A szakállas taxisofőr és a prostituált az árról egyezkednek, miközben Teherán utcáin cikázik az autó. A sofőr nehezményezi, hogy a nő elhozta a gyerekét is, ott ül a hátsó ülésen. A pénz nem sok. Nagy nehezen mégis megegyeznek, a férfi lehúzza a nő fejét az ölébe. A gyerek kap egy rágógumit, és kibámul az ablakon. A férfi is nézi az utat vezetés közben, egyre vörösödő fejjel. Egyszer csak elkerekedik a szeme: a lánya sétál a járdán egy fiúval, és a fiú fogja a lány kezét. „Perverz szemétláda!” – üvölt ki az ablakon a sofőr. A prostituált lakonikusan felszól a kormánykerék alól: „Te beszélsz?”
Az osztrák-német koprodukcióban készült animációs film, a 2017-es Teheráni tabuk az Iránban jellemző vallási alapú korlátozásokat és azok következményeit veszi górcső alá. Azt a kettős morált, ahogyan egy szexualitástól erősen átitatott kultúra bünteti a szexualitásnak minden, házasságon kívüli formáját. Úgy, hogy a megszorítások és előírások leginkább a többnyire amúgy is kényszerhelyzetben lévő nőket sújtják.
A rendező, Ali Soozandeh 25 éves korában hagyta el Iránt, de egyre több kérdést tett fel magának az ottani tapasztalatairól, ahogy teltek az évek, és távolodott a szülőhazája világától. A film alapötlete – amint a cannes-i fesztiválon egy interjúban elmesélte – akkor villant belé, amikor 4 évvel ezelőtt Németországban, a metrón véletlenül meghallotta, ahogy két férfi az iráni nyaralásáról beszélgetett. Beszámoltak egymásnak a szexuális élményeikről, a nőkkel szerzett tapasztalataikról, és egyikük egy prostituáltról is mesélt, akit az utcán látott több fiatal sráctól körülvéve.
A Teheráni tabuk három tabutörő történetet mesél el: egy prostitúcióval pénzt kereső anyáét, egy látszólag rendezett házasságban élő, mégis elvágyódó nőét, illetve két fiatal találkozását, aminek nyomasztó következményei lesznek – sokkal nyomasztóbbak, mint amire egy rémült európai kamaszlány számíthat hasonló helyzetben.
„Egy iráni családban sokszor ma is nők viselik a nadrágot, de csak zárt ajtók mögött”
– fogalmazott Elmira Rafizadeh, a film egyik főszereplője egy Németországban adott interjújában. A magánéletben a nők is képviselhetik az akaratukat, de a nyilvános, hivatalos létezésben jóval kevesebb joguk van, mint a férfiaknak. A film számos olyan helyzetet mutat be, ahol az apa vagy a férj engedélye szükséges ahhoz, hogy a nő elváljon, munkát vállaljon vagy például operációnak vesse alá magát. Ez a beszorított, függő helyzet nem csupán megalázó, de lehetetlenné teszi az autonóm életvezetést. A film egyik nőalakja az önállóságát és életszeretetét veszíti el emiatt, egy másik karakter prostitúcióra kényszerül, a harmadik nő pedig életveszélybe kerül. Közben Teheránban már több női hallgató van az egyetemeken, mint férfi, és egyre erősödik az a tanult, tájékozott nőréteg, amely tudatosan feszegeti a határait.
De az elnyomó berendezkedés nem csupán a kitörni vágyó nőket sújtja, hanem mindenkit, aki nagyobb szabadságra, más értékrendre vágyik. A film néhány ilyen sorsba is betekintést enged: vagy megtanulják kijátszani a rendszert, vagy elmenekülnek.
A függő helyzet és a kiszolgáltatottság nem a harmonikus együttélést és a humánus viselkedést segíti elő, hanem a hatalom mámorát és a nemtörődömséget. Vagy a saját érdekek pánikszerű védelmét, ami akarva-akaratlanul mások kárára történik. Elgondolkodhatunk a normalitás kérdésén is, hiszen a film szereplőinek jó része – természetesen – magától értetődőnek éli meg a korrupciót, az egyenlőtlenséget, a szabályok betartását és kijátszását.
Ez a film természetesen nem készülhetett el Iránban a cenzúra miatt. Eleinte azt tervezte a rendező, hogy máshol, például Marokkóban fognak forgatni. De hamar rájöttek, hogy Teherán városképe utánozhatatlanul egyedi. A taxik, a házak, az emberek… Így jött az animációs film ötlete, amely a vászonra tudta varázsolni a sokmillió lakosú iráni fővárost. Színészekkel green screenben vették fel a jeleneteket, majd utólag animáltnak tűnő figurákká festették át a szereplőket, és létrehozták körülöttük a környezetet. Ez a technika a történet valódiságát hangsúlyozza, közben mégis több szabadságot hagy a fantáziának és a beleérzésnek, mint egy valós térben játszódó film.
A Teheráni tabuk egyszerre lírai és naturalista, szépséges és keményen pontos. A zenéje, a karakterei, a látványvilág hangulata sokáig elkíséri a nézőt, ahogy a benne megjelenő szabadságvágy és a szeretet finom pillanatai is. Magyarországon 2018. február 8-tól látható a Cirko Film forgalmazásában.
