Lehet, hogy minden lehetséges ételt kitaláltak már, de amikor a saját fejünkből pattan ki egy receptszikra, csak az számít, az hoz izgalomba, hogy mi sül ki belőle.
A laskagombát, a sütőtököt és az édesköményt külön-külön is kedvelem: a laskát főleg tojással és pörköltnek, a sütőtök gyors dinszteléssel az egyik legjobb liszthelyettesítő levessűrítőanyag, az édeskömény a római cseréptálban készült sültet tudja látványban és ízben is megbolondítani.
A mai sütőtökös tarját vaslapon, szabad levegőn és őszi napsütésben készítjük el, a telefonon beállítottam hozzá egy kis Paul Desmondot – régebben szívesen oldottam az időt főzés közben laza fröccsel, de ma már tűz- és munkavédelmi okokból elhagyom.
Fő hozzávalóink hozzávetőlegesen (semmit nem mértem): 1,5 kiló, olívaolajban és sóban pácolt tarja, 3 db édeskömény, 60 deka laska, 70 deka sütőtök, egy kis paradicsom-paprika-fokhagyma, fűszerek pedig zsája és rozmaring, petrezselyemzöld, só, bors.
Csapjuk föl a vaslapra a tarjaszeleteket! Lehetőleg ne túl nagy lángon, mert nem Kozma bácsi receptje alapján főzünk. Csak akkor fordítsuk meg a hússzeletet, ha ő is akarja, de azért túl sokáig ne hagyjuk vonakodni. A lényeg, hogy mindkét oldalán megkapja a pörköt, amiben az unami termelődik.
Ha megvagyunk a hússal, leszedjük egy fedhető tálba, hogy ne hűljön ki teljesen, majd földobjuk a platnira a felkockázott sütőtököt, csíkosra szabdalt laskát, a földarabolt édesköményt, és meglocsoljuk olívával.
Itt kell megvallanom, az édesköményt elnagyoltam, nem lehetett jól dolgozni vele, ezért néhány perc „dévánkozás” (édesanyám szava) után a többi növény méretéhez igazítottam egy jóvágású konyhakéssel. Sózunk, mint a meszes, majd kis idő múlva hozzáadjuk a paradicsom-paprika-fokhagyma triót. Pároljuk, forgatjuk, amiben nagy segítségünkre van egy ún. woklapát. Ha húsmentes ételt akarunk készíteni, akkor csak annyit kell tenni, hogy kihagyjuk a tarját, a többi ugyanaz.
Ha elégedettek vagyunk a párolással-sütéssel, visszarakjuk a tarjaszeleteket a tér minden irányába elrendezve, és fölöntjük húslével, hogy ebben a grillezett hús is puhára főjön.
A húslével való fölöntést a tárcsalap vízszintezésére is fölhasználjuk. Amerre lejt a lap, azon az oldalon szigorúan hegesztő- vagy martinászkesztyűbe öltöve óvatosan kifelé csavarjuk a főzőeszköz lábát. Ha nem megy, ahogy nekem se ment, ék alakú kavicsot csúsztassunk a lába alá, és vízszintbe hozva mindjárt hozzáönthetjük a maradék húslevet is. Itt szívem szerint harang alakú fedőt borítanék rá, de mert nincs, marad a húslé lassú pótlása.
Időnként ellenőrizzük a húst, és amikor a villa csak átszalad rajta, mint kisvároson a tehervonat, akkor visszasütjük zsírjára, hogy egy újabb sült réteg keletkezzen. A köretnek a fantázia szab határt, jó hozzá a kuszkusz, az édes- és hagyományos burgonyából készített tejszínes burgonyapüré, vagy a bulgur. Én azonban gondoltam egyet, és tetőtől talpig egytálételt főztem: megszórtam 25 deka rizottó rizzsel, összeforgattam, rápakoltam a zöldfűszereket: zöldségzöld, zsálya és rozmaring, majd ismét fölöntöttem egy kis húslével. Tálalásnál nagyon ment hozzá az ajvár.
Az ételünk sokízű őszi kavalkád, fűszeres vörösbor helyett, Márton nap közeledtével inkább frissítő újbort ajánlanék hozzá. Aki kocsival van, azzal bánjunk megértően, és ne tukmáljuk rá a szilveszterről maradt kölyökpezsgőt, inkább készítsünk neki friss mentából és citromfűből jeges non-alcohol koktélt. A szakácsnak pedig adjunk egy puszit, megérdemli.
