+ művészet & politika

A közönség énekelt Kijevben a határon feltartóztatott orosz éneks helyett

…bosszantó, hogy bizonyos politikusok megfeledkeztek az emberekről, akiket képviselnek, még saját állampolgáraik zenei életébe is beavatkoznak – nyilatkozta egy másik orosz énekes, akit szintén nem engedtek át a határon.

Nem léphetett fel Kijevben az Atlas Weekend elnevezésű könnyűzenei fesztiválon a Delfin művésznéven ismert orosz énekes, ezért a közönség énekelte helyette a dalait karaoke változatban – számolt be vasárnap a nem szokványos koncertről az UNIAN hírügynökség.

Delfin, valódi nevén Andrej Liszikov fellépése szombaton lett volna Kijevben, de mivel járt a Krímben az ukrajnai félsziget Oroszország általi önkényes elcsatolása után, és nem az ukrán szabályok szerint utazott be, nem engedték át őt a határon.

A főként alternatív rock- és rapműfajokban éneklő, illetve dalszövegeket író művész – aki a kilencvenes években egy hiphoptrió tagjaként vált ismertté – megértően nyilatkozott arról, hogy az ukrán hatóságok megtiltották neki a beutazást.

Jártam a Krímben, így nem engedtek Kijevbe utazni. Van egy ilyen törvény és ezt teljesítették. Ennyi

– írta Facebook-oldalán szűkszavúan kommentálva a történteket.

Zenekarának tagjai azonban sikeresen eljutottak a kijevi fesztiválra, ezért azt a megoldást választották, hogy a dalszövegeket egy óriáskivetítőn kiírták, és a közönség énekelt zenéjükre az együttes távolmaradt frontembere helyett.

Vjacseszlav Kirilenko ukrán miniszterelnök-helyettes a Twitteren arról számolt be vasárnap, hogy két nap alatt hét orosz énekesnek tiltották meg az ukrán hatóságok a beutazást Ukrajna területére.

Ugyancsak nem jutott el a kijevi fesztiválra Najk Borzov orosz rockénekes, aki kommentárjában kijelentette:

…bosszantó, hogy bizonyos politikusok megfeledkeztek az emberekről, akiket képviselnek, még saját állampolgáraik zenei életébe is beavatkoznak. Remélem, ez a helyzet hamarosan megváltozik, és a zene ismét nem ismer majd határokat.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Népszerűek

To Top