+ Tánc

Több mint százharminc tütüs táncos forgott a Margit-hídon

Balettrúdnak használták a Margit-híd korlátját a művészeti középiskolások a tánc világnapján. Később az is kiderült, kik kapják a táncszakma elismeréseit, nálunk böngészhetitek a listát.

Csak azok lepődtek a Margit-hídon a tütübe bújt táncosok tömegén, akik nem tudják, hogy ma van a tánc világnapja. A Pas-De-Bridge – Táncolj hídon! elnevezésű villámcsődület keretében ugyanis több mint százharminc tütüs táncos forgolódott a híd déli járdáján:  a Nemes Nagy Ágnes Művészeti Szakközépiskola, a Dózsa György Gimnázium és Táncművészeti Szakközépiskola és  a Bailart TáncStúdió diákjai lepték meg a járókelőket a tízperces akcióval, amelyet a Nemzeti Táncszínház és a Góbi Rita Társulat szervezett.

Nem sokkal a villámcsődület után Bozsik Yvette táncművész, az MTSZ elnökségének tagja tartott sajtótájékoztatót, amelyen az is kiderült, hogy kik kapják idén Magyar Táncszövetség szakmai díjait.  Az elismeréseket a szombat esti gálaesten adják át a díjazottaknak a Müpában.

A világnapot, mely a klasszikus balett óriásának tartott Jean-Georges Noverre (1727-1810) születésnapjához kötődik, 1983 óta minden évben április 29-én ünneplik.

Bozsik Yvette bejelentette:

  • az évad legjobb végzős növendéke klasszikus balett kategóriában Kovács Kristóf, a Magyar Táncművészeti Egyetem végzős hallgatója; modern-kortárstánc kategóriában Nier Janka, a Pécsi Művészeti Gimnázium és Szakgimnázium végzős növendéke; néptánc kategóriában pedig Sáfrán Balázs, a Magyar Táncművészeti Egyetem végzős hallgatója.
  • Az évad legjobb pályakezdő táncművésze modern-kortárstánc kategóriában Keresztes Patrik táncművész (Frenák Pál Társulat). Az évad legjobb férfi táncművésze klasszikus balett kategóriában Dmitry Timofeev (Magyar Nemzeti Balett), modern-kortárstánc kategóriában Emődi Attila (GG Tánc Eger), néptánc kategóriában Benedek Attila (Magyar Nemzeti Táncegyüttes, Vasas Művészegyüttes, Bányász Táncegyüttes).
  • Az évad legjobb női táncművésze klasszikus balett kategóriában Karina Sarkissova (Magyar Nemzeti Balett), modern-kortárstánc kategóriában Matuza Adrienn (Győri Balett), néptánc kategóriában Kriston Fruzsina (Duna Művészegyüttes).
  • Az évad legjobb alkotója Földi Béla táncművész, koreográfus, a Budapest Táncszínház igazgatója, művészeti vezetője, valamint Hégli Dusán táncművész, koreográfus, a pozsonyi Ifjú Szívek Táncszínház művészeti vezetője.
  • A táncművészetért díjat Ertl Péter táncművész, táncpedagógus, a Nemzeti Táncszínház ügyvezető igazgatója, A táncoktatásért díjat Végső Miklós táncművész, táncpedagógus, koreográfus, A tánctudományért díjat Hézső István tánctörténész, tánckritikus (Hollandia), az Életműdíjat pedig Stoller Antal koreográfus, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja veheti át.

A Magyar Táncművészek Szövetsége szakmai díjai mellett további elismeréseket is átadnak: az Imre Zoltán-díjat Pataki András táncművész, a Szegedi Kortárs Balett igazgatója, az Ifj. Nagy Zoltán Alapítvány díjait pedig Pretzer Zsuzsanna, a Magyar Táncművészeti Egyetem hallgatója és Oláh Zoltán balettművész kapja meg.

A tánc világnapja alkalmából flashmob a Margit hídon 2017. április 29-én. MTI Fotó: Marjai János

A gálaesten emellett a Nemzeti Táncszínház által kezelt Fülöp Viktor-ösztöndíjakat is.

Az Embeti Erőforrások Minisztériuma pedig azzal hírrel örvendeztette meg a szakmát, hogy bejelentették: a kormány kiterjesztette a táncművészeti életjáradékot, a Nemzeti Kulturális Alapon keresztül új programot indított a magyarországi táncművészet fiatal alkotói számára, és nőtt a táncművészeti programok támogatása is.

A 2013-ban bevezetett életjáradék eddig a Magyar Nemzeti Balett, a Győri Balett, a Pécsi Balett és a Szegedi Kortárs Balett tagjait érintette, január 1-jétől további négy, nemzeti minősítésű társulat tagjaira is kiterjed. Mindazokra, akik a Magyar Állami Népi Együttes, Magyar Nemzeti Táncegyüttes, Duna Művészegyüttes és a Budapesti Operettszínház társulatában vagy ezek jogelődjeinél összesen legalább 25 éven át magántáncosi vagy tánckari tevékenységet főfoglalkozásszerűen folytattak.

A nemzeti vagy kiemelt előadó-művészeti szervezetnek nem minősülő balett- és táncegyüttesek működését és programját és a határon túli professzionális táncegyüttesek programját 277 millió forinttal pályázati úton támogatja a minisztérium, a keret 22,8 millió forinttal emelkedett az előző évihez képest.

Az NKA Táncművészeti Kollégiuma által meghirdetett pályázati források 173 millió forintra nőttek a tavalyi 122,8 millió forintról. Ebből új produkciók létrehozása, forgalmazása, külföldi vendégművészek, szakemberek fogadása, szakmai utak finanszírozása, valamint produkciók felújítása támogatható.

Emellett az NKA Kulturális Fesztiválok Kollégiuma által meghirdetett pályázat útján, amelyből kulturális, művészeti fesztiválokat támogatnak, a táncfesztiválok három évre szóló támogatásban részesülnek 69 millió forint összegben. Az idei táncművészeti fesztiválok további 10 millió forint támogatást nyernek a rendelkezésre álló előirányzatból.

 

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top