Egy különleges hely, amiről még senkinek nem beszéltem

Van egy különleges hely a Bugaszegi-tónál, amiről még nem beszéltem senkinek. Nem azért nem beszéltem róla, mert titkolni akartam, hanem azért, mert nem tudtam volna elmondani. Főleg azt, hogy csak tavasszal látom ilyennek ezt a tájat, amíg meg nem nő rajta a kukorica.

Amikor először jártam itt, még élt Kalapos Laci bácsi, itt lakott ezen a különös helyen egy fából eszkábált bódéban, amit, hogy ne fújjon át rajta a téli szél, körbetekert fóliával. Szép élete volt Laci bácsinak, gazdasága, földje, állatai voltak, de aztán elfolyt a pénz, állítólag elgépezte. Bár ha mindez nem így történt volna, én már akkor is csak nagyon öregen és szegényen láttam. A viskóhoz tartozott egy kis föld, amin virágot, paradicsomot, paprikát termesztett, azt hozta be a piacra a bicikli csomagtartójára kötött ládában. Néha krumplit is vettem tőle. Amikor a Balatoni világok című könyvet írtam, tervbe vettem, hogy Kalapos Laci bácsival is elbeszélgetek, hogy ő maga tisztázzon minden mendemondát. De addigra annyira érthetetlenné vált a beszéde, hogy le kellett tennem erről a tervről, és csak egy fotón örökítettük meg az utókornak a könyv hátlapján, kezében egy csokor virággal és az elmaradhatatlan kalapban.

A haláláról valójában nem értesültem, hanem egy tavaszon azt vettem észre, hogy Laci bácsi kalyibáját rendbe hozták, jó minőségű magyar nóta üvöltött a falai között, és a kert rendezettsége is megváltozott. Ez már nem az öreg műve, gondoltam, mikor megérkezett egy terepjáró a házhoz az új tulajokkal, és behajtott az udvarra. Szőke nő és barna férfi. A magyar nóta fél perc múlva finom jazzre változott.

Hogy mit látok ott minden tavasszal, Laci bácsi háza és a Bugaszegi-tó között – és van ott egy téglamúzeum is –, nem tudnám megmondani. A szántóföld úgy domborodik, hogy száz méter múlva eléri az eget, és megszületik a horizont. Ott van tőlem egy karnyújtásnyira, miközben fényes-hasas bárányfelhők gömbölyödnek fölötte. Az ég és föld ritka látványos találkozása. Olyan, mint valami állandó születés. Ami születik, az el is múlik, de itt az állandó. Ha gazdag vallásos ember lennék, építtetnék ide egy templomot. A domb aljában nemes bodzaerdő húzódik, és ha tovább megyünk, meglátjuk a Bugaszegi-tó széles vízfelületét, amit egy, a somogyi dombokról lefutó patak táplál, majd a másik végén elindul a Balaton felé, ahol először átgurul az autópálya alatt.

Ez az a hely, ahová minden tavasszal kimegyek, és megnézem, tényleg azt látom-e, amit tavaly.

Amikor ehhez az íráshoz készültem, fölültem a kerékpárra, hogy az odavezető utat is részletesen leírhassam, mert már abban is van egyfajta bartóki hangulat.

Olvasd tovább az ESŐ oldalán!

Balaskó Ákos

Migránsanya

A köldök narancsok napokig állnak majd bontott halomban.
Ha gerezdjeikre szedve adja, tányéron, elcsipegeti, egyen.
Sosem hagynak magadra, ilyenek az egyke anyák.
A héjdarabkák azután még napokig száradnak
egy tegnapi, múlt heti, múlt havi újságpapíron.

Azóta van úgy hagyva a konyha, hogy le kellett ülnie.
A rossz hírek mindig ölekben keresnek helyet maguknak.

Bejött, nézte, anya hámoz, hosszú percekig.
A hallgatása egy vajúdás légszomja volt.
Aztán, mint a gyümölcshús, kibuggyantak belőle a szavak,
hogy átgondolta, és döntött, és megy, nekivág.
El-, fel-: ad, számol, mond.
Hogy sajnálja, de ez van, rajta kívül nincs már itt otthona többé.
A közérzet miatt, amit benn tart a szögesdrót; amit letüdőz.

Olvasd tovább az ESŐ oldalán!

Kiss Judit Ágnes

Bolt