Akinek minden napjában ott van a zene
Záborszky Kálmán életében tökéletes egységben van az előadóművészet, a diákok tanítása, a közösségi muzsikálás és a zenekarok irányítása. Tizennégy évesen már bekapcsolódott az édesapja, Záborszky József által alapított szimfonikus zenekar munkájába, s a mai napig is a Zuglói Filharmónia vezető karmestere és művészeti vezetője. Folyamatosan dolgozik, még a születésnapján sem pihen. Október 7-én a Müpában ugyanis ő vezényli végig a 70. születésnapját ünneplő koncertet.
– Hogyan állította össze az ünnepi est műsorát?
– Életem két fő pillére az előadóművészet és a tanítás. Szerettem volna, ha ez a kettősség az ünnepi koncerten is megjelenik. Ezért a tanítványaimból alakult, összevont zenekar kezdi a programot, 136 zeneiskolás és szakközépiskolás növendék adja elő Zempléni László Régi magyar táncok című szvitjét. Az is természetes volt, hogy magyar műsor legyen, ezért a Zuglói Filharmónia műsorán is két, sokszor játszott, szívünkhöz közel álló magyar alkotás szólal meg: Kodály Zoltán Psalmus hungaricusa és a Galántai táncok. Egész életemben szívemen viseltem a kortárs zene ügyét, tavaly mi mutattuk be Dubrovay László Faust, az elkárhozott című balettjét, mellyel az ünnepi műsort most zárjuk.
– Nemzetközileg elismert karmester, az ország egyik legeredményesebb zeneiskoláját és szakközépiskoláját igazgatta 2015-ig, de még most is tanít, mellette vezeti a Zuglói Filharmóniát. Hogyan fér bele ennyi minden egy ember mindennapjaiba?
– Bizony, nem könnyű, sok szervezést, egyeztetést kíván. Szerencsém van, mert mindig nagyon jó munkatársakkal dolgozhattam együtt, akikkel néhány szóból is értettük egymást. Az is igaz, hogy nálam a munkaidő nem nyolc óra, sokszor reggel 8-kor az iskolában voltam, és a zenekari próbák este 10-ig is eltartanak….
– El tudja képzelni, hogy egy napja zene nélkül teljen?
– Kizárt dolog.
– Édesapja is karmester és zeneszerző volt, iskolát vezetett. Ilyen háttérrel a zenén kívül bármi más felmerült opcióként, amikor gyerekként a jövőjéről gondolkodott?
Már nagyon fiatalon részt vettem a Zuglói Filharmónia elődjének, a Szent István Szimfonikus Zenekar munkájában. Természetes volt, hogy bátyámmal együtt zenészek lettük, más nem nagyon merült fel.
– A családi örökséget vitte tovább, amikor iskolaigazgatóvá vált. Könnyű örökség volt ez? S miért tartották fontosnak, hogy később a zeneiskola mellett a szakközépsikolát megalapítsák?
Valóban, először a szólista-pályán indultam el, csellistaként sok helyen koncerteztem. Mégis, egyre jobban vonzott a zenekari repertoár, valamint – ehhez kapcsolódóan a pedagógiai munka. Fontosnak tartottam, hogy Édesapám örökségét továbbvigyem, lehetőség szerint gyarapítsam. A zeneiskolában olyan sok tehetséges gyerek bukkant fel, a zenekarnak köszönhetően olyan sokan választották a zenei pályát, hogy természetes volt, hogy tovább kell lépnünk, a saját növendékeink érdekében.
– A tanítás folyamatosan jelen van az életében. Vigyázza, terelgeti a fiatal muzsikusokat. Mik azok a legfontosabb dolgok, amiket mindig átad a tanítványainak?
– Rendszeres gyakorlás, lelkiismeretes munka, gyakori fellépések – ezek érlelik a hangszeres játékost komoly zenésszé. A zenei pálya nagyon sok lemondást, áldozatot kíván, de aki erre nem képes, nem tud megmaradni a pályán.
– Volt olyan hangverseny, ahol 1500 fős gyermekkart vezényelt. Ön szerint a közösségi zenélés miért kiemelkedően fontos egy gyermek életében? Miként segíti a személyiségfejlődést?
Egész pedagógiai programunk a közösségi muzsikáláson alapul. Az a gyerek, aki egy ilyen együttesben játszik, nem csak zenét tanul: megtanul alkalmazkodni, a közösségért áldozatot hozni, közösen küzdeni egy értelmes célért. Nem egyszer életre szóló barátságok köttetnek az együtteseinkben.
– Sokan és sok helyen felteszik azt a kérdést, hogy miként lehet megszerettetni a fiatalokkal a komolyzenét. Ön szerint mi a kulcs ehhez?
– A Zuglói Filharmóniával 6 éve rendezzük meg a Felfedezőúton című hangversenysorozatunkat, melyre Zugló valamennyi iskolását meghívjuk. Az első évben fanyalogva jöttek a fiatalok, nem tudták, mi lesz itt, a Zuglói Zeneházban. Ma már örömmel és lelkesedéssel várják az előadásokat. Szerintem jó előadásokat kell csinálni, és közel vinni hozzájuk a komolyzenét. Sajnos, az egész társadalomban hiánycikk a kultúra, nagyon erős a rossz, selejtes, sőt ártalmas tömeg-zene hatása. Amíg még lehet, meg kell velük ismertetni az értékes kultúrát, lehetőség szerint belevonni őket, például az iskolai kórusokon keresztül.
– Mi a titka annak, hogy ennyire szerteágazó nemzetközi kapcsolatrendszert tudott kiépíteni? Amikor például Sir Simon Rattle Budapesten volt 2014-ben, Ön el tudta intézni, hogy a Szent István Király Zeneiskolában tartson egy rendkívüli énekórát, pedig minden más felkérést visszautasított.
– Olyan zenekari iskola, amely Zuglóban működik már 63 éve, nagyon ritka a világban. Nálunk a gyerekek 6-8 évesen bekerülnek a Tücsökzenekarba, és nem ritka, hogy 25 évesen a Zuglói Filharmónia hivatásos tagjaként végeznek. Ezt a zenei-pedagógiai lehetőséget nagyon sok kiváló muzsikus ismerte el és támogatta, köztük Ferencsik János és Kocsis Zoltán. Sir Simon Rattle is ezt a tevékenységünket ismerte el látogatásával.
– Ha lehetne egy születésnapi kívánsága, mi lenne az?
– Jó lenne, ha teljes körűen visszaállhatna a Kodály által megalkotott zenei nevelés Magyarországon.
