Némafilmek élőzenével
Az 1958-as Brüsszeli Világkiállításon a világ tizenkét legjobb filmje közé választották Friedrich Wilhelm Murnau Der letzte mann című 1924-es némafilmjét. Hétköznapi történetet mesélt el egy idős szállodai portásról, mégis számos tekintetben úttörő alkotás volt. A film rendezője a hangsúlyt a színészi játékra, a figurákat intim közelségben mutató képekre helyezte. A csaknem másfél órás alkotáshoz a francia Karol Beffa komponált muzsikát. A kompozíció magyarországi ősbemutatóját október 9-én tartják a Müpában. Maga a zeneszerző játszik zongorán, az orgonista Filip Presseisen lesz, a zenekart Dubóczky Gergely vezényli. Vele beszélgettünk a különös vállalkozásról
⁃ Egy karmester praxisában nem túl gyakran fordul elő, hogy némafilmre kell zenélni…
⁃ Nyugaton ez egy bevett forma, nálunk csak most kezd elterjedni. Egyet már én is csináltam pár éve a Danubia Szimfonikus Zenekarral Carl Drexer 1928-as némafilmjére, a Jeanne d” Arc szenvedéseit kísértük le egy észt zeneszerző zenéjével, nagyon izgalmas volt.
⁃ Ez nemcsak művészi, de technikai értelemben nehéz feladat, nagyon pontosan kell passzolni a muzsikának a képkockákra.
⁃ Pontos time-kóddal kell dolgozni. Adott esetben döntő, hogy például egy könnycsepp akkor gördüljön le a főhős arcán, amikor az a muzsikában meg van komponálva.
⁃ Hogyan fog neki ilyenkor a munkának? Megnézi a filmet, elolvassa a partitúrát, netán meghallgatja a zenét, ha van belőle felvétel?
⁃ Pontosan, ezekre van a legnagyobb szükségem. A partitúrába általában bele van írva, hogy hol mi történik, vagy legalábbis hol kezdődik egy zenei részlet. A mostani filmnél, Karol Beffa kíséreténél kicsit más a helyzet, mert a muzsika nem folyamatos. A zenekar által játszott számok között a zeneszerző zongorázik. Az ő szólama nincs leírva, mert improvizáció, nincs is belőle kottám.
⁃ … ami nagyon jól illik a klasszikus némafilm hagyományaihoz.
⁃ Igen, gondolom, ezt a hagyományt követi a zeneszerző. Nagy előnye a mostani előadásnak, hogy a szerző is játszik a zenekarban, ha kérdés adódna, azonnal meg lehet kérdezni. Bár ebben a partitúrában elég egyértelműen van jelezve a szerzői szándék, némely kortárs mű esetén ez nincs mindig így.
⁃ Milyen ez a zene?
⁃ Fülbarát. Csak vonóskar van, orgona és zongora. A szokásosnál több szólamra osztott vonósok miatt nagyon áttetsző zene.
⁃ Ezt is ugyanúgy kell próbálni, mint egy normál szimfonikus darabot?
⁃ Természetesen, de az az én dolgom, hogy megfelelő tempót válasszak, hogy az effektusok megfelelő helyre kerüljenek. Szemben vagyok a vászonnal, látom a filmet, folyamatosan kontrollálni tudom az eseményeket.
⁃ Kicsit olyan ez, mint a színházi dirigálás, a zenei és a képi történések között a karmesternek kell megteremtenie az összhangot.
⁃ Nagyon szeretem az operát, legutóbb a Budapesti Operettszínházban vezényeltem Beischer-Matyó Tamás operáját, a Kreatív kapcsolatokat. De azért mégis más ez a kettő, mert az operaszínpadon változékony, rugalmas, és nagyon kell figyelni, hogy az énekes hogy érzi magát, merre akar menni. A film viszont halad előre, akármi történik.
⁃ Hiába int be hamarabb a portásnak, nem tud gyorsabban bejönni.
⁃ A Murnau-film egyébként azért is érdekes, mert az események a képkompozíciók szintjén is zajlanak. Újfajta, nagyon expresszív képek, erős hangulatok. A némafilmekben egyébként megszokott összekötő szövegek pont ezért nem is szerepelnek; a kifejező képek miatt nincs rájuk szükség.
⁃ Érdekes, hogy most az hoz újdonságot, hogy visszatérünk egy már meghaladott művészeti formához, a némafilmhez.
⁃ Ráadásul abban az időben a filmnyelv még kialakulóban volt, alkotásról alkotásra új eszközökkel kísérleteztek. Ezzel párhuzamosan a nézőközönségnek is tanulnia kellett a film értelmezését, nem volt evidencia, hogy mi mit jelent. Nem volt egyértelmű, mit jelent az, hogy a kamera mozog vagy, mondjuk, van egy határozott plánváltás. Hozzá kellett szokni, hogy például egy vágás jelezheti az idő múlását is. Rengeteg dolog, ami ma már nekünk egyértelmű, nagyon is új volt abban az időben.
