Szentendrén két köztéri installáció is látható lesz a nyáron a Bizottság-ligetben: a Ferenczy Múzeum tavaly nyilvános pályázatot hirdetett street art, public art, illetőleg köztéri szobrászati projektek időszaki megvalósítására. A két nyertes pályázóval, Borbás Péterrel és Szabó Ottóval beszélgettünk a júniustól 24-től látható műveikről.
Borbás Péter
Borbás Péter építész 2002 óta lakik Szentendrén és egy ideje már itt is dolgozik. Nem először vesz részt Szentendre fejlesztésében, ugyanis néhány éve az ő tervei alapján újult meg a szentendrei HÉV-aluljáró és már akkor is gondolkozott a környező rész alakításán; valamint tavaly a város rekonstrukciójának idején Jassó Sándorral volt egy nyertes pályázatuk, ekkor tükrös periszkópokat terveztek a város különböző pontjára.
A Bizottság-liget nemrég átalakult és a pályázaton nyertes egyik installációt Borbás Péter és felesége, Szentes Annamária tervezte.
A pályázat hívószavai az otthon és az otthontalanság voltak, és én mindenképp szerettem volna ezekre reflektálni, mert az én fejemben is sok koncepció van ezekkel kapcsolatban. Két pályázatot is beadtam, az egyiket egyedül, a másikat a feleségemmel. Az előbbivel nem nyertem: ott egy kétsejtű parasztházat vettem alapul, és az installáció egy döngöltföld falú épületkezdemény lett volna. Olyan lett volna, mintha valaki elkezdett volna építkezni, de valamiért félbemaradt volna a munka. Itt egy környezetbarát, ökologikus, de nem túl időálló anyagot választottam, és a koszorú szinten hagyott épület a három hónap alatt teljesen visszapusztult volna. Amikor ezt előadtam a vasárnapi vacsora közben a feleségemnek, akkor azt mondta, hogy ezt felejtsem el, mert senki nem fogja érteni, és hogy valami személyesebbet kellene csinálni.
Borbás Péter és Szentes Annamária elkezdtek gondolkozni egy közös ötleten és végül arra jutottak, hogy legyen egy enteriőr egy lámpával, két fotellel és egy kis asztallal, ami az otthon melegét idézi. Borbás Péter szerint viszont az otthonnal többnyire együtt jár a jólét is, ami szintén megjelenik ebben az installációban:
Mindezt szétrobbantva betettünk egy bevásárlókocsit is a szobába, ezt pedig időről időre feltöltjük alapvető élelmiszerekkel, amit az emberek vagy helyben megesznek, vagy elvisznek haza. Fontos volt az is számunkra, hogy azok is érzékeljék ezt az installácót, akik megállnak a liget mellett autóval a piros lámpánál; a járókelőknek pedig kedvük legyen odamenni, közelről megnézni, hogy mi van abban a bevásárlókocsiban. Annak örülnék a legjobban, ha ez a kosár gyakran kiürülne és gyakran újra kellene töltenünk.
Szabó Ottó
Szabó Ottó nyertes pályaművének alapélménye saját külföldi tartózkodásáig vezethető vissza. A Magyar Képzőművészeti Egyetem elvégzése után két évig Londonban élt és a Nemzeti Operánál volt díszletépítő. Bár jól érezte magát a londoni időszakban, az otthontalanság érzése állandó volt.
Ha nem vagy helyi vagy nem hosszú távra tervezel, akkor baromi nehéz megtalálni a helyed külföldön, még ha úgy is érkezel, hogy meg akarod váltani a világot. Kint tényleg sokszor habostorta az élet, lehet jól dolgozni meg jól keresni, de ettől még nem vagy igazán ott, és amikor hazajössz, akkor ezt hozod magaddal. Én egy munka miatt jöttem haza, a Győri Bábszínháznak kezdtem el dolgozni egy darab figuratervein és díszletén, és mivel ez nagyon aktív időszak volt, nem is igazán volt időm azon gondolkodni, hogy ez most jó, vagy rossz döntés volt-e. Egyszerre viszont azon kaptam magam, hogy vissza is rázódtam az itthoni valóságba.
Szabó Ottó szobra egy eltévedt űrhajóst ábrázol, akinél van egy hátizsák, egy bőrönd, kezében pedig egy térképet szorongat.
Mindenképpen egy emberi figurát szerettem volna megjeleníteni, és azzal, hogy egy űrhajósra esett a választásom az volt a célom, hogy tágítsuk a nézőpontot: ne csak egy külföldre szakadt magyart, vagy egy utazó európait lássunk bele a szoborba. A hangsúly a megérkezést kísérő tanácstalanságon van, azon az elveszettségen, tétovaságon, amit idegenben érzünk, akár hosszabb, akár rövidebb időt töltünk az otthontól távol.
Szabó Ottónak egyébként ez lesz az első köztéri szobra, ami hónapokon keresztül a szabadban áll majd, ez számára is új kihívást jelentett.
Első alkalommal kell igazán megfelelnem a nézői interakciónak. A szobornak legalább öt hónapig kell bírnia az igénybevételt és a környezeti hatásokat. Mivel egy figuráról van szó, az emberek, és főleg a gyerekek, valószínűleg nap mint nap meg fogják tapogatni, bele fognak csimpaszkodni. Mivel alapvetően fémmel dolgozom, ezúttal külön figyelnem kell arra, hogy ne legyenek benne olyan elemek, amik sérülést okozhatnának. Ezt eddig általában nem kellett szem előtt tartanom.
Szabó Ottó még nem tudja, hogy mi lesz a szobor sorsa a Bizottság-liget után, de szeretné, ha később is megtekinthető lenne.
