+ Irodalom

Parti Nagy Lajos rátalál a diabasz szóra – Az Élet és Irodalom 2017/42. számából

élet és irodalom

Mért olvas szótárt az ember, konkrétan én? – kérdezi magától Parti Nagy Lajos A magyar nyelv nagyszótárát olvasva.

Az Élet és Irodalom új számát a kulturális cikkek rövid részleteivel ajánljuk.

FEUILLETON

Demény Péter Elemző fájdalom címmel írt esszét, melyben Tompa Andrea és Vida Gábor új regényei által fölvetett dilemmákat tárgyal tágabb összefüggésben.

„Azt hittük, azt reméltük, mindenről a ceauşizmus/a kádárizmus tehet. Levéltárakban kutakodunk, fogcsikorgatva megsiratjuk a besúgó apáinkat, és próbálunk tovább lépni, bár esetleg mi gurulunk dühbe a legjobban, ha valaki Szilágyi Domokos besúgó múltját csak szóba hozza. A kommunizmus vezette be az egymás iránti kölcsönös bizalmatlanságot, a tabuk társadalmát, az abortusztilalmat, a melegek, az alkoholisták, a más vallásúak elleni ellenszenvet, a kommunizmusban vált annyira hamissá az „önkritikát gyakorolni” képmutató műfaja. A kommunizmus után harminc évvel azonban még mindig ugyanott tartunk, és előtte is ott tartottunk. Ha a Horthy-rendszer képes volt úgy maradni a köztudatban, mint a siratni való aranykor, akkor ott tartottunk, nem vitás. „Ha valaki a kádárizmus iránt érzett mély gyűlölete miatt nem gyűlölte eléggé a horthyzmust, mert nem jutott ideje, energiája vagy figyelme rá, vagy nem látta elég világosan a két korszak között az összefüggést, akkor ennek a könyvnek az olvasása közben mintegy pozitív módon pótolhatja a mulasztást. Most már ennek a névtelen, elnyomott emberi lénynek a tönkretett élete miatt is gyűlölni fogom a Horthy-korszakot. Ezért a megvilágosító élményért igen hálás vagyok a szerzőnek.” – írja Nádas Péter az Önkéntelen vallomásban, a Horthy István özvegye emlékezéseiről szóló esszéjében. Az özvegy bizonyára nem értette, miről is beszél ez az író. Amúgy is, ez egy zsidó, nem tudtad? Ja, az más.”

KÖVETÉSI TÁVOLSÁG

Károlyi Csaba „Kincsem” címmel írt kritikát Mészöly Miklós és Polcz Alaine levelezéséről:

„Alaine gyakran meg van bántva. Miklós mindig bocsánatot kér. „K. nem ellened lett-van nekem…” – „Kincsem, érts meg, érts meg – nem ellened; nem ellened.” – írja 1975-ben. Miklós alapélménye az, hogy anyja megcsalja apját, Alaine alapélménye az, hogy apja megcsalja anyját. Miklós szeretne gyereket, Alainnek nem lehet. „Légy szíves analizáld” – mondhatná az író a pszichológusnak.

Alaine azt írja, mikor hazamegy Kolozsvárra 1955-ben: „Mindent néztem én a Te szemeddel is”. Miklós pedig ezt írja 1960-ban: „leveled után valahogy olyan töményen láttam, éreztem benned azt az alakot, aki az Atlétát meséli”. Miklós „ős-bűnössége” ellenére nem írhat mást, mint ezt: „Szeretlek – de nem csak úgy már, a sorsommal is.” Mindhárom mondatot mondhatná simán a másik is.”

AZ ÉS KÖNYVE OKTÓBERBEN

A magyar nyelv nagyszótára VI., DI-EK (főszerkesztő Ittzés Nóra),

a könyvről Parti Nagy Lajos írt Nagyszótár-cédulákat:

„Mért olvas szótárt az ember, konkrétan én? Hogy például megtudja, mi a diabáz, régiesen diabasz: „a felszín alatt megszilárdult, szürkés- v. zöldesfekete színű, finoman kristályos, bázisos, ált. telérek formájában megjelenő összetett kőzet”. Megtudom, aztán el is felejtem, illetve jegyzetként, lám, létezik, de használom-e valójában? Alighanem ez volt a használat, kimondtam, leírtam, valami marad belőle a felszín alatt, egy nyelvi porszem, íz, hangulat, rímhívó vagy -felelő, lehetséges keresztnév egy tárcában, Szürkénesy-Vardar Diabáz (sok!), hát ezért olvas szótárt az ember, konkrétan én.”

VERS

Ezen a héten gazadag a választék az ÉS versrovatában: Lackfi János, Kántor Péter, Szöllősi Mátyás és Takács Zsuzsa egy-egy verse olvasható benne.

Kedvcsinálóként Takács Zsuzsa versét mutatjuk meg ezen a helyen:

 

Szónok az emelvényen

Honnan a Szónok deleje rajtunk? Honnan

a Gonosz ereje? Honnan a révület, ahogyan

föllép a dobogóra, lenéz ránk és beájulunk

azonnal? A csibészes mosoly, a bajusz, a csizma

fölismer, összeszedi alvilági gondolatait,

s mint zsákmányt, a lába elé kiterít minket.

 

A gyűlölet iskola eminense ő. A mi professzorunk.

Lázasan tapsolunk, mert tapsolnunk kötelesség.

Cikázó, fürkész és lapos tekintete befon.

S mint Laokoónt és fiait a kígyó ölelése

antik alakzattá formál minket. Egyedül voltunk?

Együtt vagyunk ezentúl vele a pusztulásban.

 

Mióta élek, ismerem, Istenem.

Láttam már tűnődni, hörögni az emelvényen.

Láttam már mászni az összedőlt emelvény alatt.

Láttam tetszhalottnak, hidegnek, tüzesnek.

Könyörülj meg rajtunk, Istenem!

Vesszőparipáját úgy hívják: Gyűlölet.

 

SZÉPPRÓZA

Benedek István Gábor és Nyerges Gábor Ádám prózája, Radnóti Sándor tárcája szerepel a héten.

Részlet Benedek István Gábor A párizsi nő című novellájából:

„Francois Goissier már másfél ciklus óta nem volt francia miniszter, amikor hatvannyolc éves, magyarországi születésű rokona, Simone, valami családi veszekedés után, kiment a repülőtérre, az Orlyra, és elutazott Budapestre. Papírjait az ellenőrzéseken itt is, ott is rendben találták, vízuma jóval korábbról már volt, öltözéke a korához, társadalmi helyzetéhez mérten kifogástalan, és mert még mindig elég jól beszélt magyarul, a ferihegyi tisztviselőkkel is mindent meg tudott értetni, és a hozzá intézett mondatokat is tökéletesen felfogta.”

 

ZENE

Rákai Zsuzsanna a Royal Concertgebouw Orchestra Amsterdam, Iveta Apkalna, Fassang László és Eötvös Péter közös koncertjéről írt kritikát.

„Október 14-én rendezték a Művészetek Palotájában az idei őszi kortárs művészeti fesztivál, a Café Budapest egyik legjobban várt eseményét: a Royal Concertgebouw Orchestra Amsterdam lépett fel a Bartók-teremben Eötvös Péter irányításával, valamint Iveta Apkalna és Fassang László orgonaművészek közreműködésével. A műsor a rendezvénysorozat arculatának megfelelően viszonylag modernnek számító, mindazonáltal meglehetősen tágas időintervallumból, az utóbbi jó százharminc év terméséből válogatott művekből állt: Liszt késői, 1881-ben komponált szimfonikus költeményével, A bölcsőtől a sírig címet viselő darabbal kezdődött, Bartók 1923-as Táncszvitjével és Sztravinszkij1940-es évekből való szimfóniájával (Szimfónia három tételben) folytatódott, majd egy nagyobb ugrással Eötvös új művének, a hamburgi Elbphilharmonie által megrendelt, zenekarra, orgonára és Hammond-orgonára komponált Multiversumnak a magyarországi bemutatójával zárult.”

Mindez és még sok jó írás olvasható az eheti Élet és Irodalomban.

Az ÉS elérhető online is.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Népszerűek

To Top