Rejtő Jenő élete és utóélete is kalandos, az alábbi levél például Costa Ricából került elő, és a Népszabadság 1999. augusztus 7-i számában jelent meg először. (A levél hátteréről részletesen beszámol a LÉGIÓ MINDHALÁLIG című kötet, mely – kis csúszással – szeptember közepén fog megjelenni.) Persze a levél a fentebb említett háttérmagyarázatok nélkül is izgalmas:
Őfejetlensége I. Fülig Jimmy levele
(és mellesleg az egész Howard család gratulál)
Királyi Őarkangyalságának St. Gabriello Y’Lynzero El Tarnopóló Ó-Katinai főhercignek és trónöröklőnek abból asz alkalmatlanságból, hogy világra születésének most már semmi akadálya, ami ikaszán örvendetes minden hűséges alávalói szivnek.
Bolondság Szigete.
Királyi Vár. Kupecki u. 7.
- Mit akart Rejtő Jenő megmutatni az őserdei abszurdban?
- Irodalmi szenzáció az előkerült Rejtő-regény: Vanek ur Párisban
Tekintetes Felsék!
Köszöntöm Felsékes Főherceg úrban királyi apja szemefényit és a királyi anyja mindenit! Továbbá vagyunk bátor tiszteletel azon alulírottak. Mert ezen fenkölt dátumon nemcsak én vagyok együtt, hanem mindazok tiztelettel, akiket illet, éspedig: a hasonnevü Piszok Alfréd kapitány (esz jól kitolt velem), Vanekbé Edu Árt (esz valami hüje!), esz a Tuskó Hopkins, akinek semmi gyerekszobája se volt, és ötödiknek, de nem utolsó, hanem legutolsó sorban esz a trémences Wagner úr nevű Sorhajóbicskás, akit már igaszán minden hajózó vállalat régen a b-vel jelölt, alkohol-listára helyeszet. A család szeretve tisztelt, számos töpp tagja, pillanatnyi fenforgás miatt, becses ittlétmellőzésbe kénytelen, mert valamennyi matrósz, kit az élet forgataga sodor magával a komoly vándorélet bizonytalanságába és bojongva és kóborolva…
Szóval esztet mit hímeszem? A többi csirkefogót bezárták.
Én persze kivételt képezek a többi cssirkefogótól, amennyiben nem zártak be. Mert ilyen a kalandos élet: minden lehetséges!
Aszonban a tárgytérés miatt van szerencsém kiváló tisztelettel! Szives tudomásomra jutott, hoty Felsék holnap ünnepli azon tényállást, hoty tisztelt szülleji 1-be kelnek. Ezenbátor alkalomból fokadja Gáborságod lekhőbb jókívánságomat királyi tippjéhez, mellyel méltóságos királyi szüleit, de még nagyszülejit is, úgy a felmenőket, mint az elmenőket, kedves nagyatyjait és szeretve csodált öreganyjait szintén jól kifokta, Felsék, amilyen mázlista! (Sziveskedjék mesebeli üvektrónusán esztet lekopogni! U. B.)
Ety igen előnyösen ismert kollégámtól, bizonyos Zónaparte Napolejonról monták, hogy írá halála előtt: „Annak a fijamnak aggyák át, ha nagy lesz.” Hát eszt is úgy küldöm a papája Őfélszegségének, hogy: „A fijának adja át, ha nagy lesz.” És remélem, hogy tisztelt papája lesz még ojan naty az életben, hoty fijjának átathattya kelt levelemet.
Mer a tisztelt fija már most is naty. Mer esz a legnagyopp! Aminél nagyop már senki nem lehet: hoty valakinek a fija alig néhány éves korában, pláne, ha éppen magáról van szó, ifj. Lincer úr Őarkangyalsága. Eszért is vatyok bizalmasan bátor elengedni tisztelettel a teljes címszést, ahoty a spanyol könyvekben áll. Asz mind smafu és elmarad, és ha nem veszi zoknéven tőlem (de ha veszi, asz is bliktri), nekem maga biszonyos fenkölt oknál fokva, egyszerűen csak: Hallja, Lincer úr!
Nahát idehallgasson, Lincer úr! Mondok én Magának valamit! Egyrészt, ami a fenkölt okot illeti, mert asz mindég a pénc. Már ety régi fércmüremekbe kiszabtam pontosan, hoty ismertem őkirályi hőatyját szilvafa koromból, amikor mék én is voltam valaki. És együtt voltunk asz alvilák nevű hotvoléba. De hol vannak eszek a réki, csúf idők? Node, ahoty egy öreg kocsis monta, azon Howard regényben:
„Ne szólj szám, nem kapsz migrén!” Esz pedig olcsóbb fejfájásra, mint asz pirin. Mer, ha én magának jól lelepleszem a papáját, akkor még asztat is mektudhatja, hogy a hőn és sűrűn szerető nagyatyja Őlearségével együtt guztáltuk a tyuk nevű fiatal francia hölgyeket a Rotond kávéház teraszáról, és valamejik előző esküvőjénél tisztelt atyjának erről aszt montam, hogy 1 neme a köszeli rokonságnak. Kabátsimogató szép idők valának!
Hol vannak eszen idők, aszon kabátok, amaszon simogatások, emeszen berúgások, kirúgások és kirúgatások, továbbá azon Precs, kit családostól megejtett Zombori?
Nésze, Lincer úr! Nem árt, ha egy fijú tud néhány dolgot az atyáról. A fő, hogy az anyáról ne tudjon, de szeretve tisztelt császári édesanyja őarasága előttem fenkölt életű amaszon. Eszel egyszer nagyon megjártam, mert ety földrajztudósnak mondtam a feleségire és nagy verekedés lett, utyanis szerinte asz Amaszont minten kollégája keresztül-kasul bejárta!
De esz magára nem vonatkoz! Tisztelt anyja őfelséke előttem is imponál hív életével, hő erkölcsével, fenköltekező gondolkozásával, és mindenki óvva lesz intve egy gumibot révén, általam, ha b. személyével nem mellőszi a bejárást asz Amaszonon keresztül. Pláne kasul! Esz ellen nemcsak óvást emelnék, hanem rá is ejteném asz illetőre az óvás nevű súlyos fémtárgyat.
Mer hoty gyöttem én ahoz, Lincer úr, hogy druggoljak egész Olaszországpa, hogy hő atyja, a tripónak nevezett munkaalkalmakat megragadva, irányolja sorsomat ety jó parolival? Mert őfelséke akkor ilyen szagmunkás volt, nem kímélve fáratságot, költséket, befolyó lámpákat, sőt gázömlést sem, mert a gászból kifolyó pénzt is eljátszá és önzetlenebbik húgának kabátját is (sőt még további kabátotó is) szakmunkájába fektete.
Hát ity kerültem én Nápojba! Esz ety nagy várost képesz, és hő nagyatyja sajátkezű levelét őrszöm, melyet Rómából írt nekem Nápojba, hoty tudom-e mi van a Bélával Minálóba?
Ehesz tudni kell, hogy Milánó északon határolja Olaszországot, Nápoj délen és Róma középen határolja. Eszért lehet, hogy levelemet hő atyja sosem fogja Lincer úrnak megmutatni.
Mer asz ilyet joggal szégyeli 1 polgár.
Továbbá: mék van egy nagy titok azon időből, mikor Brazília fővárosa egy Buenos nevű Ayres, szilvafa korában milánói Corso volt. De esz kint van a Portavenezia után ety nevezetes emlékművel, ami a Puntigám Kávéház.
Esz egy jó helység! És kellemes emlék! És az egész Corso Buenos Ayres ety roppant Dohány ucca, a Budapest nevü, mindkét balparton elterülő városból. (Nincs egy jó partja annak a városnak!)
Eszeket, ha naty lesz, külön kérje meg hő atyját, hogy ne mesélje el magának, Lincer úr! Mikor az élet leghullámosabb tengereit jártuk, és asz volt az igazi kaland, amihez „csak mit nekem Hekuba” ma minden.
Irityelve tisztelt papájának esz nem esete, hála Kati mamának. Elég önsző disznó atyja őfelséke, hogy dacára nekem, ennek úgy tud örülni, ahogy esztet az ügyet asz örülés joggal megilleti. Nem is szólva a kegyed létrehozásáról! Egybekötve a hasznost a kellemessel! Asz édeset, a kedveset az örüléssel! De asz ilyet maga még nem érti, habár nagyatyai ágon eszt sem csodálnám.
Mer ott asztán a kalapot le!
De én aszért nem irigylek semmit atyja ővőlegénységétől. Magától irigylem asz összes mindkét nagynénjét. Bár kölcsönadna egyet belőlük, jövő élet elsejéig. Eszt még tőlem senki se hallotta. És Lincer urat is megkérem, hogy a hallottakról vagy jót vagy semmit! De ennek is én vatyok az oka. Mer van az a közmondás, hogy ki mint vet…
Arattam tisztelettel:
az Önök szeretve alulírt gratuláló Fülig Hüje
JENŐje
***
Rejtő Jenő: Légió mindhalálig – Elveszettnek hitt művek – Szépmíves Könyvek, 2018 – szerkesztette és sajtó alá rendezte Kiss Ferenc – 280 oldal, keménytáblás kötés védőborítóval – ISBN 978-615-5662-61-4
