Eldorado (2017), svájci dokumentumfilm, rendezte: Markus Imhoof – (Javasolt Magyar cím: Két tehén ára.) – 68. Berlinale Nemzetközi Filmfesztivál
Markus Imhoof (1941) számos dokumentumfilm rendezője, fogatókönyvíró és operarendező. 1981-ben, a Berlinalén bemutatott filmje, A csónak megtelt, (melyet Magyarországon is vetítettek) elnyerte az Ezüst Medve díjat. Kevesen tudják Imhoofról, hogy első dokumentumfilmjeinek egyike, mely a svájci börtönökről szól, évekig dobozban hevert a svájci hatóságok tilalma miatt. A rendező szinte minden filmjében a visszásságokat láttatja, a látszólag humánus akciók kevésbé látható, brutális következményeit.
Nem más a Berlinale február 22-én először látható új filmje sem, az Eldorado.
A film a rendező személyes múltjából indul ki. Gyerekkorában a családja a Vöröskereszt közvetítésével befogadott egy olasz menekült kislányt (Giovanna). Giovanna a háború után visszatért Olaszországba, de Imhoof és a kislány sokáig leveleztek. Levelezésük, testvéri kapcsolatuk késztette Imhoofot Giovanna halála után évtizedekkel, hogy elkészítse az Európába tömegesen érkező menekültekről ezt a dokumentumfilmet.
Első látásra kissé bizarr a második világháború éveiben menekültek és az elmúlt években Európát szinte minden tekintetben „felforgató” afrikai menekültek összehasonlítása. Csakhogy Imhoof nem a menekültek helyzetét hasonlítja össze ebben az új alkotásában, hanem a mi viszonyunkat a menekültekhez.
A filmben többször ismétlődik ugyanaz a kérdés: az ÉN és a MI viszonya.
Kik tartoznak hozzánk?
Ha Giovanna a rendező családjának tagja lehetett, s Imhoof Giovanna családját is sajátjának tekintheti (ma is), akkor miért a hét évtized után bekövetkezett drámai fordulat, amikor már csak az ÉN marad?
A filmben afrikai menekültek lélekvesztőkön közelednek Olaszország felé. Az olasz hatóságok hadihajókkal, helikopterekkel, orvosokkal, nővérekkel várják a nap huszonnégy órájában a menekülteket, akik hatalmas összegeket fizettek az embercsempészeknek. Egyetlen nap 1800 menekült körülbelül 3 millió eurót fizethetett ki azoknak, akik a csónakokra felrakták őket.
Az olasz hatóságok mindenkit ellátnak, aztán a menekültek és a migránsok (mert egyelőre nem lehet tudni, ki melyik) ideiglenes táborokba kerülnek. Mindaddig ott kell maradniuk, amíg nem kapnak hivatalos értesítést a státuszukról. Egy részük éhbérért, vagy éppen fizetség nélkül a helybeli maffiának köszönhetően mezőgazdasági munkás lesz, összetákolt viskókban él, csatorna- és vízhálózat nélkül.
Aki tud, menekül tovább. Látjuk, ahogy a német hatóságok leszállítanak néhányukat a vonatról, látjuk, ahogy egy kislány kétségbeesetten vágja a falhoz a neki adott ásványvizes palackot, látjuk, ahogy némelyikőjük agresszívan követeli az emberséges bánásmódot. Sokuknak vissza kell menni hazájába. Egyikük elmondása szerint még ő sem akarja magának bevallani mit műveltek vele a börtönben a visszatérése után.
A svájci hatóságok az afrikai bevándorlók többségét visszafordítják saját hazájukba.
Ritka, hogy a recenzió szerzője eltér a szigorú tárgyilagosság szabályától, de azt hiszem, ez most nélkülözhetetlen, mert e nélkül Imhoof dokumentumfilmje érthetetlen.
Személyes, érzelmi indíttatásból lehet dokumentumfilmet készíteni, csak nem biztos, hogy a néző azonosulni tud a rendező gyászával (Giovanna tizennégy évesen halt meg egy betegségben), ha ez a gyász egyúttal vád is. Vád, mert az európai, különösen gazdag országok hatóságai (például a svájci) nem hajlandó elhinni az afrikai, jobb életre vágyó férfi rögtönzött meséit, hazugságait. Vád, mert az olasz hatóságok ugyan ezrek életét mentik meg, de ezt követően a legális lehetőségek, ideértve a munkavállalást is, szinte nem léteznek azok számára, akiket látunk. Álszent persze mindez, hiszen az illegális, ezért hihetetlenül olcsó munkaerő az olasz mezőgazdaság sikerének egyik titka, de nincs ez másként Svájcban sem, ahol szabad szemmel nem látható szemetet kell szedegetnie az afrikaiaknak. Svájcban azonban, eltérően Olaszországtól, vagy Németországtól, szinte minden megoldható pénzzel. A falu lakói akik nem akarnak egyetlen afrikait sem ideiglenesen elszállásolni, egyszerűen pénzzel ezt megváltják. (Kifizetik a problémamentességet.)
Ennek ábrázolása is vád. Vannak falvak, ahol meglevő földalatti bunkerekben szállásolják el a kérvényük elbírálására várókat. A film sajnos vád a kitoloncolások miatt, vád a pénzzel visszaküldöttek miatt, pedig egyikőjük két tehenet tud venni háromezer svájci frankból. A barátságosan kitoloncolt afrikai férfi így már el tudja tartani a családját.
Európa „ÉN”-ekből áll. Ezzel vádol mindannyiunkat ez a film.
Holott, az elmúlt évek afrikai menekültjei, migránsai valójában saját országaik sokféle megoldatlan problémái miatt próbálnak szerencsét, ami legtöbbször szerencsétlenségek özönével végződik.
Európa nem fogja tudni ezt megoldani, még részlegesen sem.
Ferber Katalin
