Töttös Kata Szépség című kiállítása (3017.04.14. – 2017.05.12.) kArton Galéria
1054 Budapest, Alkotmány u.18.
Deák Csillag
Mi van a bőr mögött?
Szemmaszk, fátyol, bőr álarc, véres arc a szemem előtt. A test és látványa üzenőfal, mit látunk és mit fogadunk el természetesnek, mit nem, és kit tekintünk önmagával azonosnak (Eat me! 2015). Néhány képen domina stílus, latex és bőr (Három nővér, 2016). A nő, mint szuperhős, elhalványítja a Supermant és Batmant (Western, 2017).
Töttös adagolja a dózist, durranjon, aminek durrannia kell. A dogmák előtt nem kell fejet hajtani. De ami populáris, egy idő után olyan lesz, mint a popcorn, zörgetjük a zacskót, de hátrahagyjuk. Töttös nem akar az igazság és az erkölcs bajnoka lenni, miközben lerí a képekről, hogy figuráival szemben megértő, elfogadó, de mer távolságtartó is lenni. Nem enged a nyomásnak, ellenáll, jöjjön az kívülről, a kritika részéről, jöjjön az belülről, hogy meddig mehet el az ábrázolás szabadságában. Egyensúlyoz, de mindvégig ragaszkodik művészi identitásához, függetlenségéhez. Nem áll a divat zsoldjába, de nem tagadja, hogy hatással van rá a divat, a hipervilág, legyen az celeb vagy intellektuális közeg (Kékharisnya, 2016).
Nála az álarc hitvallás is, a macska időtlen időkbe vezet bennünket, a mitológiába, a szentségbe, a titok földjére. Wahorn Andrással készített közös rajzokat is látunk (Pihenő kandúr, 2017, Macska párnával, 2017). A nyers erőket is megidézi, az izmokat, magát a húst. Provokál is, a határokat keresi, túl a modernitáson, túl a posztmodernen, túl az avantgárdon és neoavantgárdon, meddig mehet el, mikortól találja szemben magát a tabuk falával, a közönség ízlésével, demagógiájával, a reflexszerű, zsigeri ellenállással. Vért ontat, de nem akarja senkinek sem a vérét (Sebzett lány III, 2016,).
A szenvedést, az emberi kiszolgáltatottságot, megaláztatást mutatja fel, a nő megalázását. Képeivel figyelmeztet is, hogy a művészet szabadságfoka sosem állandó, e téren ma is háború van. A trancsírozott nő, állat képe lehetne akár egy orvosi lexikon lapjáról való is, anatómia (Piros, 2016). Töttös ingerküszöböt érintő műveket hoz létre, miként is kapcsolódik össze a vér és az élet, a szenvedés és a megalázás, az ütés, a lövés, egy másik ember által ejtett seb. Az érzéki világunkhoz szól, mi van a bőr mögött, milyen a hús színe és formája, milyen az emberi test bőr nélkül? A karnevál idejét idézi meg maszkjaival, nem feltétlenül a dominát hívja elő (Maszkos macska II., 2017). Állat és ember összetartozását mutatja meg, a két élőlény misztériumát, a birkafej a bárányra utal, az áldozatra, közvetve Izsákra (Húspiac, 2015, Húsmustra, 2015). Apokrif művészeti corpusokat látunk, az ősi reflexek miként is élnek tovább bennünk, tudatalattinkban Mi igaz és mi nem, mi a hazug, tehetjük fel a kérdést önmagunkban a képeket látva. Kérdőjeleket rak ki képeire. Nincs odarajzolva, festve, odaírva sincs. A női fejet lefogó férfikéz megfestése tiltakozás is az alávetettség ellen (Hepi Valentine-Teljes erőből, 2015).
Művei ikonokként is felfoghatók, jelképek, az érzékiség boszorkánykonyhájába juthatunk el általuk. A fogyasztói világ áll szemben a metafizikai világfelfogással. Metafizika és valóság, a nő, mint világ, mint teremtőerő. A megújhodás szimbóluma is. Erős, határozott, már-már agresszív, az irányítást uraló, követelő és parancsoló nőtípusokat is látunk, a testiség bűvöletébe zárva. Töttös ironikusan láttatja a női gesztusokat, a kemény tekintetű, rámenős nőt. Belelát sok férfi lelkébe? Hiszen akár a nő, akár a férfi tekeri ujja közé a másikat, vagyis manipulálja a másikat, idővel megszűnik vagy megszűnhet a vakfolt, és tisztán lát az ember. Töttös felszámolja a régi attitűdöt, közhelyt, hogy mindig a nő engedelmeskedik, klasszikus feleség, aki a konyhában és az ágyban kiszolgálja a férfit. A nő alárendeltsége ellen szól.
Töttös a nő szexepiljét, kisugárzását hangsúlyozza, ezen keresztül a nő egyéniségét (Nő két hallal, 2017).
A képek között látunk brutált is, véres arcot, a küzdelem párharcának jegyeivel, de távol áll tőle az angyalarcú szépség sztereotípiája. Mindenik képén a nő új és újabb arcát keresi és mutatja fel. Képzelete gazdag és részleteiben is finoman kidolgozott. Töttös magát is megfesti, virtuóz módon. Lehet, hogy ő a mai szupernő? Titokzatos, divatos. Macska is. Ragadozó. Intelligens ragadozó, a természetfeletti erőkkel, a mágiával viaskodó lény, aki istennő is egyben, látja a szellemeket és a démonokat. És mint ahogy a kínai közmondás tartja, egész éjszaka a tetőkön járkál és holdsugarakra vadászik, majd észrevétlenül eltűnik, újabb kifürkészhetetlen útra vállalkozva
Kölüs Lajos
A giccs határán, smink nélkül és ecsettel
Töttös Kata kiállításán nem látunk kertitörpét, de táncoló sündisznót sem, látunk viszont macskát, finom túlzásokat, luxus higiéniát és otthont. Extázist is, sőt erőszakot, vérző női arcokat, sebeket, lövéshelyeket. Töttös megálljt tud parancsolni magának, a kísértésnek, hogy hiperrealisztikus festői látásmódját túlhajtsa. Bátran él a giccs azon tulajdonságával, hogy az eszközök egymásra halmozásával tölti ki a teret, érzékenységéből eredően is.
A női lét a XXI. században már nem azzal a kérdéssel küzd, hogy mi legyen, ha majd nagy lesz a lány, az akarat diadalát sugallják a reklámok, a bestsellerek, tv-sorozatok. Bármi és bárki lehet. Töttös képei egyszerre mesebeli világot idéznek, álmot és vágyat, és ezzel párhuzamosan az ódonság levegőjét is érezzük, ez nem csupán erotikus jelenség következménye, hanem az alkotó formai bravúrjából (litografikus elemek használatából, éles, részletező, részletgazdag látásmódjából, színek és fényhatások kontrasztjaiból, a látvány és a tér leszűkítéséből, váratlan fókuszváltásaiból) is következik.
Töttös képei tabu témákat érintenek (Sebzett lány II., III., 2016), a kéjes érzékiséget és kitárulkozást, a hedonizmust, a tárgyak fétisét, az anyagi gazdagságot, a mindmáig megoldatlan női szabadságot és függetlenséget, ideértve a szexuális függetlenséget is (Hepi Valentine – Teljes erőből, 2015). Képei az intimitás tereit és pillanatait, idilljeit ábrázolják, amelyekből sugárzik az arisztokratikus unalom és rezignáltság, az egzisztenciális passzivitás. Cukorfegyvert vesz a szájába az egyik figurája (Cukorpisztoly, 2015).
A cső nem befele fordul, hanem kifele. Nem robbanó cukor ez. Csak jelképes fenyegetés, fallikus erotika, a férfiak orális kényeztetésének látens motívuma, a konzumlét finomsága, puhasága, édessége. Női figurái státuszszimbólumok is, a társadalom tündöklő egyedeit jelenítik meg, dekorációk, teátrális extravaganciák hordozói, az élet császárnői lennének (Három nővér, 2016)?
A piac és a reklám hatásait látjuk, a fogyasztói világot és a túlfogyasztó embert, mintha maga is vallaná: Semmi sem tökéletes, ha nem csillog rajta álság (Umberto Eco: A tegnap szigete 2002). Töttös Kata képeinek nézőjét szembesíti a giccsszerű jelenségekkel, ezzel állásfoglalásra készteti (Western, 2017). Az értékek devalválódásának időszakában felmutatja az ízlés formálódását, változását.
Képi motívumai bonyolultak és asszociatívak, felszíneseknek, sablonosoknak látszódnak, mintha ily módon megkönnyítené a befogadás aktusát, hogy valami szép és csúf, meghökkentő, felháborító és ízléstelen. Csak a motívumok összetettségében rejlő titokzatos hatóerő fordítja figyelmünket a felszín mögé, a mögöttes értelemre, a testkeservekre (Húsmustra, 2015, Húspiac, 2015).
A női test és arc, mint állandó motívum és tárgy is előhozza a jelen nem lévő férfi nemet. Festészete informatív, képei kódolt információkat hordoznak mai világunkról (Órák óta nem eszem, 2014), amelyeket a nézőnek kell megfejteni, meglátni, felfedezni, hogy a motívumok miként vannak összekeverve, és miként formázzák meg, határolják le a reklám által az eklektikus, csillogó-villogó világot (Honor love, 2015).
Szinyei Merse Pál nyilatkozta hajdanán: … Elismerem, hogy ügyesek a nők, megvan az érzékük sokféle finomsághoz, de hiányzik belőlük a hím ős karaktere: az alkotó, a teremtő, nagy teljes erő, amivel egyedül lehet csak abszolút becsű művet alkotni (Pesti Napló I. melléklete, 1912. december 26.). Lehet fanyalogni Szinyei Merse mondatain, mai érvényességén, egy biztos, Töttös Kata teremtő erővel bír, az mer lenni, aki, független alkotó, a divat és a részletek, a vonzó nők, modellek, szupermodellek, a szépség világában eligazodó, önarcképét, figurái belső karakterét bátran és merészen megformáló művész. Nem tetszeleg a szépség oltárán, és nem esik áldozatul a szépségről vallott nézetei önkényének, tudja, hogy az embereket különbözőségük teszi széppé, és azt sem feledi, sőt ironikusan rá is játszik, hogy a szépség üzlet is, a szépségipar profitot termelő üzlete (Tóparti telefon, 2016).
Ha képei meg is osztják a nézőket, Töttös Katától senki sem vitathatja el az élet, a divatos élet iránti szeretetét. Festészete üde színfolt a kortárs képzőművészet, az ideál és másság, az örök fiatalságért vívott küzdelem palettáján.
