Az Élet és Irodalom új számát a kulturális cikkek rövid részleteivel ajánljuk.
PUBLICISZTIKA
Ezen a héten Demény Péter, Fehér Renátó, Kőrössi P. József és Selyem Zsuzsa szólt hozzá Reményi József Tamás KMTG-vel kapcsolatos nyílt leveléhez.
Részlet Selyem Zsuzsa Ők majd bevédenek című írásából:
„1996-ban az Előretolt Helyőrség Könyvek debütáló fiatal íróit Sziveri-díjjal tüntetik ki, Szőcs Géza javaslatára. Reményi azt írja: „szegény és forradalmian makulátlan Sziveri Jánoshoz méltatlanná váltatok. És még van képetek ellenségeskedő, ármánykodó politikai elfogultságnak minősíteni azt a jajszót, ami a politikai manipulációtok nyomán felhangzik.” Erdélyi kutyaként azt mondom erre, hogy ebben semmi túlzás nincs, ami el van méretezve, az Szőcs és protezséje, OJD diszponálása a magyarországi közpénzek fölött. A túlzás a KMGT új székháza vagy regénypályázatának ötmilliós díja. Vacak időket élünk, a valóság egyre megközelíthetetlenebb, az életben maradás egyre problémásabb, az etikát erodálja a félelem és édestestvére, a hiúság, a túláltalánosítás meg ott kísért minden utcasarkon.”
FEUILLETON
Milbacher Róbert írt esszét Arany Jánosról Czigányiáda avagy a magyar irodalmi kánon esete a Toldival meg A nagyidai cigányokkal címmel.
„Összefoglalva azt mondhatjuk, hogy a Toldi nyomán olyan normatív irodalmiság-eszmény rajzolódik ki a magyar olvasó előtt, amelynek a kritériumai a következőkben állnak: (1) a mű nyelvhez való viszonya eleve kultikus legyen; (2) a cselekmény a hős mintaadó emelkedéstörténetét rajzolja föl, amely célját tekintve valamely magasabb célt szolgál; (3) a főhős tökéletesedésének folyamata mind a külső akadályok, mind a belső hiányosságok leküzdésében álljon. Mindez persze csakis a tragikusra hangolt komolyság jegyében gondolható el, a játékosság, az örömelv és a mindezeket önmagába foglaló nevetés nem méltó a komoly irodalmi műhöz, mint ahogy nem méltó az ember (közelebbről a magyar ember) méltóságához sem. Ez az irodalmiság-képlet az európai irodalom egy nagyon is domináns hagyományához kapcsolódik, amely a nevelődési regény átfogó narratívájának egyfajta nemzetiesített változataként azonosítható be. Az Arany-mű tehát a kor szellemiségének tökéletes és nagyon is korszerű kifejezője, ugyanakkor mintha az Arany-életműből a többi szöveg kárára kiemelt Toldi túlságosan is egyszólamúra hangolta volna a magyar irodalomértés kánonját.”
EX LIBRIS
Kácsor Zsolt a következő négy könyvet szemlézte: Sinkó Ervin Optimisták, Nádas Péter Világló részletek, Szántó T. Gábor 1945 és más történetek, Kerékgyártó István A rendszerváltó.
„Az év első felében négy kötetben véletlenül végigolvastam a teljes magyar XX. századot. A véletlenült úgy kell érteni, hogy olvasmányaim összeválogatásában nem volt szándékosság: csak utólag vettem észre az első könyvtől az utolsóig húzódó, egyenes ívű idővonalat. Habár négy, egymástól szinte mindenben eltérő szerző egymástól teljes egészében különböző művéről lesz szó, ezek a szövegek – mintha egy magyar szépirodalmi és társadalmi enciklopédia könyvhosszúságú szócikkei lettek volna – egységes egésszé álltak össze bennem. A négy mű mindegyike szociografikus ihletettségű és mélységű ember- és társadalom-ábrázolás, sőt, humán- és szociolélektan: a maga sajátos módján mindegyik író a magyar társadalom különböző rétegeinek és egyes jellemző képviselőinek kiélezett történelmi szituációkban tapasztalt viselkedését állítja fókuszba.”
KÖVETÉSI TÁVOLSÁG
Károlyi Csaba Fagyi címmel írt kritikát Bódi Attila Lázadni veletek akartam című regényéről.
„A regénytörténet röviden a következő. Három kamaszfiú a ’80-as évek végén, a romániai Szatmárnémeti egyik középiskolájában (líceumában, „licijében”) lázad általában az élet és konkrétan a diktatúra ellen. Kamaszos csínyeik és ellenzéki cselekedeteik összeérnek. A három különböző habitusú gyerek barátsága különös akciókban teljesedik ki. Plakátragasztások, a vasúti sorompók átfestése (a piros és a fehér közé egy kis zöld csík), majd a nagy terv: felirat a vasúti hídra (Nincs pénz fagyira!). Ez utóbbinál lebuknak. Váradi Zoltánt a Szekun két hónapig kínozzák, a forradalom után Nyugat-Európába költözik, a másik két fiú korábban próbál átszökni a határon, Szépvölgyi Pétert lelövik, Tóri Áron átjut Magyarországra, majd visszatér, politikus lesz, később vállalkozó. Az alaptörténet csúcspontja 1989 őszére tehető. A fiúk akciója az egész osztály sorsára kihat (ők is a Szekun kötnek ki). Húsz év múlva osztálytalálkozóra gyűlnek össze. Ekkor történik meg a számvetés…”
VERS
Ennek a számnak a versrovatában mutatkozik be költőként Kállay Eszter (őt az ÉS olvasói eddig könyvek recenzenseként ismerhették), az ő két verse mellett Szolcsányi Ákos hosszabb verse, a Hall olvasható, harmadikként pedig Salamon János három játékos, rövid filozófus-verse, amolyan ironikus játékként a szövegekben megidézett gondolkodók elképzelt költeményeivel. Salamon János ezt a mostani kirándulást a versrovatba ugyancsak az ÉS komolyabb kolumnáiról tette. Kedvcsinálónak az ő három négysorosát idézzük:
Bevezetés a filozófiába
Rousseau
A társadalom mint szörnyű labirintus,
a lélek: Tézeusz elárvult rokona,
az egyetlen reményszál, hogy innen kijuss,
Ariadné szaggatott fonala.
Kant
A szabadság mint gyilkos gondolat,
a felbujtó a ráció maga,
a „boldogság” a kiszemelt áldozat,
a morál a megváltás csillaga.
Hegel
A történelem mint olvasztótégely,
Napóleon a világszellem lovon,
egy lányregény vége (copyright Hegel),
madame Recamier a pamlagon.
PRÓZA
Ferdinandy György, Szántó Péter és Vida Gábor prózája mellett ehéten Radnóti Sándor tárcája olvasható.
Részlet Vida Gábor Cigaretta című kisprózájából:
„Azon az őszön Öreg Zanót arra lett figyelmes, hogy minden reggel, amikor a bérház kapuján kilép, egy kis cigarettahamu száll a levegőben, mintha szürke hó esne. Az utca ebben az órában csendes volt, miután az anyák elrángatták gyerekeiket az iskolába. A szép új világban, amelynek eljöveteléről Zanót fiatalkorában hasztalanul álmodozott, de mégiscsak eljött, nem a kofák, a rikkancsok, az utcaseprők vagy a perecesek ébredtek legkorábban, hanem az iskolások és az anyák, no meg a pedagógusok. Az átvonulásuk utáni csendben szeretett kilépni, mert olyan érzése volt, hogy a száz évvel korábbi nyugalom tért vissza a városra, amiről annyit nosztalgiázott mindenki, és amiről olyan szívesen olvasott.”
TÁNC
Králl Csaba a Sziget Fesztivál Fidelio Színház- és Táncsátrának táncprodukcióiról:
„Sok más rendezvényhelyszínhez hasonlóan a Fidelio Színház- és Táncsátor kínálata is már-már fesztivál a fesztiválban, egyszeri és naponta ismétlődő programokkal, szabadtéri és légkondicionált sátorban zajló előadások sokaságával, kora délutántól éjjel tizenegyig megszakítás nélkül találva fel a legkülönfélébb stílusú (és minőségű) kortárs előadó-művészeti portékákat. A válogatás koncepciója jól körülírható, csupa olyan téma, amelyről a jelenlegi politikai környezetben, társadalmi szinten nem szeretünk vagy akarunk beszélni, vagy éppen a hatalom folytat ellene ízléstelen hecckampányt. Távoli földrészekről, kultúrákból érkezett előadók, másság, identitás, gender-tematika, meztelenség.”
ZENE
Fáy Miklós a Deutsche Grammophon gondozásában megjelent Piano című Benny Andersson-lemezről írt kritikát:
„Az emelkedett szellemek viszont sajnálatosan kevesen vannak, és sajnálatosan csekélyke vásárlóerőt jelentenek. Ebben a szorult helyzetben érkezik a Benny-reménysugár, hogy el lehet adni az Abba-dalokat is klasszikus zeneként, normál zongorán, a szerző előadásában. Egy kicsit maga Andersson is csodálkozik, hogy hirtelen ilyen nagy ember lett, de nem ellensége saját magának. Ha ez a kívánság, rajta ne múljon: eljátssza saját dalait. Amit egyelőre meg lehet hallgatni a lemezből, az minden, csak nem komolyzene. Nem is tesz úgy, mintha az volna, olyan jófajta bárzene, liftzene, orvosi rendelői zene, nem bánt senkit, és fölidézi a régi slágert: Thank You For The Music.”
Mindez és még sok jó írás olvasható az eheti Élet és Irodalomban.
