+ Irodalom

György Péter megvizsgálja a Makovecz Központot – Az Élet és Irodalom 2018/3. számából

élet és irodalom

Ami vitathatatlan: az Makovecz formateremtő képessége.

Az Élet és Irodalom új számát a kulturális cikkek rövid részleteivel ajánljuk.

FEUILLETON

Szilasi László Amíg másokkal voltunk (Babits, Jókai, Bessenyei) című esszéje az író és az irodalomtörténész viaskodásáról szól.

„Valami miatt úgy emlékeztem, hogy Jókai Mór, a nagy magyar regényíró, súlyos tüdőbeteg volt. Senki sem tudta meggyógyítani. Végül egy székely öregember azt tanácsolta neki, hogy lovagolja végig Erdélyországot. Egy barátjával indultak neki az útnak. Egy egész évig lóháton járták az országot, kenyér és szalonna volt az eledelük, patakvíz, bor és cujka volt az italuk, a szabadban aludtak, vagy ott, ahol befogadták őket. Karácsonyra JM meggyógyult, s elfelejthette az egész problematikát. Mindez természetesen nem igaz. Nem volt beteg, meg se gyógyulhatott. De ahhoz, hogy erre rájöjjek, végig kellett olvasnom minden tudósítást (ma úgy mondják: narratív non-fictiont), amit JM erdélyi útjairól valaha is írt. Csudás ez a szövegegyüttes. Megérthető belőle, mikor volt JM-nek ideje arra, hogy kitalálja száz regénye tematikáját. Beillesztettem az erdélyi utat a tardonai bujdosásába. Nem csinál semmit. De közben, fejben, végig ír. Nem szomorú ez a történet. De vidámnak se mondanám.”

KÖVETÉSI TÁVOLSÁG

Károlyi Csaba A sejtelmes mosoly címmel írt kritikát Poós Zoltán Étvágy az imákra című regényéről.

„Hajlamos vagyok ezt a regényt úgy olvasni, mint a hajdani vágyainkra és reményeinkre való rácsodálkozást. Hősünk – katolikus neveltetése ellenére, vészjósló momentumként – a 25. oldalon elfelejti a Miatyánk szövegét. Azon a reggelen, mikor Pestre indul. Amikor, ahogy mondja, örökre megváltozik az élete. A kissé körmönfont regénycím (egyébként a szerző egy verssora) talán azt a kérdést sugallja, hogy a változással vajon eljött-e mégis valami jó, avagy a vágy megmaradt vágynak.
Az Étvágy az imákra barátságosan akkurátus, ugyanakkor lendületes, érzékeny, sűrű szövésű regény. Az elbeszélő főhős ide-oda kalandozgató emlékezéséből valóban különös történet áll össze, amint a fülszöveg írja, és bár végső soron minden történet különös, ez még kellőképpen sejtelmes is: elmondása kivételes pillanatban szakad meg. Várakozásokkal teli határhelyzetben.”

AZ ÉS KÖNYVE JANUÁRBAN

Bacsó Béla Egy kisfiú képei címmel írt elemzést Vajda Mihály Szög a zsákból című kötetéről.

„Nem relativizálja az élettörténetet, hanem tudja, hogy nem deríthető ki utólag teljességgel az, amit a kisfiú tudott és tudhatott, csak éppen látta és látja a változó magatartást, a szavak és a hanghordozás hirtelen megváltozását: „Hallotta-e a kisfiú ezeket a vitákat? Többnyire hallotta. Értette-e, miről van szó? Nem valószínű. Mire értette volna, szülei régen nem vitatkoztak már. Mély csend ülte meg a családot.” (33.) Miként is lehetne közölni egy gyermekkel, hogy mindannyiuk élete veszélyben van. A gyerek jelekből ért, még ha nem érti, akkor is. Kevés zseniálisabb megfigyelése volt Freudnak annál, amikor azt mondja a Jenseits szövegben, hogy „a tudat az emlékezeti nyom helyén keletkezik”, vagyis a csend azt tudatosítja, ami közölhetetlen, ám tudható, és ennek következtében a tudat rögzíti a helyzetet, a megváltozott habitust, amiben a közölhetetlen következtében előálló csend képzi azt az életközeget, amitől a szorongás nőttön-nőtt.
Ám ne feledjük, ez a kisfiú filozófussá lett, aki tudja, hogy ami megesett valakivel, még ha nem is volt ennek gyermeksége okán tudatában, megfellebbezhetetlen. Emlékezni csak magunk ellenében tudunk, azaz ekkor éppen a habituális/magatartásunkká vált emlékezeti struktúra ellenében dolgozunk: „Hiszen ki vonhatná kétségbe egy memoáríró emlékeit. Ő így emlékszik. Mások emlékeit nem lehet megcáfolni, még ha tartalmuk megfelelését az állítólagos tényeknek kétségbe vonhatjuk is.”

VERS

A versrovatban Markó Béla és Villányi G. András versei találhatók. Markó Béla Dezodor című versének felütése most itt is olvasható:

DEZODOR

Nem volt még dezodor, csak olcsó kölnivíz.
Ahogy a hó alól kilátszanak a rothadt fűcsomók.

Asszonyok csapzott hónalja az autóbuszban.
Izzadságfolt a virágmintás blúzon.

Illat sehol, csak átható szagok.
Az ágy alatt az éjjeliedény.

Zöld legyek a trágyadomb fölött.
Híg trágyalé a betonmedencében.

A zsír szaga, a hús szaga, az odakozmált tej szaga.
Ki emlékszik még az odakozmált tejre?

PRÓZA

Benedek Szabolcs, Hernyák Zsóka, Székely Márton és Vámos Miklós prózája mellett Radnóti Sándor tárcája olvasható a héten.

Részlet Benedek Szabolcs Vézna, alacsony ember című novellájából:

„Éjszaka megszólal a kaputelefon. Mások föltehetően inkább késő estét mondanának, mert amikor álomból fölriadva legelőször is az ágy melletti óra vöröslő számjegyeire nézek, hirtelen fölvert tudattal konstatálom, hogy még nincsen éjfél – de mindegy, én korán fekszem, nekem ez már éjszaka, és ilyenkor csöngetésre ébredni nem jót jelent. Máskor se jó persze, ha kéretlenül fölverik az embert, ám a kései hívások többnyire bajról tudósítanak: valaki megbetegedett, valaki balesetezett, valami történt. A csengő visítása százas szögként nyomakodik a fejembe, mégis beletelik néhány nyögvenyelős másodpercbe, mire konstatálom, hogy a hang honnét ered. Azt a tényt, hogy pillanatnyi vélekedésemmel szemben nem a mobiltelefon szólalt meg, tulajdonképpen biztatónak is mondhatnám – ezek szerint nem a gyerekekkel történt baj, nem a volt feleségem akar valamit számon kérni, és talán a szüleim is nyugodtan alszanak. Akkor viszont ki a fene az?”

TÁRLAT

György Péter írt a most megnyílt Makovecz Központ és Archívumról.

„Ami vitathatatlan: az Makovecz formateremtő képessége. Az építészetet nem pusztán funkcionális, statikai, geometrikus feladatok logikai és logisztikai sorának tekintette, hanem elsősorban az emberi szellem kérdéseinek térben való megjelenítésének. Ám ez a képesség – amely őt minden egyébtől függetlenül, a modern magyar építészet döntő jelentőségű alkotójává teszi – másképp volt jelen korai munkásságában és kései műveiben.”

ZENE

Végső Zoltán Autonómia forever című kritikája a Müller Péter and Friends zenekar Nevess magadra! című lemezéről szól.

„Azt hiszem, az az igazán fontos, hogy az életmű görög tovább, új dalok születnek, a régi idők Müllernél nem képezik az üveges tekintetű merengés tárgyát, azok sokkal inkább az újragondolás motiválói, sőt van, amit maga mögött hagy. Az egyik legütősebb koncertzenekar tehát lemezt készített, és bár Müller az országban hirtelen több szálon szétszaladt Szeretni kell című dal népszerűségekor bácsiként jellemezte magát, ez a bácsiság valójában nincsen jelen, nem öregedett bele saját maga nimbuszába, mert nagyon is élő, releváns produkciót hallunk, a kor ugye meg nemcsak a bornál, hanem a zenészeknél is lehet erény.”

Fáy Miklós Táncolnak meg dalolnak címmel az arénabeli 50 éves a Táncdalfesztivál koncertről írt.

„Vannak óvatosabb csodák is, Zalatnay Sarolta, akiről nyilván már a hatvanas években is lehetett tudni, hogy a kétezres években nem fog énekelni, mert csak nyomatta torkaszakadtából, ami nem tesz jót a hangszálaknak. Amit most használni tud, az már a maradéknak is csak maradéka, az a csoda, hogy így is neki mer futni az alapdalainak. Elhangzik a Fák, virágok, fény meg a Nem várok holnapig, és ami még furább, hogy valami kisül ebből is, hang nélkül is, amitől utólag is kénytelen átértékelni az ember a Zalatnay-jelenséget, nemcsak a nyers hang számított, de van itt, és ha van, akkor volt itt valami színpadra termettség.”

Mindez és még sok jó írás olvasható az eheti Élet és Irodalomban.
Az ÉS elérhető online is.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Népszerűek

To Top