+ Színház

Jordán az egyetlen pályázó Szombathelyre. Kukkants bele az anyagba!

Ha a direktor újra bizalmat kap, kinevezése 2018. október 1-től 2021. január 31-ig szól majd.

Egyedül Jordán Tamás jelentkezett a pályázati kiírásban szereplő határidőn belül a szombathelyi Weöres Sándor Színház igazgatói állására.

A pályázat benyújtási határideje 2017. május 22-én járt le. Június 7-én ül össze a szakmai bizottság, amelynek javaslata alapján június 15-i ülésén dönt a szombathelyi közgyűlés az igazgató kinevezéséről.

Jordán Tamás igazgatói kinevezését márciusban 2018. szeptember 30-ig hosszabbította meg a közgyűlés az után, hogy az előzőleg kiírt pályázatot eredménytelennek nyilvánította.

A Kossuth-díjas színművész tíz éve vezeti az általa alapított szombathelyi színházat, ahol harmadik igazgatói ciklusában is folytatná a munkát.

Legutóbb is indult az igazgatói székért, amelyre akkor Dér András filmrendező is pályázott, aki később botrányos körülményekre hivatkozva visszavonta a pályázatát, mert annak tartalma akarata ellenére nyilvánosságra került.

Ezután a szakmai bizottság nem bírálta el érdemben Jordán Tamás – az általa eleve nyilvánossá tett – pályázatát sem, sőt a közgyűlés sem tudott dönteni, mert az ülésen szavazategyenlőség alakult ki. Közben a színház társulata és a színházi szakma, köztük a nemzet színészei is kiálltak Jordán Tamás mellett.

A kialakult helyzetet az igazgató kinevezésének meghosszabbításáról és az új pályázat kiírásáról született későbbi közgyűlési döntéssel oldották fel.

Jordán Tamás az interneten közzétett újabb pályázatát az előzőhöz képest több dologgal is kiegészítette, például azzal, hogyan tudná segíteni a színház Szombathelyet az Európa Kulturális Fővárosa cím elnyerésében, de leírta azt is, hogy egy nagyobb szabású kortárs drámafesztivál megszervezésében is gondolkodik.

Új elemek Jordán pályázatában

A bérletek felhasználhatóságának kibővítése

Drámapedagógiai foglalkozások

Kortárs drámák régiós fesztiválja Szombathelyen

Később egy szombathelyi kortárs drámaszínházi fesztivál létrehozásában is gondolkodnak

Szombathely testvérvárosainak bemutatása

Tagság az Európai Színházi Konvencióban

Amennyiben a direktor újra bizalmat kap, kinevezése 2018. október 1-től 2021. január 31-ig szól majd.

KORÁBBAN >

Mégis győz a józan ész? Valószínűleg Jordán marad Szombathelyen

Botrány a szombathelyi színház igazgatói pályázatán

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top