Hol volt, hol nem volt, élt egyszer egy bajszos, szakállas férfi, aki feltalálta a telefonhírmondót és a mai napig több iskola viseli büszkén a nevét. Nem nehéz kitalálni, Puskás Tivadarról van szó, akinek életéről azonban szinte semmit vagy csak nagyon keveset tanítottak nekünk az iskolai fizikaórákon – holott a 19. század egyik legjelentősebb magyar mérnökéről beszélünk.
Olyan lennék, mint a kótyagos kutya, aki még el sem rágta a koncot, de már ahhoz kap, amit másodjára vetettek elébe? Mi hajt, hogy mindig valami mást keressek, nem, nemcsak mást, azt mondanám inkább, hogy újat, olyasvalamit, ami addig nem létezett. Az erdélyi vonalon a vasútért lelkesedtem, azután a távíróért, a távíróközpontért, most meg, úgy látszik, a telefonközpont ötlete rezegteti meg az agyam »lemezkéjét«. Nekünk, akik efféle tevékenységre adjuk a fejünket, nem szabad késedelmeskednünk.
Miközben megismerjük híres mérnökünket, a kiegyezés utáni időszakba is bepillantást nyerhetünk, így a Halló, itt Puskás! egyfajta korrajz is a 19. század második feléről. Gyerekkönyveknél olykor előfordul, hogy olvasóközönségét lenézve a szerző túlságosan egyszerű, már-már bárgyú nyelvezetet használ. Gyárfás Endre nem esett ebbe a csapdába, kötetének megvan a maga sajátos, regényes stílusa: választékosan fogalmaz, a párbeszédek életszagúak, a tájakat és a szereplőket is szemléletesen mutatja be, miközben a történet is kellően feszes. A könyv kiolvasása után a fiatal korosztály számára Puskás Tivadar nem csupán egy bajszos, szakállas tudós lesz a sok közül, akinek fekete-fehér fotója szigorúan figyel rájuk a fizikaterem faláról.
Nem biztos, hogy szerencsés a könyv címe, mert ugyan ismertem Puskás Tivadart, de kapásból a focistára gondoltam 🙂