Kádár János emléke árnyékként kísért minket, romos árnyékként, amelynek apró részletei ma is fölvillannak a napi politikai retorikában. Weiler Péter ironikus Kádár-valóságot épített a szepter 13-án, Godot Galériában megnyílt, Üdvözlet Aligáról című kiállításon, ahol a pártvezér balatonparti életét elevenítette föl, és amit Gothár Péter rendező nyitott meg. Aztán gondolt egyet, kapcsoljuk az aligai romokat, és leutazott Aligára, ahol a Kádár-villa romos környezetében kilyukasztott strandlabdákat helyezett el egy gerillaakcióban. Mint ahogy a strandlabdáját veszetett kisgyerekek, mi is megkérdeztük: Miért?
– Mindig misztikus érdeklődéssel tekintettem Kádár János villájára, ami egy elegáns bauhaus stílusú épület a Balaton partján. Az aligai pártüdülő mára eldzsungelesedett részén, eldugva a fák mögött áll ez a nyaraló. Romos belül, de kívülről még tartja magát, és nagy csendben háborítatlanul várja a teljes enyészetet. Az ablakokon belesve még el tudjuk képzelni hol aludt a főtitkár a feleségével, hol volt a fürdőszoba és merre a konyha. A helynek misztikus aurája van, beleborzongunk, hogy egy diktátor legszemélyesebb intim zónájában járunk. A központi légkondicionáló berendezés csövei a mennyezeten még éppen maradtak, ez lehetett az akkori luxus netovábbja. A régen fegyveres őrökkel védett objektum mára egy ártatlan lakatlan épület, megszelídülve ugyan, de mégis átadja nekünk a szocializmus emlékének nyomasztó súlyát. A Balaton partján, ami mindannyiunknak az örömöt, lazulást és pihenést jelenti, áll egy félelmetes nyaraló.
Elképzeltem, hogy gyerekek játszottak Kádár János szomszédságában, és a strandlabdájuk átesett a kerítésen. Kilyukasztott labdák százai, a gazos kertben. Az rossz szomszéd, aki nem adja vissza a gyerekek játékát, sőt még abban kárt is tesz.
Egy képzelt helyzet, amit most meg is fotóztam. Elmentem Aligára, és a Kádár villa kertjébe rejtettem 50 leeresztett strandlabdát. Amolyan emlékmű vagy „land art” akar lenni, a kipukkasztott sorsoknak és a kilátástalanságnak emelve.
