Az Élet és Irodalom új számát a kulturális cikkek rövid részleteivel ajánljuk.
FEUILLETON
Radics Viktória: A sérült könyvtest
Az esszé Nádas Péter A Biblia című, ötven éve megjelent első kötetéről szól.
„Húszéves volt Nádas Péter, amikor 1962 karácsonyának másnapján a címadó elbeszélést befejezte. Nyomtatásban csak három év múlva jelent meg az Új Írásban, a könyvre pedig még két évet kellett várni. Nem fogott rajta az elmúlt ötven év, minden mondata él ma is, A Biblia nemhogy kimerült volna az oeuvre súlya alatt, ellenben feldúsult, hiszen a későbbi művek megannyi motívuma és problémája eredetére talál benne.
A Biblia mestermunka, összetett mű, a kompozíciója, a ritmusa, a tenzióval való gazdálkodása hibátlan. A kézírás még nem kiírt, a professzionalizmus hiánya azonban erénnyé fordult át: a tehetségé a szó. Vakmerőség volt ilyen „nagy” címet adni a debütáns darabnak, a kockadobás azonban sikerült, a tizenhat pörgő fejezet tartja a tétet. Mint Van Gogh bibliája a nevezetes festményen, úgy marad meg a szóban forgó Szent Biblia is a szavakkal írt képen, a tanyasi konyhaasztal sarkán, hogy majd visszakerüljön a házioltárra, a fehér terítővel letakart sublótra, a sztaniolkeretbe foglalt szentkép meg a Rákosi asztaláról származó narancs mellé.”
KÖVETÉSI TÁVOLSÁG
Károlyi Csaba: „Lát múltba-jövőbe”
Kritika Nádasdy Ádám Nyírj a hajamba című új verseskötetéről:
„Az öregségtematika szempontjából kiemelkedik a Géher István emlékére írott gyászvers, a Majd csak nagyon sokára. (A vége így szól: „Az élet legyen lassú és finom. / Ugyanott mindig, mindig ugyanazt. / Zátony. Utolsó pillér egy folyóban. / Majd csak nagyon sokára süllyed el.”) Ez az ötödik darab a kötetben. A másik kiemelkedő öreg-költemény viszont hátulról az ötödik: a Réz Pál 85. születésnapjára készített, eredetileg folyamatos prózai szövegként közreadott írás, mely annak idején nyolc másik szerző szösszenetével együtt jelent meg (Kell az öreg). (Ennek vége így szól: „Hetyke vitákat, sértődékeny gyermeki harcot / hányszor helyrerakott! Buta lurkók. // Hadd köszönöm meg. / Mert széllel-röpülő elméjű mindig az ifjú, / míg ha az agg ott van köztünk, lát múltba-jövőbe, / s tudja, miként lesz mindnyájunk számára a legjobb.”) Ünnepi cikként jött le az ÉS-ben e furcsa remeklés. Én rendeltem a cikket. Hát, nagyon érdekesen szólt. Később láttam: a prózasorokban mennyi a játék! Hexameterben volt a szöveg, bár senkise kérte. Régtől hálás volt Réz úrnak a lágyszavu költő.”
KETTEN EGY ÚJ KÖNYVRŐL
Balla Zsófia Más ünnepek című verseskötetét két kritika elemzi.
Deczki Sarolta: Kék órán
„A szerző hét éve jelentkezett utoljára kötettel, így feltételezhető (a vers keletkezésének dátuma ugyanis nagyon ritkán van feltüntetve), hogy az elmúlt évek termését tartalmazza a nem is oly vékony, kilenc ciklusból álló verseskönyv. Más ünnepek a címe, mint ahogyan az egyik ciklusnak is, melyből kiderül, hogy mire utal a „más” szó: a szülővárosra, Kolozsvárra. Ahogyan a Képeslap című versben is olvashatjuk: „Ez más tél. Más ünnepek. Másfajta illatok / hűtik a kemény fagyot.” De nem csak Kolozsvár más, hanem a már húsz éve otthonul szolgáló Budapest is, ahogyan egy másik versben írja a szerző: „Nem lettem pesti, csak egy itt-lakó / kolozsvári. Budapestet úgy értem el / zihálva, hogy majd magához ölel. / De karolása csak egy tangóra jó” (Nem lettem pesti). A másság tehát alapvető létállapota a két városhoz is erős szálakkal kötődő lírai énnek. S talán ez a perspektíva, a máshogyan- és máshonnan-látás képessége is hozzájárul ahhoz, hogy a versek egyszerűen, tömören, ám megrázó erővel fejezik ki az emberi létezés elemi, testi-lelki tapasztalatait. „
Láng Zsolt: Ahogyan
„A haza hely, ahol élni jó? Ahol otthonra lelünk? Igen, ahol otthonra lelhetünk, tehát keresnünk kell, megtalálnunk, megértenünk, határait megismernünk, talán szeretnünk is. Vágyódni utána mindenképp. Vágyódásunk nem nosztalgikus, nem is letargikus, nem is melodramatikus; csalásmentes. Mit jelent a hazatalálás? Balla Zsófia egykori, sokszor idézett aforizmája: „ahogyan élek, az a hazám” ebben a kötetben úgy módosulhatna: ahogyan keresem, az a hazám. Továbbgondolható, elemezhető, követhető itineráriumként ábrázolt keresés. Érdemes fejezetenként sorra venni állomásait. Érdemes a megadott sorrendben haladni, egyik állomást a másikhoz kötni. Filozofikus költészet ez, érzéki tárgyiasságban megtestesülve. A megtestesülés kifejezés teológiai értelme is illik ide: az értelmezés nem zárja be az értelmezőt, sohasem csukott, sohasem labirintikus, mint a titkot középpontjukban rejtő mítoszok. Egyetlen szókapcsolat vagy váratlan rím bármikor szét tudja dobni az előreláthatót.”
VERS
A héten Géczi János, Győri László és Hegedűs Ágota versei olvashatók az ÉS-ben.
Az alábbiakban Győri László versét adjuk itt is közre:
Párhuzamok
Tizenkilenc éves vagyok.
Nem lettem csoda. S nem sajog.
Huszonhat esztendős vagyok.
Élek, ágyamban szunnyadok.
„Harminckét évem elszelelt.”
Észre se vettem, hogy letelt.
Már negyvenkét éves vagyok.
Élek, új élőt ringatok.
Ötvenhárom éves vagyok.
Nem hordok ezüst sisakot.
Meghalt, és máris utcanév.
Számolatlan jön évre év.
Egy szál ember a hold szivén.
Gyullad a kerek esti fény.
Egyetlen árnyékot vetek.
Döndül a hold, a szívetek.
PRÓZA
A héten Horváth László Imre, Térey János és Rédl Zora szépprózáját közli a lap, a Tárcatár rovatban pedig Kácsor Zsolt írását.
Részlet Térey János: „Mire gondolsz, forradalomra?” című prózájából:
„Nyilvánvaló, hogy lappangó, városi terroristasejt leszünk, nem iszlám fundamentalisták és nem is megélhetési rablóbanda a Nyolckerből, hanem az eredetihez híven olyan kiugrott egyetemisták, akik a megélhetés és a társadalomba való beilleszkedés várhatóan lealázó kompromisszumaitól és a torz világrendtől undorodva erőszakolnak meg apácákat, gyilkolnak ártatlan polgárokat és gyújtanak föl városokat. Hm. Fennkölt elveket egyedül a csapat főnöke kerget, azaz én, Karl Moor – de még én is csak szóban, csak néha, és a végkifejletet leszámítva teljesen hiába. Bestiális, fiatal állatok, lázadozunk. A generációk közötti párbeszéd lehetetlen. A hatalommal való szembefordulás viszont kötelező.”
SZÍNHÁZ
Herczog Noémi: Megállt az idő
A színikritika a budapesti Katona József Színház Hóhérok című előadásáról szól:
„A Guardian újságírója szerint az új McDonagh-darab legnagyobb erénye a hatvanas évek atmoszférájának újrateremtése, tehát valamifajta nosztalgia kielégítése: ezt támasztja alá a Gothár Péter maga tervezte korhű díszlet és a jelmeztervezővel készült interjú alapján az angol hatvanas évekből kiinduló jelmezek, a teljes látványvilág is. Csakhogy ez az atmoszféra a magyar nézőnek ismeretlen, vagy egészen mást jelent.”
HANGOSKÖNYV
Ruff Borbála: Csak semmi hol nem volt
A kritika A kétbalkezes varázsló című, Békés Pál művéből készült hangoskönyvről szól.
„Az impulzív előadásmódnak köszönhetően a gyerek hallgató számára a mese szövetébe simulnak az olyan ismeretlen, korhoz kötött kifejezések, mint a szanálás vagy a körzeti, de még a népgazdaságilag hasznosítható hétfejű sárkány jelzője sem okoz értetlenséget. Nekünk azonban mondanak valamit, mert velük emlékezünk. A kétbalkezes varázsló megírásának koráig vezetnek vissza, vagy még régebbi időkig.”
ZENE
Végső Zoltán Marc Ribot és a Ceramic Dog, valamint a Joe Lovano Quartet koncertjéről írt kritikát:
„A mainstreamnek, a klasszikus hangütésnek ma nincs üzenete, azt valahol tényleg az avantgárdban kell keresnünk. Marc Ribot és Joe Lovano a jazz két végpontjáról érkeztek, egyikük a jövőbe, másikuk a múltba tekint, és hát sajnos egyértelmű a két koncert után, hogy itt bizony vége az együttélésnek, valami lassan teljesen elmúlik. De legalább szépen emlékezhetünk rá.”
Mindez és még sok jó írás olvasható az eheti Élet és Irodalomban.
Az ÉS elérhető online is: www.es.hu
