet választott erre alkalomra. A különleges sorozatról beszélgettünk vele.

Idén is folytatódik a Pannon Filharmonikusok kamarazenei sorozata, a Művészbejáró, helyszíne a Kocsis Zoltán terem. Zenekari művészek lépnek föl különböző kamaraformációkban, és ők javasolják a műsort is. Október 18-án Kerry Turner, Franz Scubert, Peter Warlock és Johannes Brahms egy-egy alkotását hallhatják a nézők. Deák Márta, a zenekar koncertmestere az angol Warlock egyik legnépszerűbb darabját, egy vonóskarra írt szvitet választott erre alkalomra. A különleges sorozatról beszélgettünk vele.

Muzsikusként ez a fajta koncert azért izgalmas, mert sokkal kevesebben játszunk, mindenkinek sokkal nagyobb a felelőssége, intenzívebben kell alkalmazkodni a másikhoz, és ugyanúgy létre kell hozni az egységes produkciót, mint a nagyzenekari hangversenyen. A kifejezés apró finomságai itt mégis sokkal jobban megjelenhetnek, ami szólistaszerű feladat. Ezeken a koncerteken azok lépnek föl, akiknek van ilyen ambíciójuk. Nagy feladat, nagy felelősség – ugyanakkor lubickolás a zenében.

Egyszer egy koncertmester azt mondta nekem, a kamarázás azért jó, mert nincsenek olyan zavaró tényezők, mint például a karmester…

Ebben van valami… Ilyenkor nem alárendeljük magunkat egy elképzelésnek, hanem mi dolgozzuk össze a saját elképzeléseinket. Mindenki hozza a saját ötleteit, és ezeket kell összefésülni. Ettől izgalmas.

De azért ebben a folyamatban az első hegedűsnek van vezető szerepe? Primus inter pares?

Igen, természetesen. Általában ő, a koncertmester a domináns személyiség, legtöbbször ő vezeti a dallamot is az együttesben. Persze ez nem jelenti azt, hogy a többieknek ne lenne szava! Mindenki elmondhatja, mit szeretne, a jó ötleteket beépítjük az előadásba. Ha azonban vita van, a koncertmester dönt. Nekem egyébként az a módszerem, hogy mindenkinek az ötletét kipróbáljuk, és az lesz a végleges, amelyik a legjobb. Valakinek csak ki kell mondani az utolsó szót!

De lehet több jó megoldás is.

És az is lehet, hogy a koncerten egy kicsit máshogy fogjuk csinálni, mint a próbán. Az élő muzsikálásában éppen az a szép, hogy az előadás pillanatában valaki egy picit mást érez, mint korábban, ezért máshogy játszik, és ez hatással van az egész interpretációra. A pókhálószerű egymásra figyelés adja a kamaramuzsikálás igazi szépségét és izgalmát. Ráadásul ha valaki meglepő “húzással” áll elő, a meghökkenés kiül a többiek arcára és inspirálja őket. És ezt egy kisebb teremben a nézők is láthatják.

A kolléga fölhúzza a szemöldökét, vagy mosolyogva bólint, hogy ez jó volt?

Pontosan! Számomra mindenfajta zenélésben ezek a legfelemelőbb mozzanatok. Amikor egymásra nézünk – vagy nem is kell a szemkontaktus -, megérezzük, hogy a másik mit csinál, és megyünk vele. Soha nem felejtem el azt szimfonikus koncertet, amikor egy kevésbé magabiztos karmester állt a pulpituson. Életemben annyi szemet még nem éreztem magamon! Mint koncertmesteren rajtam volt a felelősség, hogy mikor megyünk tovább, mikor lassítunk, mikor zárunk le egy dallamot. Borzongató érzés!

A kamarazenélés nagyon intim műfaj.

Annyira látszik minden! Olyan, mintha pőrére vetkőzne az ember, és mindent megmutatna. A lelkét is, a hibáit is. És ugyanilyen a zeneszerzőnek is. Mert természetesen ő is ember, neki is vannak gyarlóságai.
Ha már zeneszerző! Schubertet és Brahmsot mindenki ismeri, aránylag kevés a gyarlóság a zenéjükben.

Kerry Turnert és Peter Warlockot sokkal kevesebben ismerik. Hogyan állítják össze a Művészbejáró-koncertek programját?

A számokat a muzsikusok maguk terjesztik elő, és a zenekar vezetése, Vass András karmester és Horváth Zsolt igazgató választanak az ajánlatok közül. Fontos szempontjuk, hogy a számok egységes programmá álljanak össze. Figyelembe veszik az egyedi darabok hosszát, stílusát is. De sokszor úgy választanak, hogy legyen valami különleges, mondjuk, kortárs darab. Tavaly Szabó Gabi kolléganőm Tihanyi László egyik művét játszotta, és én végig azon gondolkodtam, hogy ez vicc vagy komoly. Különleges a mű, és olyan fantasztikusan adták elő, hogy teljesen elbizonytalanodtam. A fuvolista például a darab közepén szólalt meg, addig csak ácsorgott.

A művészetnek mindig jót tesz, ha nem teljesen egyértelmű, hanem sokféleképpen lehet értelmezni.

Igen, ezért is érdemes mindent sokszor eljátszani. Ezúttal mindenképpen szerettem volna valamilyen vonós kamarazenekari darabot. Amikor Londonban tanultam, megfertőzött az angol zene. Warlock darabja elég könnyed és áttetsző ahhoz, hogy mindenki számára érthető legyen, de mégis XX. századi színezete van, mert különleges harmóniákat használ. Warlockot egészében persze nem lehet mérni Brahmshoz, de ennek a művének varázsa van.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Népszerűek

To Top