Nyomasztó, fullasztó, alig várjuk, hogy vége legyen, mégsem tudunk elszakadni Mohau Modisakeng videóinstallációjától. A látvány egyszerűen odatapaszt a kivetítő elé, nem mozdulunk. A dél-afrikai művész munkája az 57. Velencei Képzőművészeti Biennále után most a szentendrei Art Capitalon is látható.
Sötét helyiségben állunk, csak a három, hatalmas mozgókép világít körülöttünk, a szereplők egy-egy süllyedő hajóban utaznak, fekve. Felülnézetből látunk balról egy nőt, karján sólyommal, középen magát a művészt puhakalapban, jobbra pedig egy ostort tartó nőt, basotho népi kendőbe bugyolálva.
A szereplők először szinte mozdulatlanul várják, hogy megteljen a csónak, ám ahogy a víz egyre jobban ellepi őket, küzdeni kezdenek. A legfelkavaróbb az a momentum, amikor a nő az ostorral csapkodni kezdi a vizet, miközben levegőért kapkodva forgolódik ide-oda. Szorongást kelt bennünk viszont az, ahogyan a középső kivetítőn látható Modisakeng szinte mindvégig mozdulatlan marad, mintegy beletörődve sorsába, csak a legvégén áll fel a hajó orrára.
Lélegzetvisszafojtva figyeljük tehát a vergődésüket, majd azt is, amikor a víz alá kerülnek. Titokban meg valamiféle feloldásban reménykedünk, ami nem következik be, hacsak zene formájában nem, amikor is a monoton, zaklatott, vészjósló zene könnyedebb ritmusúra vált.
„A HALÁL A HÉTKÖZNAPJAIM RÉSZE VOLT”
A dél-afrikai Sowetóban, 1986-ban született Mohau Modisakeng Passage (Átkelő) című projektje a posztkoloniális Dél-Afrika sötét és véres történelmére reflektál: az évszázadokig elnyomásban, rabszolgaságban élő feketékre, az 1990-es évekig fennálló apartheid (faji alapú elkülönítés, szegregáció) kegyetlen rendszerére, valamint az erőszakos kitelepítések máig ható súlyos következményeire.
A videóinstalláció eszünkbe juttatja azokat a menekülteket is, akik napjainkban a Közel-keletről és Afrikából próbálnak átvergődni a tengeren, éhezve és szomjazva a cseppet sem biztonságos, túlzsúfolt hajókon egy jobb élet reményében, Európába.
Az eredetileg szobrászként végzett, ám fotósként ismertté vált művész saját és édesanyja álmaiból éppúgy inspirálódik, mint a hétköznapjaiból, amelynek sokáig része volt a halál.
„Emlékszem, hogy sok halottat láttam gyerekkoromban. A meggyilkolt emberek holtteste az utcán hevert, szanaszéjjel. A halál része volt a mindennapjaimnak. Így az erőszakra reflektáló műveim ezekből a tapasztalatokból származnak, amelyeket a saját emlékeimen és érzelmeimen szűrök át”
– nyilatkozta egy alkalommal Modisakeng.
Az egyik ilyen traumatikus élménye öt éves korában történt: békésen játszott bátyjával az udvarukon, amikor a testvérpár hirtelen fegyverropogásra lett figyelmes. Bátyja, Sthembiso azonnal felkapta őt és futott vele, míg végül biztonságban tudhatták magukat. Az időközben megérkező rendőrök könnygázt is használtak a támadók ellen, amelyből a menekülő gyerekeknek is jutott: a síró Mohau arcából bátyja próbálta kimosni a maró spray-t. Akkor ugyan egyikük sem sérült meg komolyabban, rá pár napra viszont bátyját leszúrták egy támadás során, amiről családjában soha nem lehetett beszélni. Testvére elvesztése meghatározó trauma volt a számára: saját bevallása szerint ennek hatására lett belőle művész.
„A TRAUMÁIMBÓL TÁPLÁLKOZOTT A MŰVÉSZETEM”
A tudatos döntést viszont egy londoni látogatás során hozta meg, amikor is 2004-ben egy iskolai csereprogram keretében elutazhatott a brit fővárosba. A Tate Modern helyiségeit bejárva, a remekművek annyira inspirálóan hatottak rá, hogy onnantól kezdve tudta, mivel akar foglalkozni.
18 évesen Fokvárosba ment tanulni a művészeti egyetemre, ahová ösztöndíjat is nyert, hogy finanszírozni tudja a kiadásait. Diplomamunkájában is bátyja halálát dolgozta fel: 2009-ben egy olyan késről készített replikát, amellyel testvérét megölték.
A gazdag szimbólumrendszerrel dolgozó művész saját testét állítja politikai tartalmú művei középpontjába:
„Kezdettől fogva a traumáimból és veszteségeimből táplálkozott a művészetem. A saját testemet egyrészt a traumákkal való küzdelmem megjelenítésére használom. Másrészt pedig így akarom érzékeltetni a feketék és különösen a dél-afrikai feketék traumatikus múltját is
– vallja Modisakeng, aki a szobrászkodás mellett kezdett fényképezni, így jutva el a performansz műfajáig, majd azokat videókamerára rögzítve a filmezésig.
2011 óta New Yorkban, Londonban, Amszterdamban és a világ számos más pontján állítja ki műveit, közben olyan neves díjakat elnyerve, mint a Standard Bank Young Artist (SBYA) vizuális művészeknek szóló elismerése. Műveivel először 2015-ben mutatkozott be a Velencei Képzőművészeti Biennálén, ezt követően pedig 2017-ben láthatta a közönség Passage című munkáját, amely most szeptember 2-ig megtekinthető a Szentendrei Képtárban.
