+ Film

Hogyan viselkedik az ember, ha nem ismert zenét hallgattatnak vele? – videó

Különböző korú, ízlésű és érdeklődési körű embereket ültetnek le olyan művészek felvételei elé, akiket talán most hallanak életükben először, és rögzítik a reakciókat, a komfortzóna elhagyásának pillanatait. A kamera elől nem rejtőzhetnek el az elkerekedő szemek, az összeráncolt homlokok és a libabőr sem…

A kislány becsukja a szemét. Néhány másodpercig színes, formátlan fények kavarognak előtte, majd lassacskán emberalakot öltenek. Egy juhászlegény… és igen, ott tolong körülötte a nyáj is, hazafelé vezeti őket… „Furulyázik!”, suttogja a kislány, és újra kinyitja a szemét. Jorge Pardo, a spanyol jazzfuvolista és szaxofonos koncertfelvételét nézi, és közben ott vonulnak körülötte a birkák is tovább, követik az andalító dallamot.

„Biztos, hogy láttam ezt a mesét?”, ráncolja a homlokát a huszonéves srác. Ő a Gyárfás István Trió és vendégei Cartoon Jazz című fellépését hallgatja, és a vidám rajzfilmsláger láthatóan kifog rajta. „Mi még láttuk ezeket a meséket!”, mondja mosolyogva az elegáns hölgy, aki viszont azonnal rájön, hogy a Frakk főcímdalát hallja. „Nagyon jópofa – tűnődik el egy inges úr is –, de nem biztos, hogy mindenkinek ugyanazt nyújtja, mint nekem. Nekem a gyerekkorom, de ha a kislányomat elvinném, már lehet, hogy csak értetlenül nézné…”

A Müpa legújabb, Első látásra című videósorozatának éppen az a célja, hogy senki ne nézzen értetlenül, bármilyen stílusú vagy műfajú előadásra váltson is jegyet. Különböző korú, ízlésű és érdeklődési körű embereket ültetnek le olyan művészek felvételei elé, akiket talán most hallanak életükben először, és rögzítik a reakciókat, a komfortzóna elhagyásának pillanatait. Az előadók közös pontja, hogy hamarosan mindannyian fellépnek a Müpa színpadán, egyébként ők is legalább annyira sokfélék, mint a videókban felvonultatott nézőtípusok.

A kamera tehát forog, és nem rejtőzhetnek előle az elkerekedő szemek, az összeráncolt homlokok és a libabőr sem. „Ez úgy jó, hogy fáj!”, kiáltja egy szinte már transzba eső fiatal lány a No BS! Brass Band zenéjéről. „Na mondjuk erre a fellépésre elmennék, az biztos – bólogat elismerően egy harminc körüli, laza stílusú férfi. – Aztán meg elmennék a srácokkal inni!” Az ünneplős kisfiú viszont bizalmatlanul méregeti őket. Gyorsan le is szögezi: „Nem félek, csak… csak nem tetszik a zene!”

„Ez olyan nyugtató, kellemes, amit egész nap lehet hallgatni – mondja az előbb említett hölgy a Kozma Orsi Quartet játékára. – Az embernek a fiatalságától kezdve minden előjön!” A piros ruhás lánynak, ő maga sem érti, miért, ugyanerről a dalról Fluor Tomi ugrik be. „Ez egy baráti beszélgetés zenei nyelven”, mondja Jorge Pardóról az inges úr, a zöld ruhás lánynak viszont ugyanez a nyaralást jelenti. „Csak úgy fekszem a tengerparton és hallgatom ezt a zenét…”

A kisfilmeket az intézmény meghívásos pályázatának nyertese, az Adamsky Budapest ügynökség készítette, és folyamatosan jelennek majd meg a Müpa honlapján, illetve közösségi felületein. Amíg az újabb részeket várjuk, akár mi is megpróbálkozhatunk házilag készíteni ilyeneket. Csak végig kell lapozni a Müpa őszi programját, véletlenszerűen kiválasztani egy előadót, rákeresni egy videójára a Youtube-on, és bekapcsolt webkamerával végignézni. Már ha szembe merünk nézni önmagunkkal.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Népszerűek

To Top