+ Irodalom

Miért úgy fekszik a halott Krisztus anyja ölében?

Az emberek általában megrekednek az ámuló csodálatnál és eszükben sem jut, hogy válaszokat keressenek a fel sem tett kérdésekre. Pedig ezek a válaszok léteznek, csak jó kérdésre várva bujkálnak.

Veress Ferenc: Michelangelo és a vatikáni pietàTypotex, 2017 – 240 oldal, puha kötés – ISBN 978-963-279-928-5

Az első meghökkenés után gyorsan eszmélve avattam kedvenceim közé Veress Ferenc kötetét, melynek középpontjában egyetlen, mindenki által ismert szobor áll, Michelangelo Pietà-ja. A teológiai ismeretekkel is felvértezett szerző – kevés ilyen akad a mai művészettörténészek között – nem csak magát a szobrot vizsgálja, hanem a kutatás körét a lehető legszélesebbre bővítve olyan kérdésekre is választ keres, amelyekről egy magyar Olvasó nem gondolná, hogy egyáltalán érdemes feltenni.

Nyilvánvaló tudtára adassék mindenkinek, aki jelen írást olvassa, hogy a tiszteletreméltó San Dionigi bíboros megállapodott Michelangelo firenzei szobrásszal, miszerint a mondott mester tartozik készíteni egy márvány Pietàt saját költségén, vagyis egy Szűz Máriát ruhában, a halott Krisztussal a karjában, akkorát, mint egy élő személy, négyszázötven dukátért pápai aranyban, a munka megkezdésétől számított egy év leforgása alatt. …

– olvashatjuk a Piétà megrendelésekor keletkezett 1498. augusztus 27-én kelt szerződésben. És itt meg is állhatunk. Az addig rendben is van, hogy egy – a mából nézve – kivételesen fontos szoborról van szó, mégis, mifelénk gyakorlatilag elképzelhetetlen lenne, hogy a XV. század végéről ilyen jellegű dokumentumok álljanak rendelkezésünkre. Arról már nem is beszélve, hogy Veress Ferenc egyik legrészletesebben tárgyalt kérdése, hogy mennyiben hatott/hathatott a szobor formáira Savonarola, aki jócskán felforgatta a firenzeiek életét, és akinek hatására sok-sok műalkotás került máglyára. Szerzőnk, ha nem is alakítja át, de jelentősen módosítja a prédikátorról kialakult egyoldalú és negatív képünket. S arra is megadja a magyarázatot, hogy honnan táplálkozott a prédikátor művészetfelfogása.

Savonarola a szépséget a jóság erkölcsi kategóriájához kötötte. A szépség az arányosságból, az egyes testrészek egymáshoz való viszonyából adódik[…]. A valódi szépség azonban a lélekből származik, ezért a lélekkel bíró teremtmények »szebbek«, mint a művészeti alkotások. Szépségük annál tökéletesebb, minél közelebb helyezkednek el az elsődleges szépséghez vagy fényhez, ami maga a Teremtő isten.

A bámulatos felkészültségű szerző művének igazi báját a ma kimondottan szokatlannak számító szikár alaposság adja: a leírtakból, mint márványtömbből a szobor, kibontakozik Michelangelo kapcsolatrendszere, alkotásainak szellemi háttere és a Pietà értelme/jelentése – kis túlzással – Szűz Mária ruhájának utolsó redőjéig.

Mindaz, amiről eddig szóltunk, csak az egyik – a szobor létrejöttét bemutató, a „szobor felé mutató” – kutatási irány. A vizsgálódás másik „fele” azt mutatja be, hogy a szobor miként hatott a kortársakra, és az utókorra. A szerző művészettörténészként művészekkel és műalkotásokkal foglalkozik, de a könyv elolvasása után – Ne kapkodj, ne siess! – joggal tehetjük fel önmagunknak is a kérdést:

Miként hat ránk ma ez a szobor, mit tesz hozzá Michelangelo műve a mai ember gondolkodásához?

S ha már itt tartunk, találunk-e, találhatunk-e bármilyen magyarázatot Tóth László (1938-2012) tettére. Ő az, aki 1972. május 21-én megpróbálta összetörni ezt a különleges márványtömböt, miközben azt kiabálta:

Én vagyok a feltámadott Jézus Krisztus!

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top