Sárosdi Lilla színművész bejelentése, amely szerint Marton László, a Vígszínház igazgatója zaklatta őt, többféle reflexiót kiváltott, itt most Gulyás Gábor álláspontját olvashatjátok, amit a Facebookon tett közzé.
A jogi és a morális ítélet különbségéről
Amikor egy emberről véleményt mondunk, azt mindig valamilyen perspektívában (ha úgy tetszik: kontextusban) tesszük. Mindannyian ismerünk nagyszerű írót, akiről kiderült: erkölcsi szempontból menthetetlen tettei voltak. De említhetnék filozófust vagy képzőművészt is példaként. Esetenként – jelentős gondolkodók esetében – az erkölcsi vétséget hajlamosak vagyunk figyelmen kívül hagyni. Vannak olyan gazemberek, ahol ez elképzelhetetlen: mindegy, hogy Hitler milyen festő volt, az általa elkövetett történelmi bűnök mindig felülírják az esztétikai szempontokat. De legyen bármilyen csekély is az erkölcsi vétség, azt a szakmai vagy politikai teljesítmény soha nem igazolhatja. Soha.
Az az érvelés pedig, amely szerint nem ítélhetünk el valakit, amíg erről nincs jogerős bírósági végzés, azért nem tartható, mert a morális és jogi megítélés alapvetően más természetű. Természetesen hivatali-adminisztratív hátrányok senkit nem érhetnek hatályos bírósági végzés nélkül. De a közösség morális alapú véleményét mindenkinek el kell viselnie! A gazemberséget azzal mentegetni, hogy az elkövető egyébként remek szakember, nem korrekt! Az, hogy a kádárizmus színházi potentátjai szükségét látják kiállni egykori bajtársuk, kollégájuk mellett egy elkeserítő, gyalázatos ügyben, elsősorban ezeket az embereket minősíti. A helyzet több mint elkeserítő. Remélem, meglesz majd, amire vágynak: a jogi végzés. De addig is (és utána is) el kell fogadniuk, hogy vannak, akik a morális “ítéletüket” nem kívánják elhallgatni. Én is ezek közé tartozom. Marton László tette elfogadhatatlan. Hogy megbocsátható-e, azt nem tudom – de biztosan nem fog kiderülni, amíg nem kér bocsánatot az áldozataitól.
