+ Történelem

9200-an búcsúztatták el a Néprajzi Múzeumot

A Hauszmann Alajos által egykor Igazságügyi Palotának tervezett, Kossuth Lajos téri épület a Néprajzi Múzeum kiköltözése és átfogó felújítás után ismét bírósági funkciót tölt majd be.

MTI Fotó: Balogh Zoltán

Összesen 9200-an vettek részt a december 3-i bezárást megelőző három nap során a Néprajzi Múzeum Kossuth téri épületét búcsúztató programokon.

A legnépszerűbb program a háromféle épületbejárás volt, ahol az épület mellett a múzeum történetével, missziójával, gyűjteményeivel is meg lehetett ismerkedni. Kedveltek voltak a koncertek – például a zárónapon a Tárkány Művek fellépése -, a tematikus tárlatvezetések, de sok érdeklődőt vonzott a múzeum költözéséről szóló kerekasztal-beszélgetés is.

A látogatók az épülettel, mint filmes forgatási helyszínnel is megismerkedhettek az MTA SZTAKI által fejlesztett FilmDestination alkalmazás és játékok segítségével.

Az esti nyitva tartás külön érdekessége volt a hétvégének: vasárnap 21 órakor a program részeként az őrség az utolsó látogatókkal együtt, prímás kíséretében oltotta le a villanyokat és zárta a kiállításokat, majd a múzeum kapuját.

Mostantól következő fokozatba kapcsol a költözés előkészítése, és a következő időszakban a kiállítótereket is a tárgyak befotózására, QR-kóddal való ellátására és csomagolására használhatják majd.

Kemecsi Lajos főigazgató szerint a 9200 látogató jelenléte igazolta a zárófesztivál szükségességét.

“Úgy érzem, hogy méltóképpen köszöntünk el átmeneti időre a látogatóktól. Azok a beszélgetések, megfogalmazott üzenetek és biztatások, melyek az elmúlt napokban költözésünkre, új helyszínen való megmutatkozásunkra vonatkoztak, megítélésem szerint pozitívan segítik az előttünk álló időszakban felmerülő feladatok megoldását”.

A Néprajzi Múzeum számára a Liget Budapest program keretében készül új épület az Ötvenhatosok terén; a több százezer darabos gyűjtemény, valamint a restaurátorműhelyek többsége a Szabolcs utcában 2018 végére felépülő Országos Múzeumi Restaurálási és Raktározási Központba kerül majd.

Budapest, 2017. december 3.
A Néprajzi Múzeum épülete a Kossuth Lajos téren a bezárás elõtti utolsó napon, 2017. december 3-án.
MTI Fotó: Balogh Zoltán

Kemecsi Lajos korábban elmondta: az Ötvenhatosok terén felhúzandó épületben helyet kap egy gyerekmúzeum, modern könyvtár, archívum, konferenciaterem, valamint 2500 négyzetméternyi időszaki és 3000 négyzetméternyi állandó kiállítási tér, míg a Néprajzi Múzeum jelenlegi otthonában az állandó kiállítás számára csak 1200 négyzetméter állt rendelkezésre. Az új épület részben fákkal beültetendő teteje a Városliget része lesz.

A Hauszmann Alajos által egykor Igazságügyi Palotának tervezett, Kossuth Lajos téri épület a Néprajzi Múzeum kiköltözése és átfogó felújítás után ismét bírósági funkciót tölt majd be.

9200-an búcsúztatták el a Néprajzi Múzeumot
Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Népszerűek

To Top