x

Czóbel körül legalább annyi még a titok, mint amennyit eddig feltártunk – interjú Barki Gergellyel

Czóbel Béla szentendre

A szentendrei Czóbel Múzeum állandóan változó állandó kiállítása április 1-én nyílik újra. Barki Gergelyt, a kiállítás kurátorát nem csak Czóbelről, nem csak a kiállítás újdonságairól faggattuk.

A Czóbel Múzeum újranyitásakor te rendezted az állandó – állandóan változónak szánt – kiállítást, aminek az újrarendezésében is részt vállalsz.

– Már az állandó kiállítás újrarendezésekor úgy gondoltam, hogy az csakis akkor lehet izgalmas, ha mozgásban tartjuk, hiszen van mit megmutatni a Czóbel életműből. Tulajdonképpen már évekre előre megvan a koncepció, tudjuk, hogy mit lehet változtatni az évenkénti cserék alkalmával.

Művészettörténészként nyilván tudtad, hogy Czóbel Béla kicsoda-micsoda, mikor alakult ki a közelebbi viszony az életművel?

– 2006-ban a Nemzeti Galériában rendeztük a Magyar Vadak-kiállítást, ahol nagyjából le voltak osztva a szerepek, és Czóbel eredetileg nem az enyém volt, hanem Rockenbauer Zoltán foglalkozott vele. Viszont Szűcs György, a katalógus szerkesztőjeként azzal bízott meg, hogy írjak a kiállításon szereplő fauve portrékról. Azt a tanulmányt, egészen véletlenül Czóbellel kezdtem, és beleragadtam a témába. Elképesztően sok kikutatatlan kérdéssel és sok-sok korábban leírt tévedéssel találtam szembe magamat. Úgy éreztem, hogy jó alkalom ez a kiállítás arra, hogy ezeket a dolgokat helyre tegyük. Egyre mélyebbre ástam magam, és végül a teljes szöveg csak Czóbellel foglakozott. Ennek eredményeként végül „enyém” lett Czóbel is. A tanulmány kifejezetten a Czóbel portrékkal foglalkozott és ezen keresztül egy korábban ismeretlen fauve-Czóbel bontakozott ki.

Beleragadtál?

– A kutatás közben rengeteg új csapás nyílt meg, végigjáratlan utak és kinyomozatlan végű ösvények tömkelegével találkoztam. Közben sikerült előkeríteni néhány elveszettnek hitt művét és arra is rá kellett döbbennem, hogy Czóbel sokkal erősebb festő és markánsabb személyiség volt, mint ahogy azt korábban gondoltam. Nekem, aki egyébkor behatóan foglalkozom Berény Róberttel, el kellett, hogy ismerjem Czóbel sok szempontból jelentősebb festő, mint Berény.

…?

– Czóbel tényleg ott volt az élmezőnyben, tényleg a nemzetközi figyelem központjába került, hiszen együtt állított ki a francia fauve-okkal, és nyomot hagyott a párizsi modernizmus alakulásában is, még akkor is, ha ez az intenzív jelenlét alig néhány évre korlátozódott. Ez az egész azért is izgalmas volt számomra, mert ebből szinte semmit nem láttunk korábban, a művek nagy részét nem ismerhettük. A dokumentumok megtalálása legalább annyira izgalmas, mint a festmények utáni nyomozás volt. A budapesti kiállítás után a tanulmányok megjelentek angolul és franciául is, aminek hatására több, korábban ismeretlen szálon lehetett tovább haladni más külföldi kutatók bevonásával is. A kutatás a mai napig tart, és sorban kerülnek elő olyan képek és dokumentumok, melyekről korábban azt sem tudtuk, hogy léteznek. Most úgy látom, hogy ameddig élek, „kitart” a Czóbel iránti kíváncsiságom, mert az eltűnt és az előkerülő képek arányából úgy gondolom, hogy nem fogy el a felfedezni való.

A fauve-Czóbel iránti lelkesedésed mennyire vonatkoztatható a teljes életműre?

– Ahogy egyre mélyebbre ástam magam, azt vettem észre, hogy ő a kevés magyar festők egyike, akinek nem csak egy erős periódusa volt, hanem élete végéig markáns alkotó tudott maradni. Persze, lehet kritizálni, hogy az utolsó két-három évtizedben már egyáltalán nem avantgárd. De ezt tudomásul véve is úgy érzem, hogy akkor sem erőtlenedtek el a képei. A 2014-es, Malomban rendezett kiállítás kapcsán túl kellett mennem a fauve korszakon. Ebben már szerepelt az első világháború alatti holland emigráció és a berlini időszak is. A berlini időszakból – 1919-és1925 között – korábban kevés képet ismertünk, és ezek hátteréről is alig tudtunk valamit. Itt is hihetetlen források és ismeretlen festmények jöttek elő, a berlini hat évben hasonlóan karakteresen „primitív” tudott maradni, mint korábban. Kevés olyan festőnk van, aki valóban mert ennyire bátran alkotni, és ilyen brutálisan őszinte, erős képeket festeni. A berlini képek zöme is máig lappang, de sokat ismerünk… legalább fekete-fehér fényképekről.

Czóbel mennyire lehet nemzetközi jelentőségű?

– Czóbel festményeket őriznek német és francia múzeumokban is, amíg élt, addig valamelyest többet foglalkoztak vele, de halála után kikopott a figyelem középpontjából. Az eddigi kiállításaink szerintem sokat javítottak a helyzeten, de továbbra is fontos szerepünk lehet abban, hogy Czóbelt újra megismerjék a nagyvilágban. Rippl-Rónai mellett Czóbel a másik olyan festőnk, aki nemzetközileg jegyzett magán és közgyűjteményekben is előfordul. Például R. Stanley Johnson, Chicago-ban élő gyűjtő és galerista, már Czóbel életében elkezdte műveit gyűjteni. Ő arra számított, hogy Czóbelnek – főleg halála után – lehet esélye a nemzetközi hírnévre, a berobbanásra. Erre spekulált. Persze mindehhez szükséges lenne egy mértékadó nagymonográfia is… amit biztosan nem én fogok megírni.

Hanem?

– Bízom a fiatalokban. Czóbel kapcsán sok mindent sikerült előásnom, de azt gondolom, hogy egy nagy könyvhöz kell egy évtizednyi intenzív kutatás, ami felöleli Franciaországot, Belgiumot, Hollandiát, Németországot. Az életmű jelentős része külföldön van és lappang. Én szívesen kiveszem a részem a további kutatásokból, de nekem ott van még Berény is.

Ha már Berény Róbert, aki a festészet mellett találmányokat jegyzett, vonósnégyeseket írt, pszichoanalízissel foglalkozott, díszleteket tervezett, stb., és ennek megfelelően kiterjedt kapcsolati hálóval rendelkezett… Mi a helyzet Czóbellel?

– Czóbel, ha megfigyeljük, végig egy vonalon maradt, míg Berény festészetben és grafikában is sokszínű volt. Czóbelt a festészeten kívül nem sok minden érdekelte, viszont a festők közül rengeteggel kapcsolatban állt. Nem lehetett könnyű ember, és nem nagyon tudom elképzelni, hogy igazán mély barátságokat ápolt volna… A pályája elején kapcsolatban állt a francia festők mellett költőkkel és egyéb entellüktelekkel, valamint galériásokkal, gyűjtőkkel, köztük több orvossal is. Volt például egy orosz fogorvos, egy bizonyos Krichevsky, akinek eladta az egyik legjobb fauve aktját. Ma ez sincs meg. Thomas Mann sógorával – aki 1905-ben megvette az összes kiállított (ma elveszett) képét – szintén kapcsolatban állt. Czóbel kapcsolati hálójának csak a töredékét ismerjük, pedig ezek elképesztően messzire vezethetnek, és olyan dolgokat hozhatnak felszínre, amiről ma fogalmunk sincs. Hosszú évek vannak még a festő életében, amikről gyakorlatilag szinte semmi adatunk sincs, a képek meg pláne hiányoznak.

A szivarozó lelkész (fotó: Fákó Árpád)

A szivarozó lelkész (fotó: Fákó Árpád)

Mi lesz újdonság a mostani kiállításon?

– Tavaly sikerült vagy féltucat kölcsönzött művel a legkorábbi periódust kidomborítanunk, hiszen a múzeum törzsanyaga ebben igen gyenge. Ezek a képek most visszakerülnek a tulajdonosokhoz, hiányukat pótolnunk kell más korai művekkel. Lesz például olyan Nagybányán készült festmény, amely még a Malomban rendezett kiállításon sem szerepelt, aztán ismét sikerült két képet beszerezni az 1905-ös brugge-i időszakból. Összességében most a legnagyobb hangsúlyt a hollandiai periódus (1914-1919) kapja, ebből a múzeum gyűjteményében is fontos képek vannak. Közben kiderült több vászonról is, hogy mindkét oldalán festményt rejt. Ezek közül, ha minden a terv szerint halad, többet is láthatnak a látogatók. És érkezik egy igazi főmű, ami nem csak a holland periódusnak, de az egész életműnek kiemelkedő darabja: A bergeni lelkész. Ez a kép magántulajdonban van, de most egy teljes évig Szentendrén vendégeskedik. A tavalyihoz képest a kiállításban idén megduplázódik a kölcsönbe kapott festmények aránya.



Nincs hozzászólás

Írd le a véleményed!