+ Interjú

feLugossy László: Túl sok hazugsággal vagyunk körbevéve

feLugossy László

“A tudatomban a művészet csak úgy, mint művészet jelenik meg, és nem üzleti vállalkozásként. Talán túl idealista vagyok…”

„Az nem zavar, hogy szeretik a zenekart vagy a dalokat. Az viszont igen, hogy annyi séma, sztereotípia és közhely ragadt erre a szerencsétlen együttesre, amelyek már-már levakarhatatlan féligazságok, fals és abszolút lényegtelen agyrémek tömény tömege.”

– mondja feLugossy László (Laca) Munkácsy Mihály-díjas képzőművész, performer, akivel a Korlátozott mennyiségű delej című új verseskötete kapcsán beszélgettünk. Interjú.

• 1997-ben „visszavonult” Sárospatakra, ahol van ideje elmélkedni, megnézni egy inspiráló filmet, írni, festeni. Még mindig sokat fest?

feLUGOSSY LÁSZLÓ: Igen, még most is napi rendszerességgel készülnek a képeim, szinte automatikus ez a tevékenységem. Valószínű, hogy nagyon szeretem csinálni, de nem vagyok robot, legalábbis remélem…

• A zenélés már egyáltalán nem fér bele?

feLUGOSSY LÁSZLÓ: Csak a koncertezést fejeztem be. Már nem volt igazán érdekes, és túl fárasztónak éreztem, rengeteg energiát igényel, ha jól akarja csinálni az ember. Ennek is csak jó minőségben van értelme. 2010-től, egy jó hosszú pauza után, Fákó Árpád fiatal barátommal nagyon sok zenei felvételt készítettünk: „stúdióztunk”, „távzenéltünk”, de mostanság már egyre kevesebbet. A zenékhez folyamatosan készítettem minimál költségvetésű mozgóképeket, videókat.

feLugossy László

Egymás kiegészítőiként, egyensúlyban működnek ezek a dolgok, vagy előfordul, hogy az egyik a másik javára háttérbe szorul?

feLUGOSSY LÁSZLÓ: Elég korán, már a kezdeteknél összekapcsolódtak a különböző alkotói tevékenységek: érdekelt a kép és a szöveg kapcsolata, a mozgókép, az installáció, a hangeffektek használata. Ugyanakkor mindig a képzőművészet vezette a „rangsort”. Ebben is egyfajta természetes egyensúlyra törekedtem.

Ha már az egyensúlynál tartunk: azt mondta, nem szeret sokat szerepelni a médiában, a színpadra lépéstől is viszolyog, és ma már megmosolyogja, mennyire exhibicionista volt fiatalon. Ugyan a mai napig képeladásból (is) él, de nem tartozik a legjobban eladott művészek közé. Állítólag utóbbi zavarná is. Az érthető, hogy már nem szeret színpadra állni, de miért zavarná, ha a legjobban eladott festők között lenne?

feLUGOSSY LÁSZLÓ: Más és más motivációk a lényegesek fiatalkorban: a sejtjeink is többször cserélődnek az idő múlásával. A tudatomban a művészet csak úgy, mint művészet jelenik meg, és nem üzleti vállalkozásként. Talán túl idealista vagyok, és ez nevetséges is lehet; mindenesetre, nem szeretek és csak minimálisan tudok ilyen materiális dolgokkal foglalkozni, mint a képeladás vagy a marketing. Az én időm túlságosan drága ahhoz, hogy ilyesmikbe feccöljem.

• És hogyan inspirálja magát folyamatosan?

feLUGOSSY LÁSZLÓ: Önkéntelenül is belebotlok a témába, hiszen túl sok látszattal, hazugsággal vagyunk körbevéve. Ki se látszunk az abszurdból.

Elég abszurdul hangzik az a jelszava is, hogy ”ne légy híres”. Nemcsak híres nem akart lenni, az sem foglalkoztatta, hogy megéljen a festészetből. Olyannyira nem, hogy a hetvenes években a szentendrei skanzen éjjeliőreként dolgozott…

feLUGOSSY LÁSZLÓ: Ahogy Andy Warhol mondta, 15 percig mindenki híres lehet. Ez egy pontos és érvényes megfogalmazása volt a hatvanas évek amerikai tömegkultúrájával kapcsolatosan. A fenti gesztus-kijelentésemnek is van valami érvényessége a kétezres évek tömegkultúráját érintve, ha nem is oly árnyalt, de azért nem is annyira felszínes.

feLugossy László

Noha az A.E. Bizottság hobbizenélésnek indult, a tagok többségének több mint 15 perc hírnév jutott: még harminc év után is, sokan úgy köszönnek magára az utcán, hogy mit látsz Laca? Az idősebbek és a fiatalabbak egyaránt. Nincs olyan interjú, amibe ezt ne említenék meg, vagy ne kérdeznék meg, mit lát, épp ezért, én ezt semmiképpen nem feszegetném. Zavarja, hogy a mai napig ennyire szeretik a zenekart, és újra meg újra el kell mesélnie hogy is volt az, amikor…?

feLUGOSSY LÁSZLÓ: Az nem zavar, hogy szeretik a zenekart vagy a dalokat. Az viszont igen, hogy annyi séma, sztereotípia és közhely ragadt erre a szerencsétlen együttesre, amelyek már-már levakarhatatlan féligazságok, fals és abszolút lényegtelen agyrémek tömény tömege. Ezzel sem szeretnék foglalkozni, mert ezer éve történt mindez, és nem igazán érdekel. Szép lassan meghaladja az idő ezt is, jöhet a feledés homálya.

feLugossy László: Vonatra várva

ef Zámbó azt írja magáról, „túl nagy energia-besűrűsödési hajlammal született”. Mondhatnánk úgy is, ezzel a delejjel, ami magából árad, másokra is erősen hat, de mint minden embernek, Önnek is megvannak a korlátai. Erre utal a szentendrei ArtCapitalon nemrég bemutatott új kötete címe, a Korlátozott mennyiségű delej?

feLUGOSSY LÁSZLÓ: Egyszer csak beugrott a fenti mondat, és azt gondoltam, hogy ez jó lenne a könyv címének, mert érdekes lesz a borítón. Talán tartalmilag is autentikus, viszont semmiképpen sem nagyképű vagy fontoskodó hangulatú. A szövegek jó részét egyébként a képzőművészeti munkáimhoz készítettem.

• Lehet, hogy épp ezért, számomra kicsit olyan, mintha egy hosszú meditációt olvasnék, esetleg (jó értelemben vett) bölcsességeket…

feLUGOSSY LÁSZLÓ: Amikor ezek születnek és leképzem őket, akkor más szövegek is mocorognak az agyamban. Azokat is leírom, később, újraolvasva ösztönösen rendezgetem őket. Ez nem egy nagy titok, gondolom, mások is így csinálják, esetleg másként. Az írásban a tömör és a pontos fogalmazásra törekszem, amely asszociatív és van benne némi humor. Még az is motivál, hogy ne legyek unalmas. Azt nem igazán tudnám elviselni.

feLugossy László

Unalmasnak semmiképp nem nevezném, a hangulatuk viszont kissé sötét, borongós, és ugyan jelen van a humor, de mintha ez már igazán keserű lenne. Mit gondol, van azért remény, kivilágosodhat az emberiségnek vagy egyre sötétebb lesz?

feLUGOSSY LÁSZLÓ: Fura, hogy valamiért szeretik a szövegeimet pesszimista jelzővel illetni. Állítólag sok a keserűség és a reménytelenség ezekben a mondatokban, de én ezt nem értem. Az biztos, hogy van bennük egy jó adag szkepszis, de a magyar és a világirodalom majd minden lényeges műve ennél sokkal szomorúbb és reménytelenebb alkotás. Nyilván a művekben lévő katarzis ereje alakítja, tágítja a befogadó tudatát, amiktől kicsit elviselhetőbbé válhat a világ. Nem tudom. Kell-e ennél több? – kérdezem magamtól.

A Korlátozott mennyiségű delej a korábbi Nemπskóta. Szerelmes vagyok a laptopomba című kötettel együtt a MissionArt Galéria gondozásában jelent meg.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Népszerűek

To Top