+ Tudomány

A szuperkrumpli kibírja a Marson uralkodó időjárási körülményeket

Nemcsak arról van szó, hogy burgonyát termeljünk a Marson, hanem arról is, hogy olyan burgonyát találjunk, amely a Föld megművelhetetlen területein is megállja a helyét.

Sikerült krumplit növeszteni a Marson uralkodó kegyetlen körülményeket szimuláló limai laboratóriumban.

A perui száraz, sivatagos talajban és rideg, szén-dioxidban dús környezetben sikerült növekedésre bírni a növényt.

Bár még korai szakaszban van a fejlődés, a perui nemzetközi burgonyaközpont (CIP) kutatói szerint a kezdeti eredmények alapján bízni lehet abban, hogy egy napon burgonyát lehet szedni olyan kegyetlen körülmények között, mint amilyenek a Marson jellemzőek. Az eredményekből pedig nemcsak a jövő Mars-missziói profitálhatnak, hanem a Föld olyan száraz régiói is, melyeken már érződnek a klímaváltozás hatásai.

Nemcsak arról van szó, hogy burgonyát termeljünk a Marson, hanem arról is, hogy olyan burgonyát találjunk, amely a Föld megművelhetetlen területein is megállja a helyét

Julio Valdivia

– mondta Julio Valdivia, a Perui Műszaki és Mérnöki Egyetem asztrobiológusa, aki az amerikai űrkutatási hivatallal (NASA) közösen dolgozik a projekten.

A kutatás 2016-ban kezdődött, egy évvel a Mentőexpedíció című hollywoodi film bemutatása után, amelyben egy a Marson rekedt asztronauta kikísérletezi, hogyan lehet burgonyát növeszteni a vörös bolygón.

A perui szakértők Mars-szimulátort építettek: ebben fagyos, nulla Celsius-fok alatti hőmérséklet és magas széndioxid-koncentráció uralkodik, a légnyomás a Föld hatezer méteres csúcsán lévőnek felel meg, a fényviszonyok a marsi nappal és éjszaka változását imitálja.
Bár a NASA központjától nagy távolságra található, Peru mégis igazán alkalmas a kutatásra. A háziasított burgonya ugyanis az Andokban lévő Titicaca-tó közeléből származik, itt termesztették először 7000 évvel ezelőtt. Több mint négyezer variációja létezik Peruban, Bolíviában és Ecuadorban, ahol még a hideg, terméketlen földben is kihajt.

A tudósok a Pampas de la Joya magas sótartalmú, a Marséhoz leginkább hasonlító talajából mintegy 700 kilogrammot szállítottak a limai központba, ebbe 65 krumplifajtát ültettek el, majd vártak. Végül mindössze négy kelt ki.

Második lépésként a legerősebb változatokat a szimulátor még szélsőségesebb körülményei között ültették el, a talajt zúzott sziklára és tápanyagoldatra cserélték – a Marsnak ugyanis nincs szerves termőföldje.

Kamerákkal folyamatosan figyelték a rügyek fejlődését. A „győztes” krumplivariáció a Unique (páratlan) nevet viseli.

Ez egy szuperkrumpli, amely kibírja a magas széndioxid-koncentrációt és a fagyos hőmérsékleteket

– mondta Valdivia.

Következő lépésként a kutatók három újabb szimulátort építenek abban a reményben, hogy szélesíthetik az eredményes variációk kínálatát. Növelni fogják a széndioxid-koncentrációt is, hogy még jobban imitálják a Mars légkörét.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top