Nem lehet eleget beszélni azokról a jelenségekről, amik sajnos ma is itt vannak az életünkben, és ha felerősödnek, oda vezethetnek, ahová Radnóti idejében vezettek.
Radnóti Miklós halálának hetvenedik évfordulója és a Holokauszt-emlékév alkalmából egyedi művészeti estet alkotott Dés András, Dés László, Fullajtár Andrea, Lukács Miklós és Mácsai Pál. Nem hagyományos értelemben vett irodalmi estről van szó: vers, próza és zene egyedi párbeszéde ez a produkció, amelyet a művészeti ágak átjárhatósága, a fellépő művészek utánozhatatlan előadásmódja tesz különlegessé. A zenei improvizációk folytonosan reflektálnak a prózában, versben elhangzott gondolatokra, így költészet és zene között rendkívül izgalmas párbeszéd alakul ki.
Az esten Radnóti Miklós versein, naplórészleteken, korabeli dokumentumokon kívül kortársainak versei, írásai is szerepelnek – mind olyanok, amelyek kapcsolódnak Radnóti életéhez, munkásságához és korához, és van a mához szóló üzenetük is. A produkció kapcsán Dés Lászlóval beszélgettünk.
– Hogyan jött létre a Nem tudhatom – Radnóti és korunk című előadás?
– Geszti Margittal, a zenés irodalmi produkcióinkat menedzselő Sonatina igazgatójával többször beszéltünk egy Radnóti-est létrehozásáról, és ebben partnerre találtunk az Óbudai Kulturális Központban. Mivel 2014-ben szerettek volna velem egy irodalmi-zenei műsort, és éppen Radnóti-évforduló volt, nagy lelkesedéssel fogadták az ötletet. Furcsának tűnhet, hogy engem, egy muzsikust kértek fel, hogy hozzak létre egy Radnóti-estet, de tudták, hogy szoros és régi keletű irodalmi kötődésem van. Esterházy Péterrel kezdődött 1991-ben, aztán felerősödött, amikor négy íróval, vele, Parti Nagy Lajossal, Spiró Györggyel és Závada Pállal megcsináltuk a Szó és Zenét. Úgy gondoltuk, hogy komoly kondíciókkal megszülethet a Radnóti-est, így összeállítottam a csapatot. A zenekar Lukács Miklós cimbalmosból, Dés András ütőhangszeresből és belőlem áll, a szövegek tolmácsolására pedig Fullajtár Andreát és Mácsai Pált kértem fel.
A következő lépés az volt, hogy megkerestem a Radnóti Miklós élete és költészete című nagyszerű monográfia szerzőjét, Ferencz Győzőt, aki mindent tud Radnótiról, és megkértem, hogy – a születésétől a haláláig – küldjön róla anyagot. Küldött is egy hatalmas, négy-öt órára való szöveget, amiből elkezdtem szerkeszteni az estet. Amikor már körülbelül másfél órányira szűkítettem, összeültünk Mácsai Palival, és még húztunk belőle, mert szerettük volna, ha a zenével együtt nem több, mint egy és háromnegyed óra. Végül sikerült egy olyan százperces estet összeállítani, amiből nagyon erős képet kap az, akit érdekel, hogyan meneteltette Radnótit a sorsa a halál felé, fiatalon.
Kihagytuk a gyerekkorát, a halva született ikertestvérét, illetve a mamája halálát, amik a személyisége alakulásában nagyon fontosak voltak, de képtelenség lett volna mindent belevenni az estbe. Úgy gondoltuk, hogy a kevesebb több. Ezen kívül arra koncentráltunk, hogy megmutassuk: vannak bizonyos átfedések az akkori és a mostani kor között. Ezért is nem Radnóti és kora a címe, hanem Radnóti és korunk. Nem lehet eleget beszélni azokról a jelenségekről, amik sajnos ma is itt vannak az életünkben, és ha felerősödnek, oda vezethetnek, ahová Radnóti idejében vezettek.
– A közönség többi tagjával együtt torokszorító átfedéseket éreztem; döbbent csend volt a nézőtéren. Mindig ezt tapasztaljátok?
– Igen, mindig azt tapasztaljuk, hogy megáll a levegő. Nagyon erős drámai felütéssel, a – nem tudok másképp fogalmazni – Radnóti maradványairól felvett abdai jegyzőkönyvvel kezdődik az egész, és onnantól hiába megyünk vissza egy picit oldásként a Fannival való megismerkedéséhez, a Luxembourg-kert csókolózó párjaihoz és a dunai, körúti konflisozás Vas István-féle gyönyörű emlékéhez, nincs feloldás. Azt is szerettük volna megmutatni, hogy ennek az embernek nem csak halála volt, hanem élete is. Nem sok humoros, ironikus rész van a szövegekben, de azért van, és Mácsai ezeket nagyon jól hangsúlyozza, de a közönség valóban rögtön az elején megdermed, és úgy is marad, hiszen Radnóti egész felnőtt élete a szörnyű fasizálódásban telt.
– Az est zenei részében mennyi az improvizáció és mennyi az előre kottázott elem?
– A legeslegutolsó rövid zenét kivéve, ahol már csak egy nagyon szerény, de drámai dolgot akartunk csinálni, minden improvizáció. Csak az irányok vannak meg, esetenként bizonyos harmóniamenetek, esetenként még azok sem. Ezért sem tudjuk megunni, pedig hál’ istennek, sokszor játsszuk. 2014-ben, amikor az első előadást megcsináltuk az Óbudai Kulturális Központban, nem gondoltam volna, hogy Radnóti ilyen hívószó tud lenni. Nagyon örülök neki.
- ,,Megrázó tapasztalat, ahogy az előadás szövegének egyre több része markol a gyomromba az aktualitás fájdalmával. Ennek ellenére, vagy éppen ezért gondolom azt, hogy nagyon fontos előadás ez. Katartikus élmény, nem csak a nézőknek, de nekünk résztvevőknek is, minden alkalommal, újra és újra.”
Dés András
– A Katona József Színházban május 10-én adjátok elő az évad utolsó Radnóti-estjét. Mi lesz az előadás további sorsa?
– Nem tudjuk előre, ez mindig az igényektől függ. Egyszer csak egyeztetünk a Katonával, és betesznek egy pár előadást, illetve vidékre is megyünk, ha hívnak bennünket, mert nagyon fontosnak tartjuk ezt az estet. Mácsai Pali is, aki amúgy rettenetesen elfoglalt mint igazgató, mint színész, egyszerűen erkölcsi kötelességének tartja, hogy ezt előadjuk. De ha májustól nem lenne több előadás, akkor is úgy gondolnám, hogy megérte megcsinálni, hiszen két évig szinte repertoárszerűen játszottuk a Katona József Színházban, és sok vidéki városban is megfordultunk vele. A Müpában felvették az estet, és reméljük, majd valamikor le is adják. Az igazi vágyunk az volt, hogy összevont irodalomóra legyen belőle. A hossza épp akkora, hogy akár középiskolában, akár egyetemen kitesz egy dupla irodalomórát, amikor levetíthetik az előadást, és utána beszélgethetnek róla. Talán egyszer olyan idők járnak majd, amikor DVD lehet belőle.
– Szó és Zene nem lesz többé, de a három zenész, te, András fiad és Barcza Horváth József, illetve a három író, Parti nagy Lajos, Spiró György és Závada Pál együtt maradt.
– Péter halála után Össz-Hangra változtattuk az est címét, mert úgy érzetük, hogy nélküle ugyanazon a címen már nem tudjuk csinálni. Viszont ragaszkodtunk hozzá és tarjuk is, hogy minden esten mindannyian Esterházytól is olvasunk szövegeket, tehát ő ott van velünk. Mindig mást olvasunk fel tőle, ha még sok estünk lesz, végigmegyünk az Esterházy-életművön.
– Te döntöd el, hogy éppen mit olvastok fel tőle?
– Bekérem a szövegeket, de nem azért, hogy ellenőrizzem őket, hanem azért, hogy meg tudjam szerkeszteni a műsort. Az estekkel mindig van dramaturgiai munka, fontos az anyagok hossza, a sorrend, el kell döntenem, hogy mi mi után következzen. Két részben adjuk, a négy író nagyon hosszú lenne egyben. Azért ezek sem könnyű prózai szövegek, sőt időnként nagyon is nehezek. Vigyázni kell az időkre, nem szabad a közönség figyelmét elveszíteni, engedni, hogy lanyhuljon.
– Budapesti otthont a Katona József Színház adott az Össz-Hangnak. Vidékre is mentek vele?
– Ha hívnak, igen, de ezzel a névsorral nagyon nehéz vidékre menni. Egyszerűen nem mernek minket meghívni az intézményvezetők, mert ,,rájuk van szólva”.
– Mit mondanak, amikor megkérdezitek őket?
– Akit ismerek, megmondja őszintén, hogy nem lehet. Volt, aki könyörgött, hogy ne hozzam ilyen helyzetbe, mert persze, hogy meghívná az estet, de higgyem el, hogy nem teheti; a múltkor Kulka János is benne volt valamiben, és behívták az önkormányzatba azzal, hogy kirúgják, ha még egyszer előfordul ilyen. Nem normális világban élünk. A hetvenes évek közepétől járom az országot profi muzsikusként, és ilyet soha nem tapasztaltam. Elő nem fordult, hogy valakit ne hívhattak volna meg. 2010 óta teljesen megváltozott ez az ország, egyre jobban beborul. Most már olyan dolgok is megtörténnek, amiket még egy-két évvel ezelőtt sem tudtuk volna elképzelni. Minden a hatalom kezében van, a fékek, az ellensúlyok, az önkormányzatok, a média, egyedül a civileket nem tudták még egészen megtörni. Nem véletlenül szálltak rájuk. Szörnyű, amit a Norvég Alappal műveltek, aztán most Sorost mint valami világuralmi igazgatót állítják be, aki repülővel hozza ide a tüntetőket. Abszurd. Még szörnyűbb, hogy az emberek jó része benyalja ezeket a képtelen hazugságokat, és sikerül teljesen megbolondítani, gyűlöletgóccá tenni az országot.
– Milyen új produkciókat láthatunk tőled?
– Nemrég mutatták be a Pál utcai fiúkat a Vígszínházban, az nagy munka volt, most pedig egy hatalmas munka végét járom: az Operaháznak írok egy kétfelvonásos balettdrámát.
– Azt már évek óta írod, nem?
– De. Az is vesszőfutás volt. 2010-ben kért fel Keveházi Gábor akkori balettigazgató, hogy írjam meg a Vágy villamosa című Tennessee Williams-darab balettváltozatát, Venekei Marianna koreográfussal. Bele is kezdtem, de 2010-ben kormányváltás történt, és beindult az őrület, egy abszurd színjáték, aminek az lett a vége, hogy Keveházit is kirúgták. Az új vezetőség nem tartott igényt a darabra, aztán végül Ókovács Szilveszter megrendelte újra. Mondtam, hogy nagyon szívesen folytatom, de már a Pál utcain dolgozom, meg kell várni, hogy azt befejezzem. A Vágy villamosát június 17-én mutatjuk be. És utána természetesen jön a következő munka. Tizenöt-húsz évre vannak terveim.
Dés Lászlóval és András fiával, illetve Závada Pállal és fiával, Péterrel május 14-én a Zsidó Művészeti Napok Apáról fiúra – L’dor Va’dor című műsorában is találkozhat a közönség.
- Lásd még:
