Azok, akik Lázár János Miniszterelnökséget vezető minisztert csak a médiából ismerik, nyilván kialakítottak magukban egy képet, amely – függetlenül a szimpátiától vagy az ellenszenvtől – valószínűleg nem tartalmaz olyan jelzőket, mint szerény, visszafogott, a művészetekkel és a kultúrával szemben alázatos, önkritikus… és még hosszan sorolhatnám a kritériumokat, melyek alapján a kultúrember (általában) megkülönböztethető a politikustól.
A Kieselbach Galéria új könyvének, a Molnos Péter által írt ELVESZETT ÖRÖKSÉGnek a sajtóbemutatóján egy szimpatikus Lázár János beszélt, aki szinte semmiben nem hasonlít a politikusra. Komolyan mondom, ha csak ennyit ismernék belőle, én biztosan hívévé szegődnék.
Persze, ott mocorog bennem a kisördög, hiszen egy intelligens és érzékeny ember el tudja játszani, hogy cinikus bunkó, de ugyanez fordítva képtelenség. Akkor most melyik Lázár Jánost ne higgyük el?
Így indított:
Úgy gondolom, hogy az egybegyűlt újságíró és érdeklődő közönség rémületénél csak a mi rémületünk a nagyobb, hogy hogyan kerül egy könyvbemutató kellős közepébe egy politikus, egy országgyűlési képviselő vagy egy miniszter. Ezért mindenféleképpen magyarázkodással tartozom, tekintettel arra, hogy nem szeretném a mai könyvbemutató szintjét és színvonalát rombolni…
Nyilván van ebben a szokott iróniából, de valljuk be, önkritikus és önironikus mondatokhoz nem szoktunk hozzá. A széphez, a művészetekhez való kötődéséről vallva a miniszter Rapcsák Andrásra hivatkozik, akinek táskavivőjeként kezdte meg pályafutását. Rapcsák András…
…azt vallotta, hogy a politika intellektuális színvonalához képest és a politikai dulakodáshoz képest a szép szeretete mindenképp felüdítő és lélekben támogató dolog. […] Időnként bemenekültem a Falk Miksa utcába a szépet szeretni és a szépet falni, és elmenekülni és kikapcsolódni abból a világból, amely a durvaságról, az agresszióról és a folyamatos konfliktusról szól, mindenről, ami az ellentéte annak, amit a normális ember szépnek nevez.
Ha nem tudnám, hogy a politikussá nem külső kényszer, hanem döntés által lesz az ember, esküszöm, megértően sajnálkoznék… És itt még nincs vége a meglepetéseknek, hiszen Lázár János a képzőművészethez, műgyűjtéshez és az Elveszett örökség című kötethez kötődve ifjabb Andrássy Gyuláról is meleg szavakkal beszél:
Hozzá eljutni nem olyan könnyű, hiszen az a politikai család, amelyhez én tartozom, Tisza Istvánt, az ő politikai ellenfelét tekinti mérvadónak, politikai példaképnek és követendőnek. Engem azonban mindig izgat két politikus párharcában a másik ember, a másik oldal is. Sőt, megtanultam az ellenfél teljesítményét tisztelni.
És egy újabb őszintének érződő szerénységi momentum:
Azt gondolom, hogy ezek az emberek valóban voltak Valakik, nagyon sok politikussal és politikustársammal ellentétben. És magam sem sorolhatom abba a kategóriába, hogy Valaki lennék.
De még ennél is messzebbre ment Lázár János a múlt és jelen összehasonlításában:
Ma, ebben az országban nagyon sok gazdag ember van. Nem a pénz az akadálya a művészet támogatásának, vagy a művészet szárnyalásának, hanem az igény, a minőség iránti igény, a fej az akadály.[…] A kifinomult ízlés, a jó ízlés, a jó modor iránti igény hiánya az, aminek vesztese a művészet is. Ráadásul nekünk, magyaroknak, pártállástól függetlenül nagy érdekünk fűződik ahhoz, hogy akinek tehetség, tudás, vagyon több adatott, az a magyar művészetet támogassa.
És, hogy a másik Lázárról kialakított kép teljes legyen, a miniszter a beszédét egy ifjabb Andrássy Gyulától származó idézettel zárta:
„Akikben van tehetség, azok foglalkozzanak irodalommal, művészettel, tudománnyal. Ne legyen mindenki politikus, ügyvéd vagy hivatalnok. A társadalom azon része pedig, amely nem rendelkezik alkotókészséggel, tegye lehetővé, hogy a szellemi munkából meg lehessen nálunk is élni. Vegye meg a magyar kultúra termékeit, szeresse a magyar kultúrát, becsülje meg s környezze tisztelettel annak apostolait. Ne csak a politikus és a közgazdasággal foglalkozó váljon népszerűvé, hanem a szellemi munka is.”
Bevallom, nehezen ocsúdtam a beszéd végén. A mondanivaló és a hangnem is teljesen elütött attól a képtől, ami a hétköznapi médiaszereplések során bennem erről az emberről kialakult. Tényleg két Lázár János van? Dr. Jekyll és Mr. Hyde?
***
A következő oldalon, bizonyítandó, hogy fentebbiekben semmit nem ferdítettünk, megnézheted a sajtótájékoztatón elhangozott beszéd teljes, vágatlan változatát,
amit a Közéleti Gazdasági Krónika Videómagazin tett közzé.
