Vicki Grant: 36 kérdés, amitől rád kattantam [36 Questions That Changed My Mind About You]– Menő Könyvek, 2018 – Fordította: Hartinger Emese – 296 oldal, kartonált kötés – ISBN 9789634035183
Rá lehet-e venni két embert egy 36 kérdésből álló kérdéssorozattal, hogy szerelembe essenek egymással? A kérdés először Arthur Aron pszichológus fejében fogalmazódott meg: több mint 20 évvel ezelőtti kísérletében idegen embereknek kellett feltenniük és megválaszolniuk egymásnak pszichológiai alapokon összeállított kérdéseket. A téma aztán még nagyobb nyilvánosságot kapott, amikor Mandy Len Carton cikket írt róla a New York Times-ban. A felvetés szerint a kérdések megválaszolása során a két személy egyre belsőségesebb viszonyba kerül egymással. A kísérletben résztvevőknek olyan kérdésekre kell válaszolniuk, mint például: „Mi a legnagyobb dolog, amit eddig elértél?”, vagy „Mi életed legrosszabb emléke?”.
A kísérlet ötlete Vicki Grant kanadai írónőt is megihlette, amikor megírta 36 kérdés, amitől rád kattantam című kötetét, mely hazánkban augusztus végén jelenik meg a Menő Könyveknél. A szerző számos, gyerekeknek és fiataloknak szóló könyvet írt, a 36 kérdés, amitől rád kattantam kötete eddig 15 nyelven jelent meg. A történet szerint kér tinédzser, Hildy és Paul is jelentkezik a pszichológiai kísérletre, előbbi kíváncsiságból, utóbbi csak a tesztért járó 40 dollárért. A két fiatal az őrületbe kergeti egymást a kísérlet során, a magát magabiztosnak tettető Paul előszeretettel táncol a naiv és érzékeny Hildy idegszálain. A kötetben azt követhetjük végig, ahogy a két fiatal megpróbálja átrágni magát a 36 kérdésen, ami jóval nehezebbnek ígérkezik, mint azt elsőre gondolták volna.
A folyamat során a két szereplő egyre többet tud meg önmagáról és a másikról, az olvasó pedig azon izgulhat, vajon miképp sül el a kísérlet. A könyv elején megismerhetjük Hildy-t, aki családi és önértékelési problémákkal küzd, míg a rejtélyes Paul-ról a történet előrehaladtával tudunk meg egyre többet.
„PAUL: Mikor énekeltél utoljára magadban? És valaki másnak?
PAUL: Nahát. Ez aztán a hangulatingadozás. Most meg min
kezdtél el hirtelen mosolyogni?
HILDY: Mókás a kérdés.
PAUL: Ez mókás?
HILDY: Hát csak azért, mert sokszor csinálom. Még csak
nem is szándékosan. Amikor kicsi voltam, a nagymamám
– apukám anyukája, már meghalt, na szóval, ő – mindig ezt
a kis dalocskát énekelte a háborúról – mármint a második
világháborúról –, ami hamarosan véget ér, és amikor ez
megtörténik, akkor minden tökéletes lesz. Szerelem.
Nevetés. Örök békesség. Az összes ilyesmi. Akármikor
aggódom valami miatt, valahogy rögtön ez ugrik be, utána
meg csak úgy kibukik a számon. Szinte alig tűnik fel, hogy
éneklem. Gondolom, valamiféle önnyugtató módszer
lehet. Valószínűleg ma reggel is énekeltem, vagy legalábbis
dúdoltam, vagy ilyesmi.
PAUL: Mégis, mi aggódnivalód lehet neked?
HILDY: Ezt hogy érted?
PAUL: Bőrtáskád van meg rajzleckéid, meg francia bögrés
kávéd, meg…
HILDY: Bocsásd meg, ha ez durván hangzik, de rettenetesen
sekélyes tudással rendelkezel az emberi lélekről.
PAUL: Úgy érted, hogy Jeff-fel ellentétben? Tudod,
a pszichológussal?
HILDY: Ellentétben akárkivel. Nem azt mondom, hogy nem
vagyok szerencsés. De most komolyan: tényleg azt gondolod,
hogy ha alkalomadtán van elég pénzem egy jó minőségű
táskára, az megoldja az életem összes problémáját?
se.”
A regény egyik nagy erénye a humora, mely elsősorban Hildy társasági ügyetlenkedéséből fakad. Ennek ellenére a 300 oldalon személyes drámák is kibontakoznak, ahogy a két karakter egyre inkább felfedi önmagát. Vicki Grant úgy képes a tizenévesek nyelvén szólni, hogy ez egy percig sem hat erőltetettnek, mesterkéltnek. Karakterivel könnyen tud azonosulni az ifjúsági regények célcsoportja, sőt, olykor akár magára is ismerhet, miközben elmerül a két fiatal bizalmas beszélgetéseiben.
