Fiatalkorom óta létre akarok hozni egy regények fölötti regényhalmazt, itt most csak a jellemzés kedvéért utalok arra, hogy miként jöhetett létre egy olyan hatalmas epikus alkotás, mint a Biblia, amit sokan írtak, mégis egységes története – regénye! – az emberiségnek.
Az Írók Boltjában a minap mutatták be Szávai Géza új regényét. A lábnyomok kapcsán beszélgettünk a szerzővel.
- ,,Történeteket, novellákat ritkán írtam. Ezek a történetek is egymásba láncolódnak, és elképzelésem szerint mégiscsak felfűződik rájuk: egy regény.
A LÁBNYOMOK láncolata – izgalmas ’történetlánc’ – talányos, olykor titokzatos eseményeket fog át. A vallatótiszt Bálint Andrásnak és feleségének, Keller Évának az öngyilkossága, a fél életét katonai táborokban és börtönökben töltő Koma (Ráduly József) életútja köré sorakoznak az események ’nyomai’. A körkörösen vagy inkább spirálisan alakuló történet (visszatérő szereplőkkel-színhelyekkel) átível a huszadik századon, forradalmakon, háborúkon, magánéleti fordulatokon, amelyek emlékezetes ’nyomot hagytak’ a szereplők és közösségeik életében.” A szerző szava
− A lábnyomok bemutatóján következetesen azt mondta, hogy hatvanöt éves, pedig a könyvborító tanúsága szerint is 1950-ben született. Hatvanötnél megállította az időt?
− Fiatal újságírókoromban mindig öcsiztek, huszonöt évesen szakállat is növesztettem, de az sem használt, még úgy is nagyon kölyökképű voltam. Akkortól kezdve mindig öt évvel többet mondtam a koromnál. A hatvanöttel elértem valamiféle társadalmi választóvonalat, már az is eredmény, ha eljut idáig az ember, és most már csak azt számolom, hogy rövidesen még meg kell jelennie legalább három regényemnek.
− Esterházy Péter mátrixnak tekintette a magyar nyelvű irodalmat, befogadta, jogot formált rá, és saját tulajdonaként kezelte azt, amit valaha valaki magyarul leírt. Nem is tette idézőjelbe, amit átvett, és nem is utalt a szerzőre, akitől átvett valamit. A Lábnyomok mottója: ,,Lehet, hogy ezer meg ezer ilyen lábnyom van” Karel Capektől való, és ezt ön fel is tüntette. Tudatosan vigyáz arra, hogy megjelölje a forrásokat, ahonnan merít?
− 1990-ben beszélgettem erről Esterházyval hosszabb szigligeti sétákon. A diktatúrából, a kötelékekből felszabaduló világban ez a „minden szó, minden mondat a miénk” óriási, szabad lélegzetvétel volt. Igen ám, de ennek vannak határai, ebből a szabadságból nagy problémák képződhetnek. Amikor amerikai kiadója szembesült ezzel a dologgal, a függelékbe szépen be kellett írni, hogy honnan származnak az idézetek. Ha elszabadult csikóként mindent megenged magának az ember, és utána visszaterelik, az nagyon kényelmetlen. Jobb, ha a csikó ezt előre tudja. Mai digitális világunkból hozva párhuzamos példát: letölthetünk például bármilyen filmalkotást, de nem vetíthetjük. Az írószakma törvényei is legalább ennyire szigorúak.
− Előfordulhat, hogy akaratlanul is beszüremlik valami írás közben. Lehet, hogy valamiről azt hiszi, hogy maga találta ki, de kiderül, hogy nem, más már kitalálta.
− A szellem dimenziójáról beszélve jó, ha nem ragadunk le az irodalomnál. A Pitagorasz-tételt mindenki kitalálja, aki építészeti eszközöket vesz a kezébe. A székelyföldi ácsok a Pitagorasz-tétellel dolgoznak, anélkül, hogy tudnák, másként nem lehet fölépíteni egy házat. A tétel a mi kultúránkban kétezer éve Pitagorasz szellemi „tulajdona”, de amire ő rájött, arra rájöttek a kínaiak is, és egy teljesen más módszerrel bizonyították. Van egy hatalmas Kína-enciklopédia, az angol Joseph Needhamé, nála el lehet olvasni. Ugyanígy, a kínaiak is kitalálták a szélmalmot, de náluk nem függőleges, hanem vízszintes síkban forognak a lapátok. Ugyanarra való a kínai szélmalom is, mint a miénk, de azokkal a széllapátokkal talán nem jöhetett volna létre a Cervantes könyvéből ismert képzet és a Don Quijote-i szélmalomharc, a kínaiak ezt a kifejezést nehezen tudják értelmezni. Mindegyikünk agya tartalmazza mások szellemi termékeit is, megtapad a tudatunkban a közös kultúrkincs, ezt semmilyen törvény nem bünteti. De ha leírok valamit, és tudom, honnan merítek, szerintem úgy korrekt, ha megjelölöm a forrást.
- ,,Amikor két szenvedélyes hétfejű sárkány, akik szerelmesek egymásba – teljes lényükkel összeölelkeznek, és csókolóznak, ott hét fej tapad hét fejhez. De ha ezt csak négy-négy fejjel teszik, „akkor még maradnak fejeik az élet egyéb dolgaira”, olvashatjuk a fergetegesen váltakozó, sárkánytangó-lépésekben előrehaladó történet egyik fejezetében.
Szávai hősei – szenvedélyes nők és férfiak – teljes lényüket adnák, és párjuk teljes lényét várják ’sárkány-fogódzású’ kapcsolatokba. Kételyek és bizonyosságok közt kínozzák, vallatják, szeretik egymást, olykor titokzatos nyomvonalakon kanyarognak az életútjaik. És ha a friss hóban csak egyetlen lábnyom fedezhető fel, és a széles mezőn nem találni a párját, akkor annak a nyomnak kell a nyomába eredni.
A történetlánc: lebilincselő. Talányos, izgalmas regény a rendszerek, rendszerváltozások között inkább bukdácsoló, mintsem lépkedő, nagy formátumú nők, férfiak életéről: ki sem hűlt ’lába nyomáról’.” A lábnyomok
− Milyen megírandó témák izgatják a legjobban?
− Fiatalkorom óta létre akarok hozni egy regények fölötti regényhalmazt, itt most csak a jellemzés kedvéért utalok arra, hogy miként jöhetett létre egy olyan hatalmas epikus alkotás, mint a Biblia, amit sokan írtak, mégis egységes története – regénye! – az emberiségnek. Borzasztó nagyképűség ezt így kimondani, hatvanöt évesnél fiatalabb koromban nem is mertem volna erről beszélni, hogy egy élet során létrehozható és létrehozott regényekkel egy nagyobb epikai egységet, regényrendszert kellene megalkotni. Elődeink közül is csak néhányan, főleg Balzac merte kimondani, hogy regényeket ugyan, de végső soron Emberi színjátékot ír. (Bár én vitatkozom vele, mert bocsánat, ha kötekedni akarok: ő francia színjátékot írt.) A regényt nem a szavak és a mondatok mennyisége teszi regénnyé, hanem az a megjelenítő erő, amitől az ábrázolt történet beletapad az agyunkba. Az emberiség egyik nagy regénye Ábrahám és Izsák története a Biblián belül. Ezt a körülbelül ötoldalas, fantasztikusan erős történetet regénynek tartom, amit mindenki megért. Ugyan ki nem ütközött össze az édesapjával, ugyan kinek nem volt akár áldozati mélységű konfliktusa a gyerekével? Ahogyan van világzene, úgy van világregény is, és én világregényeket szeretnék írni. Terjedelmeseket is, de akár olyan rövideket is, mint Ábrahám és Izsák története. Ahogyan az epikai lélegzetvétel kéri. Ezekből áll majd véglegesen össze a kisregényeket és nagyregényeket összefogó, regények fölötti epikai kompozíció. Ez így talán bonyolultnak tűnik, pedig én igen egyszerű fickó vagyok, akit az érdekel, hogyan, miként mesélnek egymásnak az emberek, hogyan szállnak a történetek apáról fiúra, egyik emberről a másikra.
Hatvanöt éves korom után már nem érdemes bizonyos dolgokat visszatartani, egyre-másra jönnek most már azok a regények is, amelyek húszéves korom óta füzetekben gyűltek, imitt-amott szunnyadnak. Fél éve jelent meg a Makámaszútra, amely már nagyobb lélegzetű világregény – egyebek között a generációk kapcsolatát szemlélteti. A lábnyomokban is ezt szerettem volna megmutatni. Hiszen még a minden embert érintő névadás is nyomot hagyó aktus a létben, annak mindig jelentése van, ha továbbviszik a gyerekek az őseik nevét. A regénybeli Ráduly József barátja, Deák András meghal a háborúban, és mindkét lánya az András nevet adja a saját fiának… De hadd ne menjünk bele a történetbe.
Akár akarom, akár nem, amit leírok, valamiképpen hozzáadódik ahhoz a regényvilághoz, amit már korábban létrehoztam. Az olvasók akkor is az én – egyetlen! – agyam lenyomatát találják a könyvekben, ha ezt nem akarnám tudomásul venni. Ha pedig így van, akkor érthetetlen, hogy a regényirodalom kétezer éves történetében miért csak egy-két ember számolt azzal, hogy egyetlen elme akár tucatnyi regényét is joggal „egyben láthatja” az olvasó. Balzacon kívül sokakban, még a magányos Salingerben, a Zabhegyező írójában is volt ilyen hajlam, de a következetes végig gondolás eléggé ritka jelenség.
Hatvanöt éves korom után elmondhatom, hogy ami engem illet, már van egy olyan világregényem, a Székely Jeruzsálem, amely világunk, múltunk hosszmetszete, négyszáz éven keresztül követi egy geográfiai egység, Transzilvánia népeinek történetét, és felteszi a kérdést, hogy mik vagyunk mi magyarok, zsidók és más népességbeliek a Bibliában. Na, és a regényeim között van egy mai keresztmetszet, a Múlt évezred Marienbadban, ami abszolút kortárs regény, és megjelenése óta (2009) folyik róla fű alatt a vita, hiszen kutyaként szerepelnek benne a kortárs politikusok, például Georg Bush a pitbull, a kopó Putyin, és kuvaszként benne van az akkori miniszterelnök, Gyurcsány, vizslaként az ellenzéki Orbán. Aki itt Magyarországon elolvassa a könyvet, „politikai érintettségek, érzékenységek okán” talán irtózik tőle, de kétszáz kilométerrel arrébb nagyon jól szórakoznak rajta, harminc év múlva pedig már egész mást fog jelenteni önmagában is, és a többi regény mellett is ez a könyv, mint mai túlpolitizált viszonyaink közepette. A kalkulációm szerint legalább hat évet kell még élnem, hogy minden további, szunnyadó regényt legépelhessek és közreadhassak. Addig, közelebbről megjelenik a még hiányzó három regény is, és az egész össze fog állni egy regények fölötti regénnyé.
- ,,Amíg meg nem írtam, és amíg meg nem jelent, a Székely Jeruzsálem volt – ha lehet így mondani – írói létem fixa ideája. Miután magyar nyelven megjelent (2000-ben első, 2001-ben második kiadás), azt éreztem: addig egyetlen más nyelven sem szabad kiadni, ameddig román nyelven nem lesz hozzáférhető. Ha magyar nyelven szembesítettem önmagunkat (minket: magyarokat!) a másokat és magunkat is megnyomorító ösztöneinkkel, akkor most már az engem és ’néptöredékemet’ megnyomorító románokat is szembesíthetem mindazzal, amivel nem (voltak) hajlandóak szembenézni. Persze, románul kiadni a Székely Jeruzsálemet, kb. olyan elképzelésnek tűnhet, mintha a törököktől várnánk el, hogy lefordíttassák és kiadják az Egri csillagokat. A PONT viszont többnyelvű kiadó, lefordíttattuk a Székely Jeruzsálemet románra (Alexandru Skultéty, a Humanitas kiadó szerkesztője küzdött meg a szöveggel) − és az Európai Unió ’Kultúra keretprogramjának’ logójával jelent meg.” Szávai Géza
− Ahhoz, hogy világregény legyen egy regény, az is kell, hogy széles körben terjedjen. Milyen hatósugarúak a munkái?
− Induljunk ki abból az axiómából, hogy ami nincs meg, az nem terjedhet. Magyar írók százai őrlődtek fel abban, hogy megfelelő körülményeket teremtsenek műveik létrehozására és terjesztésére. Én időt és energiát spóroltam azzal, hogy létrehoztam egy kiadót, és ha nekem van egy kétökrös szekerem, akkor természetesnek tartom, hogy azon ne csak én üljek, hanem fölültetek rá még néhány embert. A Pont Kiadó nemzetközi és többnyelvű. A Székely Jeruzsálem megjelent románul, franciául, kész az orosz, a lengyel fordítása, és készül a német, amiből problémák lesznek, mert a jelzések szerint talán „német érzékenységet” sért a könyv. Fordítási problémák is adódhatnak, félre is fordíthatnak valamit. A francia fordítást „ellenőrzési és egyetértési célzattal” olvastam végig, létezik tehát egy világnyelven egy olyan szöveg, amelyhez viszonyítani lehet majd a többit.
Egy regény akkor regény, ha ötven év múlva is olvasható. Nekem egy olyan regényem már van, amely szinte-szinte elrúgta az ötvenet: a Kivégezzük nagyapádat. Huszonnégy éves koromban írtam, most újra kiadtuk, olvasható és sikeres. Persze majd néhány év múlva meglátjuk, akkor is sikeres lesz-e. Arra is kell gondolnom, hogy a halálom után még hetven évig él a szerzői jog, tehát halálom után hetven évig még rám tartozik a regényvilág élete, ezzel sem igazán szoktunk számolni, de én erre is kitaláltam valamit. Egyelőre hat év alatt elkészül az egész regényvilág, az alcíme az lesz, hogy Kisregények és nagyregények, és eldől az is, hogy mi történjék vele a halálom utáni hetven évben, egészen addig, amíg erre ráhatásom van.
− Azt szokták mondani, hogy minden sikeres férfi mögött van egy nő. Mennyit köszönhet a feleségének, Ilonának?
− Nagy áttekintésben kölcsönösen egymás hasznára voltunk. Ilona okos, kemény asszony, faksznik nélküli, amit nagyon alá kell húzni, az ő jelenléte, kitartása inspiráló. De keveslem, hogy csak egy nő állt mögöttem, állhatott volna hat is. Hat Ilonával előrébb tartanék. (Nevet.)
