Varga Ádámmal, a nagy érzelmeket kavaró Equus egyik főszereplőjével beszélgettünk szabadságról, lovakról, meztelenségről, csúcspillanatokról.
Egy interjúban azt mondtad, hogy Peter Shaffer darabja, az Equus már kamaszkorodban megfogott, amikor olvastad. Sőt, szerepálmodnak nevezted Alan Stranget, a darab fiatal főhősét. Miért?
VARGA ÁDÁM: Olvasóként az izgatott a darabban, hogy Alan valami nagyon ősivel van kapcsolatban. A jelen korban ugyan őrültségnek tűnik a magánmitológiája, amit alkotott, de ha máshol és máskor élne, valószínűleg sámán vagy varázsló lenne, olyasvalaki, aki a transzcendenciával való kapcsolatot képviseli. Ez a téma mindig is érdekelt. Alan gyakorlatilag vallást gyúrt össze az ő nyomorult kis életéből és tapasztalataiból. Színészként pedig lenyűgözött az, hogy milyen sűrű csávó.
Sűrű csávó?
Sokat kell gondolkodni és próbálni, amíg a színész megfejti ezt a gyereket. Czeizel Gáborral, a darab rendezőjével rengeteget beszélgettünk Alanről. Mélyre kellett leásnom magamban, hogy megtaláljam a közös szálat vele, és megfejtést tudjak adni magamban arra, hogy Alan mit miért csinált, milyen impulzusok vitték el odáig, ahova eljutott. Ráadásul szinte minden előadáson újabb dolgokat fedezek fel Alannel kapcsolatban. Az ilyen kaliberű szerepeknél szerintem az ember sohasem mondhatja, hogy kész van, megfejtettem. Mindig marad felfedeznivaló.
Mondanál egy példát, ahol különösen mélyre kellett menned magadban?
Például ott az a történet, amit az apa mesél el Alanről a pszichiáternek. Egyszer rányitott a fiúra éjjel, és az nem aludt, hanem egy maga által kitalált istenimádó szertartást végzett. Vállfákkal csapkodta magát, zablát tett a saját szájába. Ez a rész egyébként nincs is tűpontosan megkoreografálva az előadásban, hanem a samanisztikus szeánsz részben abból az állapotból születik meg, amiben éppen vagyok.
Van még ehhez hasonló, nagyon szabad pillanatod az előadásban?
Van egy pontja a darabnak, ahol brutális dühkitörés szakad ki Alanből. Az a jelenet is nagyon jólesik, mert olyan feszültségkieresztés lesz belőle, amire civilizált embernek ritkán van lehetősége. De az igazi csúcspillanat az, amikor az első felvonás végén megjelenik a meztelen lovaglás. Ott minden társadalmi elvárást, minden szülők által rátett béklyót levet Alan, és hatalmas boldogságot, szellemi-érzelmi kielégülést él át, megéli az ő saját Nirvánáját. Nem tudom, honnan jön ki belőlem az a rész. Valami egyszerűen átkapcsol, és elképesztő energiák szabadulnak fel bennem. Brutális érzés, és mindig megszületik. Civilként csak néhány, ehhez kicsit hasonló élményem volt eddig, bár szabadságkereső ember vagyok.
Hogyan tudod segíteni, hogy elérd ezt az állapotot?
Addigra már egy órája megy az előadás, nem kell külön belehergelnem magam, mert létrejön magától. És persze eleve megvan bennem az igény az ilyen élményekre.
Gyakran átélsz ilyet színpadon, vagy ez az előadás különleges?
Ritkán lehet lemenni ilyen mélységekbe, hiszen nagyban függ az adott szereptől is. Ráadásul engem nagyon eltalált ez a szerep, sok dolog egyszerűen ösztönösen, magától jött belőlem. Mindig is kísérleteztem azzal, hogy feszegessem a testi-lelki tűrőképességeim határait. Háromszor voltam például az El Caminón, ott többször értek ehhez hasonló impulzusok, mind testileg, mind lelkileg. Megmásztam a Kilimandzsárót, ami szélsőséges fizikai állapotba sodort, és olyan lelki csatorna nyílt meg, ami előtte soha. Az ilyenek élményeknek a mélysége, különlegessége hasonlít arra, ami az Equusnak is a magva.
A többi szereplő is ekkora érzelmi amplitúdón mozog az előadásban?
Elsősorban Alan karakterének van erre lehetősége, de minden szereplő jókora ívet jár be. Alan szüleiben (Nagy Enikő, Jantyik Csaba) összedől az idilli család hazug illúziója, és végül eljutnak oda, hogy feltárják egy pszichiáternek a legjobban szégyellt titkaikat a gyerekükről vagy a múltjukról. Pl. hogy hogyan beszéltek a gyerekkel a szexualitásról, vagy milyen kibeszéletlen dolgok vannak a házasságukban. Vagy ott van a jelenet, amikor Alan belebotlik az apjába a pornómoziban… De a pszichiáter (Perjés János) is kibillen a saját komfortzónájából: ugyan ő a legjobb pszichiáter az intézetben, de igazából csak rohad ott, a feleségét évek óta meg se csókolta, elvágyódik egy görög faluba… Erre jön egy taknyos kölyök, „lenyalja a verítéket az istene szőrös pofájáról”, és valóságos kentaurrá alakul át. Ő megteszi azt, amit a pszichiáter megpróbálni se mer. És akkor neki kéne kigyógyítania a fiút az elmebajból? Nagy dillemma, az előadás végére világosan látszik a kérdés: valójában ki kezel kit?
A nézők hogyan élik meg ezeket a szélsőséges állapotokat?
Előadás közben ezzel egyáltalán nem foglalkozom. Az utólagos reakciókból tudom, hogy sokan megdöbbennek, a tapsrendre nem is térnek még magukhoz. Elsőre sokkoló az Equus, de utána sokáig dolgozik az emberben.
De ez másfajta sokkolás, mint amit megszoktunk, nem? Nem lehúzza az embert, hanem valami tágasságot és erőt provokál benne.
Igen, zseniális a darab. És sok mindent bevállaltunk. Például a meztelenséget. Ritkán szokták így előadni az Equust, általában alsógatyában, farmerben csinálják azt az ominózus részt. Pedig ha valahol indokolt a színpadi meztelenség, hát itt. Nem lehet egy kisgyatyában átadni azt, hogy a srác életének az a legtökéletesebb pillanata, amikor pucéran, üvöltve vágtat az éjszakában. Mi pedig különösen bátran nyúltunk ehhez. Ezt persze már a próbák előtt tisztáztuk, a lány, Jill szerepét többen pont emiatt nem is vállalták. Színpadon én még soha nem voltam meztelen ezelőtt, de itt, az adott jelenetben egyáltalán nem foglalkozom ezzel. Sőt, segít. Maga a testi-lelki kivetkőzés is, utána pedig jön az első felvonás csúcspontja, a lovaglójelenet, amelyet Lisztóczky Hajnal koreografált. A lovat nálunk egy táncos, Tóth Alex játssza. Nagyon tetszik nekem, hogy Alex tele van varrva tetoválással. Sokszor ezeket a stigmákat, törzsi jeleket nézem előadás közben, és ez is ad nekem egy újabb síkot.
Van még ilyen emléked, hogy mit nézel, mire gondolsz előadás közben?
Természetesen erősen figyelek a partnereimre, de a karakterem általában leválik a többi emberről, egyedül van. Sokat „mozizok” az előadásban, nézem a belső képeimet. Amikor először lecsutakolom a lovat, akkor beszívom magamba a rajta lévő jeleket. Amikor elmesélem, hogy kisgyerekkoromban lerántottak a lóról, akkor a lófej megjelenik a fejem fölött, zabla a szálában, csöpög rám a tajték a szájából… Hátborzongatóan át tudom élni ezeket képzeletben. Sokat mozizok akkor is, amikor fizikailag jelen vagyok a színpadon, de a jelenet szerint nem. Ilyenkor hallgatom a kollégáimat, és erős asszociációkat „nézek végig” magamban. A saját, személyes emlékeimet viszont nem szeretem használni, az amatőr lenne – a színpadon nem Varga Ádám, hanem Alan mozija megy a fejemben, amelyet én teremtettem meg.
Hogyan szoktál készülni az előadásra?
Már egy-két nappal előtte ott van hátul a kisagyamban, dolgozik bennem. Nem hergelem magam, de más állapotba kerülök, mint a többi előadásom előtt. Az Equus ugyanis különleges lelki őszinteséget és lecsupaszítást kíván meg. A szöveget nem is szoktam átnézni, csak gondolatban átpörgetem, viszont koncentrált állapotba hozom magam. Nem szoktam büfézni, sztorizni előadás előtt, hanem befelé figyelek és bemelegítek: gyertyaállás, guggolás, fekvőtámasz, aztán lelazítok.
És előadás után hogy érzed magad?
Iszonyúan üres vagyok utána. Ez se nem pozitív, se nem negatív. Mint az első nap betegség után, amikor kicsit még gyenge az ember, de már felkel az ágyból. Vagy az a megkönnyebbült üresség, ami egy nagy sírás után jön.
Kinek ajánlod az előadást?
Aki szereti a belemerülős pszichothrillereket… (Nevet.) Könnyed szórakozásra nem alkalmas.
Milyen téma van benne szerinted, ami ebben a lassan 50 éves darabban ma is aktuális?
Például a gyereknevelés. Aki szülő, abban biztosan felmerül előadás közben a kérdés, hogy ő maga hogyan neveli a gyerekét. Valószínűleg mindenki visszatekint a gyerekkori önmagára is, hogy milyen hatások miatt lett olyan, amilyen. Az Equus felkavarja a salakot, azt, amit eltitkolunk önmagunk elől, amit nem szívesen bolygatunk, pedig hatással van az életünkre. Emlékeztet arra, hogy mennyi lehetőségünk lenne megélni a vágyainkat, a szabadságunkat, mégis elodázzuk. Miközben itt egy bolond gyerek, aki tényleg elmebeteg, el van fuserálva, de talált valamit, amiben ki tud teljesedni. Mindenkinek törekednie kéne arra, hogy megtapasztalja azt, amire vágyik, és a szabadság érzését. Tegye meg azt, ami nem a legracionálisabb megoldás, és amennyire tud, szabaduljon ki az elektronikus kütyük és a biztonságos korlátok közül. Ilyen szempontból az Equus kicsit hasonlít a Harcosok klubjára és a 12 majomra.
Egyébként van közöd lovakhoz? Vagy nem is lóra gondolsz, amikor Alan a lovakról beszél?
Rajongok a természetért és az élővilágért. Kőszegen nőttem fel: erdő mellett laktunk, a legelső élményeim állatokhoz és a természethez köthetők. Gyerekkoromban apám vitt lovagolni, van is egy kép a fejemben, ahogy a ló felágaskodik velünk. A Viharsarok című filmhez a rendező, Császi Ádám felkészülésképpen leküldött egy kiskunsági tanyára, ahol egy hétig intenzíven foglalkoztam lovakkal. De segít az is, hogy a darab szövege nagyon pontosan leírja a lovat anatómiailag. Alan minden kicsi részletében ismeri a lovat: a bordáit, az ereit, a patáit, amire zsákot húz, hogy halkan vezethesse… Olyan erősen vannak megírva ezek a részek, hogy azonnal láttam a lovakat magam előtt. És sokat segített a táncos, Alex is: neki is van bordája, hasa, és ami a legfontosabb: mindent látó szeme. Nagyon erős a tekintete, leginkább az segít elhinnem, hogy ő nem is ember, hanem ló.
Az előadás legközelebb február 16-án és 26-án látható a budapesti Spirit Színházban.
VARGA ÁDÁM
2012-ben végzett az Új Színház stúdiójában, most pedig másodéves a Színház- és Filmművészeti Egyetemen drámainstruktor-színjátékos szakon. Szabadúszóként dolgozik, többek között a Rózsavölgyi Szalonban, a Spirit Színházban, a Gózon Gyula Kamaraszínházban, a Szkénében láthatóak előadásai, de független produkciókban is. A moziba járók a Viharsarok című, komoly külföldi elismeréseket kapott filmből ismerhetik. Az M2/Petőfi TV Hetedhét kaland című gyermekmagazinjának egyik műsorvezetője. A Spirit Színházzal az Equus az első közös munkája.
