A közeljövőben, a Szépmíves Könyveknél jelenik meg Bank Barbara kötete, a várható megjelenés hírére sokan felkapták a fejüket, hiszen a magyar kényszermunkatáborok világa sokakat érdekel. A Recsk című kötetről Kovács Attila Zoltán irodalomtörténész-kiadóvezetőt faggattuk.
– A közeljövőben megjelenő Recsk című kötet mintha új „vonalat” indítana az amúgy is hiánypótló Szépmíves Könyvek sorában…
– Olyannyira új vonal, hogy egy új sorozat, a Szőnyeg alá söpört történelem indítódarabja. Méretben és megjelenésben is különbözik a korábbi köteteinktől. Terveink szerint lesz egy Gulág-kötet, egy munkásőrséggel foglalkozó – főleg visszaemlékezésekre épülő – könyv, és tervezünk egy kitelepítésekkel foglalkozó anyagot is. Ez egy klasszikus értelemben vett ismeretterjesztő sorozat, aminél nagyon fontos, hogy a legújabb kutatási eredményeket mutassa be.
– Recskről elég keveset tudnak a hétköznapi halandók.
– A kötet szerzője Bank Barbara, a Nemzeti Emlékezet Bizottságának történésze, aki gyakorlatilag minden kutatható anyagot feltárt a témában. Ráadásul ő az egyik szerkesztője a munkatáborokat bemutató weblapnak is.
– Recsk kapcsán a közvélemény előtt leginkább Faludy György könyve, a Pokolbéli víg napjaim ismert. A történész által megírt Recsk kötetből kirajzolódó kép miként viszonyul Faludyéhoz?
– Részben felülírja, és jelentősen bővíti az ismereteket. Egy ötszáz oldalas kötetről beszélünk, amiben van ezer lábjegyzet. A könyv ráadásul bemutatja a munkatábort működtető háttérstruktúrát, és azt is, ahogy létrejöttek ezek a táborok. A kékcédulás hadművelet után gyakorlatilag azonnal elkezdődött a Moszkvából diktált rendszer kiépítése. A mindent átszövő besúgóhálózat adta az információt ahhoz, hogy kiket kell bezárni. A történet iróniája, hogy Sztálin halála után Moszkvából szóltak le az elvtársak, hogy abba kellene hagyni a keménykedést. Ennek lett a következménye, hogy ’53-ban nem csak bezárták, de le is rombolták a tábort. Aki ma arra jár, az egyetlen helyreállított barakkot talál és egy őrtornyot. A könyvből tudható, hogy az egykori Barkóczy-birtokon létrehozott tábor ötven barakkból állt.
– Milyen szerkezetben lehet egy ilyen sokfelé ágazó és sokszínűen szürke története kötetbe foglalni?
– A könyv első része a ma ismert történeti dokumentációt, a „hátteret” adja, és a történészek számára is nélkülözhetetlen lesz a jövőben. A kötet második felében vallomások és visszaemlékezések – többek között Faludy-idézetek – kaptak helyet, s ez az, ami igazán árnyalttá és átélhetővé teszi a történetet. Szerepel az ’51-es sikeres szökés története, ami akkor azért volt fontos, mert a nyugatra kijuttatott információk lerántották a leplet a rendszerről. A könyvben vannak még névlisták, amiből megtudható, hogy hányan és mennyi időt töltöttek Recsken, és benne van a fogvatartók névsora és életrajza is. A kötet vége tulajdonképpen egy óriási, életrajzi adatokkal bővített névsor, amibe belekerült mindenki, akinek köze volt Recskhez.
– Bővülhet még a Recskre vonatkozó tudásunk?
– Apró részletek még nyilván kiderülhetnek, és fontos hangsúlyozni, hogy a kutatás a Magyarországon fellelhető források alapján zajlott. Arról csak halvány elképzeléseink lehetnek, hogy az egykori szovjet levéltárakban miféle anyagok lehetnek… ráadásul azt sem tudjuk, hogy az oroszok mit terveznek ezekkel a dokumentumhalmokkal kapcsolatban. Jelenleg ez a kötet a legteljesebb Recsk-anyag.
– Van olyasmi, amitől neked is összeszorult a gyomrod?
– Ilyesmit főleg a visszaemlékezések és vallomások között találtam, ahol feltárul a táboron belül működő besúgórendszer, és a következetes kegyetlenséggel végrehajtott válogatott kínzások sora. Ráadásul az, amit Recskről ma tudunk, nem csak Recskre igaz, hanem a többi táborra is: Kistarcsa, Tiszalök, Kazincbarcika… ugyanígy működött. Ma még nem nagyon él a köztudatban, hogy ez ugyanaz a rendszer, amit a szovjet Gulág-irodalomból ismerhetünk.
